Női kézi NB I: a végére kipukkadt az Újváros, 9-cel nyert a Fradi

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 19:40
null
Tomorit (balra) nem tudták tartani Dunaújvárosban (Fotó: Veres Viktor)
A női kézilabda NB I 8. fordulójának rangadóján a Ferencváros végül simán, kilenc góllal nyert Dunaújvárosban. A Mosonmagyaróvár pontot szerzett az eddig kiválóan szereplő Siófok ellen, a Fehérvár legyőzte az MTK-t.

Ami a bajnoki alapszakaszmeccseket illeti, a Fradinak a legutóbbi két próbálkozás során Dunaújvárosban nem termett babér: már a 31–31-es döntetlen is meglepetésnek számított két esztendeje, a tavalyi 28–26-os hazai győzelem pedig kimondottan kellemetlenül érintette a fővárosiakat. Más kérdés, hogy aztán a tavaszi elődöntőben idegenben is nyertek, vagyis egy fokkal kellemesebb emlékekkel látogattak Újvárosba.

Jól kezdte a meccset az FTC, rögtön többgólos előnyre tett szert, de utána két hetest is kihagytak a vendégek, a Triscsuk Krisztina vezette Dunaújváros pedig 4–3-ra felzárkózott. Triffa Ágnes is elkapta a fonalat a hazaiak kapujában, de ez is csak ahhoz volt elég, hogy ne lépjen el jobban az FTC. Állandósult a háromgólos különbség, a szünetben 13–11-re vezetett Elek Gábor együttese.

A hazaiaknak a szünet után volt egy kisebb fellángolása, de egyenlíteni nem tudtak. Tomori Zsuzsannát nem tudta tartani az Újváros, a válogatott átlövő végül 11 gólig jutott, míg Mátéfi Eszter a 48. percben (17–22) már harmadik idejét kérte ki. De ez mit sem ért, a maroknyi FTC-tábor a hajrában már rászámolt az ellenfélre, a népligetiek biztosan, 28–19-re győztek.

Hogy az Újváros nem maradt le jobban a tabellán a Siófoktól, arról a Mosonmagyaróvár gondoskodott. Róth Kálmán együttese ötgólos hátrányt dolgozott le a második félidőben a sokat hibázó Balaton-parti csapat ellen, és az utolsó percben még a győzelmet is megszerezhette volna, de az ikszre mindenképpen rászolgált.

NŐI KÉZILABDA NB I
8. FORDULÓ

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–FTC RAILCARGO HUNGÁRIA 19–28 (11–13)
Dunaújváros,
1000 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
Dunaújváros: TRIFFA – Azari 1, Triscsuk 5, Takács D. 1, Vincze, BULATH 7 (1), Ferling 3 (2). Csere: Nagy É., Vígh (kapusok), Takács B. 1, Kamper, Mekler-Rádl, Hosszú 1, Berta. Edző: Mátéfi Eszter
FTC: Szikora – Vérten 1, PENA 7, SZUCSÁNSZKI 5 (2), Szamoránsky P. 3, TOMORI 11, Kovacsicz 1. Csere: TOMASEVICS (kapus), Mészáros, Soós, Szarka, Lukács. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–3. 12. p.: 5–6. 28. p.: 9–13. 35. p.: 14–15. 44. p.: 16–20. 55. p.: 17–25. 58. p.: 18–28
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Mátéfi Eszter:
– Teljesen megérdemelten győzött a Ferencváros, védekezésünk ezúttal kevésnek bizonyult, a nyitott formációt és a hatos falat is átjátszották. Szerettem volna, ha kicsit jobban megszorongatjuk népes közönségünk előtt a zöld-fehéreket, de ehhez sokkal több jó egyéni teljesítményre lett volna szükség.
Elek Gábor: – A második félidő során védekezésben és harcosságban is felülmúltuk a hazai csapatot, véleményem szerint ez volt a döntő különbség, valamint jóval kevesebb technikai hibát vétettünk.

MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE–SIÓFOK KC-GALERIUSFÜRDŐ 25–25 (14–14)
Mosonszolnok,
300 néző. V: B. Pech, Vágvölgyi
Mosonmagyaróvár: Schneck – Kndeliková, Gyimesi 2, TÓTH G. 9 (3), DOMBI 3, Sz. Filipovics 4, HAJTAI 6. Csere: Szemerei (kapus), Hanczvikkel, Kopecz, Élő, Kiss K. 1, Puhalák, Marincsák. Edző: Róth Kálmán
Siófok: Pastrovics – Such 4, SZEKERCZÉS 8, WÖRZ 3, Piedade 1, Orbán A. 4, Erdősi 4. Csere: Fauszt 1, Deáki, Szalai B., Szabadfi. Edző: Vlagyimir Golovin
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–4. 11. p.: 6–4. 17. p.: 8–9. 22. p.: 10–12. 37. p.: 15–18. 42. p.: 17–20. 51. p.: 21–23. 57. p.: 23–24
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. –
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán:
– Csapatom nagy bravúrt hajtott végre a pontszerzéssel. Kevesebb hibával, higgadtabb játékkal nyerhettünk is volna.
Vlagyimir Golovin: – A várt nagy küzdelmet hozta a mérkőzés. A végén rutintalanok voltunk, ennek köszönhetően elveszítettünk egy pontot.

FEHÉRVÁR KC–MTK BUDAPEST 29–25 (14–12)
Székesfehérvár,
400 néző. V: Bonifert, Oláh
Fehérvár: KISS É. – CSÁKI 5, Isitate 1, Hajduch 2, Bogoszavljevics 3 (1), Horváth B. 1, Tanabe 1. Csere: Szavko (kapus), TILINGER 8 (5), Becséri 1, Lackovic 2, MAYER 1, KAZAI 3, Májer 1. Edző: Bakó Botond
MTK: Blazek – Varga N. 2, VALOVICS 5, Ábrahám 3, Wolf 2 (1), BARNA 3, Szádvári 2. Csere: Kurucz (kapus), Balog B. 4 (3), Khouldi, Horváth D., Csuka, Kovács G. 2, Török P. 2. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3–4. 12. p.: 6–6. 18. p.: 8–8. 24. p.: 11–10. 28. p.: 12–11. 34. p.: 16–12. 40. p.: 18–14. 46. p.: 23–16. 52. p.: 26–18. 58. p. 29–22.
Kiállítások: 10 illetve 12 perc
Hétméteresek: 7/6, illetve 4/4
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– Sajnos nem azt láttam, amit szerettem volna, kivéve a második félidő első negyed óráját, amikor eldöntöttük a mérkőzést. Akkor védekezésben és támadásban is olyan sebességgel játszottunk, amelyet elvárok. Ettől függetlenül negyvenöt percen keresztül negatív teljesítményt nyújtottunk, így nem játszhatunk. Ennek okát abban látom, hogy keveset tudtunk együtt gyakorolni, a formánk nem megfelelő, de ezeket félretéve ilyen hibákat nem véthetünk.
Horváth Attila: – Az első félidőhöz gratulálok a lányoknak, akkor tudtuk tartani a Fehérvárt. A saját hibáinkból kell tanulnunk, mert ezeket rendre kihasználta a Fehérvár. Ott kell lennünk fejben, a meccsben.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 8 8 267–152 +115 16
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 8 7 1 261–175 +86 15
3. Siófok KC-Galerius Fürdő 8 5 2 1 239–204 +35 12
4. Dunaújváros Kohász KA 8 5 3 198–175 +23 10
5. Érd 8 4 1 3 208–165 +43 9
6. Fehérvár KC 8 4 1 3 182–187 –5 9
7. Mosonmagyaróvári KC SE 8 2 2 4 190–218 –28 6
8. Eubility Group Békéscsaba 8 3 5 181–229 –48 6
9. DVSC-TVP-AQUATICUM 7 2 5 153–189 –36 4
10. Ipress Center Váci NKSE 8 2 6 155–204 –49 4
11. MTK Budapest SE 8 2 6 200–235 –35 2
12. Szeged KKSE 7 1 6 159–260 –101 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik