Női kézi NB I: a Fradi a szünet után kerekedett a Fehérvár fölé

Vágólapra másolva!
2019.01.19. 18:31
null
A fehérváriak megszorongatták Kovacsics Anikót és társait, ám a Fradi a szünet után ellenfele fölé kerekedett (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a szünetben még döntetlenre állt, végül 33–30-as győzelmet aratott Székesfehérváron a női kézilabda NB I szombati mérkőzésén.

 

Jól indult az FTC utolsó bajnoki mérkőzése a Bajnokok Ligája középdöntős küzdelmeinek megkezdése előtt, hiszen hat perc elteltével már 4–1-re vezetett Székesfehérváron, utána azonban egyáltalán nem úgy folytatódott, ahogy azt Elek Gábor szerette volna: a fehérváriak 5–0-s szériával fordítottak (6–4), ami egyből időkérésre sarkallta a zöld-fehérek vezetőedzőjét.

A Fradi hamar ki is egyenlített (6–6), ám innentől kezdve az első félidőben szinte végig az Alba Fehérvár vezetett, nemegyszer három góllal is. A fővárosiak aztán a játékrész végére utolérték vendéglátójukat, és a szünetre döntetlen állással vonulhattak a felek (18–18).

A második félidőre feljavult a Ferencváros védekezése, Kovacsics Anikóék a folytatás első tizenkét percében három gólon tartották a Fehérvárt, így néggyel megléptek (21–25). Innen már nem is volt visszaút a hazaiaknak, akik Klujber Katrinnal nem bírtak mit kezdeni, és Nerea Pena is sok borsot tört az orruk alá.

A hajrára fordulva már hat góllal is vezetett (24–30), végül háromgólos győzelemmel (30–33) hangolt a Thüringer HC elleni BL-meccsre a Ferencváros, amely jövő vasárnap (január 27-én) lép pályára Németországban.

NŐI KÉZILABDA NB I
ALBA FEHÉRVÁR KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 30–33 (18–18)
Székesfehérvár, 870
néző. V: Bócz, Wiedemann
FEHÉRVÁR: Györkös – Rózsás, NASCIMENTO 7 (2), Zsilinszkajtye 3, MENDY 8 GORSENYINA 6, Pelczéder 3. Csere: Mistina (kapus), Boldizsár 3, Sztankovics, Szarka, Májer. Edző: Deli Rita
FTC: Bíró B. – Lukács V. 3, HÁFRA N. 4, Kovacsics 3 (1), Mészáros R. 2, PENA 6, SCHATZL NADINE 7 (2). Csere: Szemerey, Szikora (kapusok), Horváth D. 1, Klivinyi 1, KLUJBER 6. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–3. 9. p.: 6–4. 14. p.: 9–8. 18. p.: 12–9. 24. p.: 15–13. 28. p.: 17–16. 34. p.: 18–20. 40. p.: 19–22. 46. p.: 23–27. 52. p.: 25–30. 58. p.: 29–31
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Deli Rita:
– Sebességben és tempóban is fel tudtuk venni a BL-ritmushoz szokott Ferencvárossal a versenyt. Azok után, ahogy a Siófok ellen játszottunk, most nagy becsvágy volt bennünk, hogy bizonyítsuk, tudunk sokkal jobbak lenni mind taktikailag, mind akaratban.
Elek Gábor: – A Fehérvár óriási harcra kényszerített bennünket, talán a kicsivel nagyobb tapasztalatunk döntötte el a mérkőzést. Az biztos, hogy sebességben felvette a BL-tempót, és ez meg is lepett minket. Nem számítottunk erre, az első félidőben kaotikusan védekeztünk, és támadójátékban is akkor hibáztunk, amikor nagyon nem kellett volna. A második félidőre rendeztük a sorokat, kicsit jobb volt a teljesítményünk annak köszönhetően, hogy voltak védéseink, de nagyon meg kellett szenvednünk a győzelemért.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 15 15 569–385 +184 30
2. FTC 15 14 1 510–365 +145 28
3. Siófok 12 8 1 3 360–275 +85 17
4. Érd 12 8 1 3 362–346 +16 17
5. Vác 12 8 4 340–314 +26 16
6. Debrecen 12 6 1 5 328–329 –1 13
7. Fehérvár 13 6 1 6 354–365 –11 13
8. Kisvárda 12 5 2 5 315–303 +12 12
9. Dunaújváros 11 5 6 288–285 +3 10
10. MTK 14 2 3 9 357–408 –51 7
11. Békéscsaba 13 2 2 9 334–443 –109 6
12. Mosonmagyaróvár 12 2 10 257–346 –89 4
13. Budaörs 12 1 1 10 308–384 –76 3
14. Eger 13 1 12 271–405 –134 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik