Női kézi NB I: a Győrnek meg kellett dolgoznia a sikerért Kisvárdán

Vágólapra másolva!
2019.01.15. 19:37
null
Stine Oftedal után Nycke Groot volt a győriek legjobbja Kisvárdán (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Az első félidőt követően még hátrányban lévő Győri Audi ETO KC 30–28-as győzelmet aratott Kisvárdán a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén.

 

A Kisvárda vezetőedzője, Vlatko Djonovics azzal próbálta meglepni a győrieket, hogy az első félidőben – és a második játékrész bizonyos szakaszaiban is – kapusát lehozva, folyamatosan a hét a hat elleni támadásokat erőltette csapatával, ami nem is működött rosszul (sőt!), hiszen a hazaiak a 12. perctől egészen a félidő végéig egyszer sem kézilabdáztak hátrányban. Ezt a felvonást Ana-Maria Dragut időn túli szabaddobásgólja zárta le (15–14).

A játékvezetői páros egyébként „világbajnoki felfogásban” fújt a mérkőzésen, rengeteg kétperces büntetést osztott ki, sokszor túl szigorúan. Szűk tíz perc telt el a második félidőből, amikor Danyi Gábor kihasználta a második időkérési lehetőségét, mivel a Kisvárda még mindig vezetett (20–18). Utána a hazaiak a háromgólos előnyért is támadhattak, ám egy gyenge támadásbefejezést követően – és egy kettős emberelőnyt kihasználva – az ETO 5–1-es szériát futott, ezzel a 45. percre megfordította a meccset (21–23). A győriek ekkor vezettek először 5–4 óta.

A végjátékra a kisvárdaiak elfáradtak, ami abban mutatkozott meg, hogy támadásban sokat hibáztak, a vendégek pedig az összesen tízszer eredményes Stine Oftedal vezetésével elkezdtek könnyű gólokat dobni. Az utolsó percekre így nem maradt izgalom, de az ETO-nak (nagyon) meg kellett dolgoznia a két pontért Kisvárdán.

NŐI KÉZILABDA NB I
KISVÁRDA MASTER GOOD SE–GYŐRI AUDI ETO KC 28–30 (15–14)
Kisvárda, 1300
néző. V: Oláh V., Bonifert
KISVÁRDA: PÁSZTOR B. – Benko 1, A. Klikovac, MORENA 2, Hakunova 2, RADOJEVICS 5 (4), Milosevics 2. Csere: Kordowiecka (kapus), DRAGUT 3, V. MILANOVIC-LITRE 4, GUIALO 7, Avgyekova, Orbán Adrienn 1, Rebicová 1. Edző: Vlatko Djonovics
GYŐR: Grimsbö – Bódi 2, GROOT 7 (2), S. OFTEDAL 10 (2), BRATTSET 4, V. Kristiansen 2, Görbicz 1. Csere: Leynaud, Kiss É. (kapusok) Tomori 2, Pintea 1, A. Hansen, Knedlíková 1. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–3. 18. p.: 9–8. 27. p.: 14–12. 39. p.: 20–18. 45. p.: 21–23. 49. p.: 24–24. 53. p.: 25–28
Kiállítások: 14, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Vlatko Djonovics:
– Megmutattuk, hogy a világ legjobb csapata ellen is tudunk magas szinten teljesíteni.
Danyi Gábor: – Nagyon jól játszott ellenfelünk. Szünet után keményítettünk a védekezésünkön, ez volt sikerünk kulcsa.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győr 14 14 530–366 +164 28
2. FTC 13 12 1 441–312 +129 24
3. Siófok 12 8 1 3 360–275 +85 17
4. Érd 12 8 1 3 362–346 +16 17
5. Vác 12 8 4 340–314 +26 16
6. Debrecen 12 6 1 5 328–329 –1 13
7. Fehérvár 12 6 1 5 324–332 –8 13
8. Kisvárda 12 5 2 5 315–303 +12 12
9. Dunaújváros 11 5 6 288–285 +3 10
10. MTK 13 2 3 8 334–372 –38 7
11. Békéscsaba 13 2 2 9 334–443 –109 6
12. Mosonmagyaróvár 11 2 9 238–307 –69 4
13. Budaörs 12 1 1 10 308–384 –76 3
14. Eger 13 1 12 271–405 –134 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik