Női kézi NB I: az ETO a szünetig szenvedett a sereghajtó ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.05. 19:41
null
Munkában a ferencvárosi védelem (Fotó: Török Attila)
A címvédő Győri Audi ETO a második félidőben állva hagyta az addig remekül helytálló sereghajtót, az Eszterházy SC-t a női kézilabda NB I 11. fordulójának szombati játéknapján, és végül 35–20-ra győzött Egerben. A Ferencváros végig kézben tartotta a Kisvárda elleni hazai meccsét, és szintén fölényes sikert aratott (35–27). Az Érd és a Fehérvár is győzelemmel tudta le a fordulót, míg az MTK és a Békéscsaba nem bírt egymással.

 

Nem kis meglepetésre az újonc egriek 3–0-val kezdtek a Győr ellen, később 10–7-re is vezettek, még öt perccel az első félidő vége előtt is náluk volt az előny (12–11), és bár a vendégek hamarosan átvették a vezetést, a második játékrész elején is volt döntetlen állás (16–16). Akkor azonban elfogyott az erő: a győriek pillanatok alatt elhúztak öt góllal, kétszer is 7–0-s szakaszt vágtattak, és könyörtelenül érvényesítették a papírformát. Az ETO-ban kezdőként tért vissza a súlyos sérüléséből felépülő Tomori Zsuzsanna.

A Ferencváros is kemény ellenállásba ütközött, a 11. percben, 6–5-ös kisvárdai vezetésnél Elek Gábor időt kért, de tanácsai csak az első félidő utolsó tíz percére „értek be”: 11–11 után zsinórban hét gólt dobtak a többször is emberelőnybe kerülő fővárosiak, és ezzel gyakorlatilag a szünetre eldöntötték a mérkőzést. A meccs utolsó negyedében Szikora Melinda állt a Fradi kapujában, és letette a névjegyét a Mészáros Reát tehermentesítő 17 éves Zsiborás Luca, aki beállóból két gólt dobott. A Ferencváros sokat gyakorolta az 5+1-es védekezést, Klujber Katrinnal a zavaró ember szerepében – egyébként az ő időn túli hetesgólja zárta le a meccset.

NŐI KÉZILABDA NB I
11. FORDULÓ, szombati mérkőzések

ESZTERHÁZY SC–GYŐRI AUDI ETO KC 20–35 (13–14)
Eger, 875
néző. V: Marton Zs., Szabó E.
ESZTERHÁZY SC: GYŐRFFY – BUZSÁKI 4, Hanczvikkel 2, Petrovics 1, SÁRI 6 (1), Kobela 2, Sallai 1. Csere: Leiner (kapus), Juhász R., Bocsi, Pados 3, Brettner, Borbély 1, Sepsi. Edző: Debre Viktor
GYŐR: Kiss É. – Knedlíková 4, Tomori, S. Oftedal 3, Brattset 3, A. Hansen 7, Puhalák 1. Csere: GRIMSBÖ (kapus), V. KRISTIANSEN 6, GROOT 6 (1), Pintea 1, Bódi 2, Afentaler, Fodor Cs. 2. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 12. p.: 8–6. 18. p.: 10–9. 24. p.: 11–11. 36. p.: 16–19. 42. p.: 16–22. 48. p.: 17–27. 54. p.: 18–32
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/1 ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor:
– Kitűnő hangulatban, nagyszerű közönség előtt sikerült helytállni a győriekkel szemben. A második félidőre összeállt a vendégcsapat védekezése, keményen játszottak, és villámgyors támadójátékuk ellen tehetetlenek voltunk. Megtettünk mindent, amit lehetett, sőt talán egy kicsit túl is teljesítettük az elvártakat.
Danyi Gábor: – Az első félidőben a hazai együttes nagyon jól és felszabadultan kézilabdázott, mi pedig rendkívül gyengén. A második félidőben elfáradt az Eger, így könnyű gólokat tudtunk lőni, és sikerült gyors lerohanásokkal felőrölni a hazaiakat.

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 35–27 (19–12)
Elek Gyula Aréna, 1200
néző. V: Nagy F., Túróczy
FTC: Bíró B. – Lukács V. 3, KLUJBER 4 (1), Kovacsics 1, Mészáros R. 2, HÁFRA N. 8, Schatzl Nadine 4. Csere: SZEMEREY, Szikora (kapusok), PENA 7 (5), Klivinyi 1, Zsiborás 2, Faluvégi D. 1, Márton G. 2. Edző: Elek Gábor
KISVÁRDA: Pásztor B. – Orbán Adrienn 1, A. Klikovac, Radojevics 6 (4), Hakunova 2, DE ARAUJO 8, Avgyekova 1. Csere: Kordowiecka (kapus), Rebicová 1, T. Milosevics 2, Guialo 3, Benko 2 (1), Dragut 1. Edző: Vlatko Djonovics
Az eredmény alakulása: 4. perc: 2–2. 11. p.: 5–6. 19. p.: 11–10. 39. p.: 25–15. 47. p.: 30–18
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Az első húsz percben speciális összeállításban védekeztünk, majd az első félidő végén és a második elején összeállt a védekezésünk, ebből tudtunk gyors gólokat lőni. Kár, hogy a végén jobban kiengedtünk, mint kellett volna.
Vlatko Djonovics: – Az FTC jobb csapat, amely nagyobb tapasztalatára támaszkodva nyerte meg a mérkőzést. Bízom abban, hogy a jövőben megszerezzük azokat a pontokat, amelyekre szükségünk van, de ez valószínűleg nem a Győr vagy az FTC ellen sikerül.

MTK BUDAPEST–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 26–26 (15–13)
Népfürdő utca, 300
néző. V: Bócz, Wiedemann
MTK: Győri – Slakta, KARNIK SZ. 6 (2), Tóth E. 3 (1), Dakos 3, Mihálffy, FEKETE B. 5. Csere: Lajtos (kapus), Kovács G., BÁNFAI 4, Termány 3, Stranigg 2. Edző: Golovin Vlagyimir
BÉKÉSCSABA: HORVÁT D. – KOVÁCS ANETT 5, Vukajlovics 4, Giricz, WALFISCH 8 (1), Dombi K., Hős 3. Csere: Balog J. (kapus), Marincsák 4 (2), Zöldi-Tóth 2, M. Agbaba, Ekker. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–2. 10. p.: 5–2. 16. p.: 7–7. 19. p.: 9–10. 28. p.: 12–12. 35. p.: 17–17. 43. p.: 21–19. 48. p.: 23–23. 57. p.: 25–26
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:
– Kudarccal ér fel ez a döntetlen. A Békéscsaba ellen mindig nehéz játszani, nem sikerült megvalósítani azt, amit megbeszéltünk.
Horváth Roland: – Mindkét oldalon rengeteg hiba volt. Reális eredmény a döntetlen, örülünk a szerzett egy pontnak. Sérültjeink hiányában fiatal játékosaink jól oldották meg feladatukat.

ALBA FEHÉRVÁR KC–GVM EUROPE-VÁC 26–23 (14–14)
Székesfehérvár, 800
néző. V: Bacs, Bóna
FEHÉRVÁR: Györkös – Májer 1, NASCIMENTO 11 (5), TEMES 4, Zsilinszkajtye 2, MENDY 4, Pelczéder 1. Csere: MISTINA (kapus), Gorsenyina 2, Sztankovics, Boldizsár 1, Szarka A. Edző: Deli Rita
VÁC: ARENHART 1 – Diószegi 1, Hámori 2, HELEMBAI F. 4, DE SOUZA 4 (2), Lakatos 4 (1), Radoszavljevics 3. Csere: Suba (kapus), Kácsor 1, Szabó K. 1, Jovetic 2, Szamoránsky P. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–1. 12. p.: 4–4. 18. p.: 6–9. 24. p.: 9–12. 28. p.: 12–12. 34. p.: 16–16. 40. p.: 18–17. 46. p.: 21–20. 52. p.: 22–22. 58. p.: 24–22
Kiállítások: 12, ill., 8 perc
Hétméteresek: 5/5, ill., 4/3
MESTERMÉRLEG
Deli Rita:
– A második félidőben feljavult a támadójátékunk, ezzel párhuzamosan a védekezésünk is, és ki tudtuk használni a fizikai és a magasságbeli fölényünket. Mindenki százszázalékosan koncentrált azokra a taktikai variációkra, amelyeket megbeszéltünk.
Szilágyi Zoltán: – Az első félidőben jó kapusteljesítményünknek köszönhetően sikerült négygólos előnyt szerezni. Ezután viszont rosszul használtuk ki a helyzeteinket, a második félidőben támadásban végig szenvedtünk.

ÉRD–DVSC-SCHAEFFLER 29–25 (15–13)
Érd, 1400
néző. V: Felhő, Öcsi
ÉRD: Janurik – KRPEZS-SLEZÁK 7, LAVKO 6, Tóth G. 2, Szabó L. 3 (2), Kovacsevics 2, C. Lassource 2. Csere: Foggea (kapus), Kiss N. 1, JERÁBKOVÁ 6 (2), Simon A., Gávai. Edző: Szabó Edina
DVSC: Oguntoye – Varsányi 1, Punyko 3, GRIGEL 5, Tóvizi 2, DESZPOTOVICS 8, Szabó P. 1. Csere: Triffa, Szabó D. (kapusok), Bulath 1, Kovács Anna 1 (1), Borgyos 1, Arany 1, Bordás, Zamfirescu 1. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–0. 6. p.: 2–3. 11. p.: 6–5. 17. p.: 10–6. 21. p.: 13–9. 35. p.: 17–14. 40. p.: 18–18. 47. p.: 22–20. 54. p.: 26–24
Kiállítások: 4, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Bebizonyosodott, hogy a védekezés, amelyen dolgozunk, a játékunk erős alapja lehet, de sok munkára van szükségünk, hogy még jobb legyen. Végig stabilak voltunk és egyre jobb lett a védekezésünk, ezért tudtuk megszerezni ezt a nagyon fontos két pontot.
Köstner Vilmos: – Mindkét csapat dicséretet érdemel, nagy küzdelem és időnként jó játék volt a meccsen. Csapatom helytállt becsülettel. Ziccereket rontottunk, kapufákat lőttünk, a szélsővédekezés akadozott, de ezeken kívül mindenben egyenlő partnerek voltunk.

Vasárnap
17.00: Budaörs–Dunaújváros
Korábban játszották
Siófok–Mosonmagyaróvár 32–16

AZ ÁLLÁS
1. Győr 11 11 417–287 +130 22
2. FTC 11 10 1 375–266 +109 20
3. Érd 11 8 1 2 332–311 +21 17
4. Siófok 11 7 1 3 319–251 +68 15
5. Vác 11 7 4 313–292 +21 14
6. Fehérvár 11 6 1 4 300–291 +9 13
7. Debrecen 11 5 1 5 303–305 –2 11
8. Kisvárda 10 4 2 4 256–253 +3 10
9. Dunaújváros 9 4 5 236–237 –1 8
10. MTK 12 2 3 7 305–336 –31 7
11. Mosonmagyaróvár 10 2 8 209–277 –68 4
12. Békéscsaba 11 1 2 8 282–367 –85 4
13. Budaörs 10 1 1 8 263–329 –66 3
14. Eger 11 1 10 235–343 –108 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik