Női kézi NB I: a Fradi könnyedén nyert a 3. helyezett Érd ellen

Vágólapra másolva!
2014.01.25. 14:27
null
Kovacsicz Mónika és a Fradi könnyedén lépett át az Érden (Fotó: Fuszek Gábor)
A vártnál talán könnyebb győzelmet aratott a Ferencváros az Érd felett a női kézilabda NB I 17. fordulójának mérkőzésén.

 

Új rivalizálás van születőben – gondolhattuk a női kézilabda NB I hétvégi rangadója előtt, a Ferencváros és az Érd már a szezon elején összefutott egymással a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és jó esély van rá, hogy a hazai pontvadászat elődöntőjében újra találkoznak a felek.

A meccs kezdete aztán szertefoszlatta a várakozásokat, az Érd ugyanis tíz percig csak hetesből tudott betalálni, míg az FTC Szucsánszki Zita és Tomori Zsuzsanna találataival meglépett. Szabó Edina időkérése után sem változott a játék képe, a hazaiak sokszor át tudtak rohanni az Érden, amelyből igazán csak Schatzl Nadine-t lehetett dicsérni.

A vendégek balszélsője több szép góllal bizonyította, hogy nem túlzóak azok a vélemények, amelyek szerint a válogatottban is megérett a lehetőségre. A vendégek keresték a hatékony felállást, de Schatzl mellett csak Kovács Anna tudott érdemben hozzátenni a gólterméshez a félidő második felében. Mindez azonban nem volt elég ahhoz, hogy szorossá tudjon válni az állás, a Fradi 20–14-re vezetett a szünetben.

A folytatásban a Fradi kapujába beálló Szikora Melinda csak két gólt kapott 15 perc alatt, míg elöl Tomori és Szucsánszki tartotta jó formáját, így a hazai közönség előbb közte kilencnél, majd a 43. percben tíznél (26–16) is számolásba kezdett. Elek Gábor ezután már megtehette, hogy teljesen kicseréli a kezdő sorát, a különbség így is sokáig maradt tíz fölött. Az Érd megnyomta a hajrát, de ez csak arra volt elég, hogy kozmetikázzanak valamit az eredményen. Az FTC végül nyolc góllal, 35–27-re győzött.

NŐI KÉZILABDA NB I
17. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–ÉRD 35–27
(20–14)
Elek Gyula Aréna, 600
néző. Vezette: Andorka, Hucker
FTC:
Abramovics – Kovacsicz 2, Zácsik 1, Cifra, TOMORI 8, SZUCSÁNSZKI 7 (1), Szarka 1. Csere: SZIKORA (kapus), Vérten 1, Mészáros R., Such, Steinbach 1, PENA 6 (1), SZEKERCZÉS 5 (1), Szamoránsky P. 3. Edző: Elek Gábor
ÉRD:
Oguntoye – Koren 3, KOVÁCS ANNA 7, Kisfaludy 1, Bognár B. 1, Triscsuk, SCHATZL 4. Csere: Gridnyeva, Janurik (kapusok), Vukcsevics 2, Balog B. 5 (4), Szekeres, Klivinyi 3, Wolf 1 (1). Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása.
9. perc: 5–1. 17. p.: 12–6. 24. p.: 18–10. 45. p.: 28–16. 56. p.: 33–25
Kiállítások:
8, ill. 6 perc
Hétméteresek:
3/3, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor, az FTC edzője:
– Örülök, hogy felszabadultan játszottunk, és a mérkőzés nagy részében jó teljesítményt tudtunk nyújtani.
Szabó Edina, az Érd edzője:
– Mindkét félidőt gyengén kezdtük, ez azt eredményezte, hogy végig futottunk az eredmény után.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Győri Audi ETO KC–Dunaújvárosi KA 34–22 (16–11)
Fehérvár KC–Eszterházy KFSC-Globál Safe 39–21 (23–10)

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 17 16 1 557–367 +190 32
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 17 15 2 569–411 +158 30
3. Érd 17 11 1 5 486–431 +55 23
4. Dunaújvárosi Kohász KA 17 11 1 5 469–441 +28 23
5. Ipress Center Váci NKSE 16 9 1 6 402–387 +15 19
6. Fehérvár KC 17 8 1 8 459–442 +17 17
7. DVSC-TVP 16 8 8 433–451 –18 16
8. Siófok KC-Galerius Fürdő 16 6 1 9 430–453 –23 13
9. Budapest Bank Békéscsaba 16 6 10 393–404 –11 12
10. Veszprém Barabás Duna Takarék 16 5 1 10 399–414 –15 11
11. MTK-Budapest SE 16 1 15 340–525 –185 2
12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 17 17 373–584 –211 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik