Női kézi NB I: az Újváros nagy pofont kapott a Népligetben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 20:04
A Ferencváros hazai pályán 38–19-re nyert a Dunaújváros ellen a női kézilabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén.

Ferling Bernadett (középen) és a Dunaújváros nagy pofonba szaladt bele (Fotó: Mirkó István)
Ferling Bernadett (középen) és a Dunaújváros nagy pofonba szaladt bele (Fotó: Mirkó István)
Ferling Bernadett (középen) és a Dunaújváros nagy pofonba szaladt bele (Fotó: Mirkó István)
Ferling Bernadett (középen) és a Dunaújváros nagy pofonba szaladt bele (Fotó: Mirkó István)
Ferling Bernadett (középen) és a Dunaújváros nagy pofonba szaladt bele (Fotó: Mirkó István)

 

Bátran, lendületesen kezdett a Dunaújváros, ekkor még nem úgy nézett ki, hogy a második félidő elején már teljesen alárendelt szerepet játszik majd. Gera Szimonetta szerezte a vendégek első két találatát, majd Bulath Anita hétméteresével 3–2-re vezetett az Újváros, ezt követően azonban már a Ferencváros akarata érvényesült.

Tomori és Zácsik vezérletével ötgólos előnyt szerzett az első félidőben a zöld-fehér csapat, amely a szünet után átrohant ellenfelén. A szétesett Dunaújvároson a kapuscsere és Mátéfi Eszter két időkérése sem segített, a 40. percben már tízzel vezetett az FTC. A vendégek balszerencséjére ezzel nem elégedett meg Elek Gábor csapata, amely változatlan intenzitással kézilabdázott a meccs záró harmadában is, így végül kiütéses győzelmet aratott.

NŐI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–DUNAÚJVÁROSI KA 38–19 (16–11)
Elek Gyula Aréna, 400
néző. Vezette: B. Pech, Vágvölgyi
FTC: Szikora – Kovacsicz 1, TOMORI 8 (3), SZAMORÁNSKY P. 4, SZUCSÁNSZKI 3, ZÁCSIK 6, Szarka 2. Csere: ABRAMOVICS (kapus), Cifra, VÉRTEN 4, Mészáros R. 1, Such 2, Steinbach 2, Pena 4, Szekerczés 1 (1). Edző: Elek Gábor
DUNAÚJVÁROS: Vig – Hosszu 1, Rádl 1, Takács D., VINCZE 7, Bulath 5 (1), Ferling 1. Csere: Csapó (kapus), Gera 3, Vadász, Kopecz, Palotás, Ferenczy, Kővári 1. Edző: Mátéfi Eszter
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3. 10. p.: 6–5. 16. p.: 12–5. 23. p.: 13–9. 35. p.: 20–12. 46. p.: 31–15
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 7/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor, az FTC edzője:
– Életünkben először tett jót nekünk, hogy sokáig nem kellett tétmeccset játszanunk, és ki voltunk éhezve. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, de tisztában vagyok vele, hogy Dunaújvárosban teljesen más lesz a játék képe.
Mátéfi Eszter, a Dunaújváros edzője: – Tudtuk, hogy jobb csapat a Ferencváros, de sokkal többet vártam csapatomtól. Megérdemelten nyert a hazai együttes, még ekkora különbséggel is.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
GYŐRI AUDI ETO KC–ÉRD 35–21 (15–12)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik