Női kézi NB I: a Kisvárda csak 21 gólt dobott a Vasasnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 19:40
null
A Vasas támadójátéka nem nőtt fel a védekezés szintjéhez (Fotó: vasassc.hu)
A Kisvárda idegenben 21–16-ra felülmúlta a Vasast a K&H női kézilabdaliga szerdai játéknapján. A Vác magabiztos győzelmet aratott a Budaörs vendégeként, míg az utolsó helyről elmozduló Békéscsaba otthon öt góllal megverte a Kecskemétet.

 

A Vasas csak 21 gólt kapott a Kisvárdától – ami ebben a szezonban védekezésben az eddigi legjobb mutatója –, de mivel a támadójátéka döcögött, nem tudta megnehezíteni Vlatko Djonovics csapatának dolgát. A vendégek az első félidőben még csak hattal húztak el (11–5), ám a második játékrész közepére elléptek kilenccel (20–11), s ezzel eldöntötték a meccset.

A Vác a szünetben 11 góllal vezetett Budaörsön (11–22), így a Szöllősi-Zácsik Szandrát nélkülöző hazaiaknak a fordulás után már nem lehetett merészebb céljuk annál, mint hogy elkerüljék a csúfos vereséget. Ez sikerült, köszönhetően főleg annak, hogy a második félidőben több mint nyolc percig nem kaptak gólt.

A Békéscsaba a Kecskemét legyőzésével elkönyvelte a második sikerét a bajnokságban, és elmozdult az utolsó helyről.

NŐI KÉZILABDA NB I
VASAS SC
KISVÁRDA MASTER GOOD SE 16–21 (5–11)
Elektromos Sportcsarnok, 400
néző. V: Ónodi, Őri
VASAS: Tzintzis – Hansághy, Lyngby 1, Kocsis 2, KUCZORA 4, Becséri 1, Fekete B. 2. Csere: Győri (kapus), Hanusz, Németh M. 3, Agovics 1, Németh N., Hárs, Pados 1 (1), Szatmári, Szecsődi 1. Edző: Varga Márta
KISVÁRDA: DZSUKEVA – Orbán Adrienn 1, Hakunova 1, Milanovic-Litre 2, RADOJEVICS 9 (3), TRISCSUK 7 (2), Karacs 1. Csere: Triffa (kapus), Umanec, Szabó V., Dmitrovics, Marincsák, Katona. Edző: Vlatko Djonovics
Az eredmény alakulása. 11. perc: 1–4. 20. p.: 2–8. 40. p.: 9–16. 50. p.: 13–20
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Varga Márta:
– A védekezésünk pozitív volt, sokat kell hogy dobjon a csapat önbizalmán, viszont a felállt fal elleni támadójátékunkon mindenképpen javítanunk szükséges.
Vlatko Djonovics: – Nem tudtunk együtt dolgozni a héten, nem is vagyok elégedett a mutatott játékkal. Tudunk és fogunk is jobban játszani, remélem, már a következő mérkőzésen.

BUDAÖRSGVM EUROPE-VÁC 28–34 (11–22)
Budaörs, 875
néző. V: Nagy F., Túróczy
BUDAÖRS: Sipeki – JUHOS 5, Hornyák Á. 4, Zsigmond, Szabadfi 1, Gerháth F. 2, Farkas E. Csere: Wéninger (kapus), Brettner 1, Berta 2, ERTL 7 (2), PÁSZTOR 5, Kemény, Rácz R. 1. Edző: Mihály Attila
VÁC: Arenhart – JOVETIC 7, Hámori 1, Lakatos R. 3, Helembai F. 2, KÁCSOR 4, RADOSZAVLJEVICS 5. Csere: Suba (kapus), DE SOUZA 5 (4), Szamoránsky P. 2, Barján 3, Kovács P. 1, Szondi 1, Sziráki, Hornyák B., Bagi. Szakmai igazgató: Németh András
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–4. 13. p.: 3–9. 18. p.: 5–12. 24. p.: 7–17. 27. p.: 10–19. 34. p.: 14–23. 38. p.: 16–26. 46. p.: 20–26. 53. p.: 23–30
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Mihály Attila:
– A második félidő remek küzdőjellege nem feledteti az első félidei homályt.
Németh András: – Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. A második félidővel nem voltam elégedett, de tudomásul kell venni, hogy a játékosok is érezték, mennyit kellett kiadniuk magukból.

EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–HUFBAU-AKKER KECSKEMÉTI NKSE 30–25 (15–10)
Békéscsaba, 1600
néző. V: Hargitai Gábor, Markó Gábor István
BÉKÉSCSABA: GYÖRKÖS – KOVÁCS ANETT 6, Mihálffy 3, Szögi 3, Zöldi-Tóth 2, KOVACSEVICS 10, Szarka 3. Csere: Horvát D. (kapus), Giricz, Walfisch 1, Vukajlovics, Bottó 1, Gidai 1 (1). Edző: Horváth Roland
KECSKEMÉT: Risovics – VARGA N. 7, Albert, Horváth D., Siska 1, Gulya, SZABÓ E. 8 (4). Csere: Pusztai (kapus), Nikolajenko, Kucerová 3, Aron 1, Deáki, Kaiser 2, Fauszt 3. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 6. p.: 3–4. 13. p.: 8–6. 15. p.: 8–8. 24. p.: 13–8. 29. p.: 15–9. 37. p.: 19–11. 46. p.: 22–17. 54. p.: 25–22. 56. p.: 27–22
Kiállítások: 10, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/4.
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland:
– Bár voltak hullámvölgyek, és kicsit sok a huszonöt kapott gól is, de nagyon jól küzdött a csapat. Gratulálok a lányoknak, mert alárendelték magukat a kézilabdának, és így megmaradt az esély a bennmaradásra.
Marosán György: – Ennyi hibával képtelenség az NB I-ben nyerni. Egy gyenge mérkőzésen szenvedtünk vereséget.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 19 18 1 618–421 +197 36
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 18 18 592–407 +185
36
3. Érd 18 14 4 538–433 +105 28
4. Dunaújvárosi KKA 18 12 1 5 518–437 +81 25
5. Kisvárdai KC SE 18 11 1 6 442–435 +7 23
6. Váci NKSE 18 11 7 552–492 +60 22
7. Siófok KC 18 11 7 520–492 +28
22
8. DVSC-TVP 17 7 10 432–475 –43 14
9. Budaörsi KC 18 6 1 11 487–537 –50 13
10. Alba Fehérvár KC 17 5 2 10 446–472 –26 12
11. MTK Budapest 18 2 3 13 442–540 –98 7
12. Kecskeméti NKSE 18 2 1 15 427–574 –147 5
13. Békéscsabai ENKSE 17 2 15 417–525 –108 4
14. Vasas SC 18 1 1 16 385–576 –191 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik