Női kézi NB I: a DVSC ráijesztett az ETO-ra, de legyőzni nem tudta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.27. 19:13
A Győri ETO az első félidő nagy részében csak futott az eredmény után, végül 35–31-es győzelmet aratott a Debrecen otthonában a női kézilabda NB I szerda esti összecsapásán.
Az ETO a második félidőben megállíthatatlan volt a DVSC számára (Fotó: Szabó Miklós)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Az ETO a második félidőben megállíthatatlan volt a DVSC számára (Fotó: Szabó Miklós) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

A DVSC a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Főnix-csarnokba vitte a Győri ETO elleni mérkőzését, és most is több mint ötezren látogattak ki a találkozóra. A vendégek keretében ott volt az elmúlt meccseket kihagyó Amandine Leynaud, de pályára végül nem lépett, míg Kari Brattset el sem tudott utazni a bajnokira.

Ugyan az első gólt az ETO szerezte, a folytatásban inkább a DVSC birtokolta az előnyt. A hazaiak háromszor is három góllal vezettek, 6–3-nál, 14–11-nél és 16–13-nál, ám a Győr az első játékrész végére ledolgozta a hátrányát, 17–16-nál fordított, majd a félidő végére kétgólos előnybe is került (17–19). Mindebben nagy szerepe volt annak, hogy az ETO nyitott védekezésre váltott, amiből sok hibára kényszerítette az ellenfelét.

Fordulás után érvényesült a papírforma. Hiába küzdött nagyot a Debrecen, a győriek fokozatosan elléptek, a 45. percben már öt gól volt a két együttes között (25–30). Stine Oftedal tarthatatlan volt, szinte akkor talált be a hazaiaknak, amikor csak akart. A DVSC ugyan a véghajrában még közelebb tudott kerülni a listavezetőhöz, végül a tisztes helytállást jelentő 35–31-es vereséget szenvedett.

NŐI KÉZILABDA NB I
DVSC-SCHAEFFLER–GYŐRI AUDI ETO KC 31–35
(17–19)
Debrecen, 5600 néző. V: Felhő, Öcsi
DEBRECEN:
Triffa – Arany 1, KOVÁCS ANNA 6 (1), Tóvizi 3, Bulath 3, Grigel 5 (3), VANTARA-KELEMEN 4. Csere: OGUNTOYE (kapus), Bordás 3, Deszpotovics 2, Szabó P. 1, Punyko 3, Zamfirescu, Borgyos, Varsányi . Edző: Köstner Vilmos
GYŐR:
Kiss É. – Bódi 1, GROOT 6, S. OFTEDAL 12 (6), PINTEA 4, A. Hansen 4, Puhalák 2. Csere: GRIMSBÖ (kapus), V. Kristiansen 1, Tomori 1, Görbicz 3, Knedlíková 1. Edző:Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–2. 7. p.: 6–4. 10. p.: 6–7. 16. p.: 11–9. 19. p.: 14–11. 27. p.: 16–17. 34. p.: 18–22. 41. p.: 24–27. 48. p.: 26–31. 55. p.: 27–34.
Kiállítások:
0, ill. 2 perc
Hétméteresek:
5/4, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos:
– Elégedett vagyok. Bár tudtuk, hogy nagyon jó csapat érkezik hozzánk, de azt hiszem sikerült megmutatnunk, hogy mi sem vagyunk gyengék. Az ország legszebb csarnokában játszottunk nagyon jó mérkőzést az ország legjobb szurkolótábora előtt a világ egyik legjobb csapatával. Huszonkét percig szinte hiba nélkül kézilabdáztunk, a megbeszéltek szerint. A győriek nyitott védekezése fogott meg minket.
Danyi Gábor
: – Abszolút nehéz mérkőzésre számítottam. Debrecenben soha nem mehet biztosra az ember, nincs könnyű meccs itt. Az első félidőben jobb volt a DVSC, mint mi, a második játékrészben egy keveset tudtunk javulni magunkhoz képest. Szoros mérkőzés lett belőle összességében.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 18 18 683–465 +218 36
2. FTC 16 15 1 540–381 +159 30
3. Siófok 16 11 1 4 477–365 +112 23
4. Érd 16 11 1 4 474–438 +36 23
5. Vác 16 10 6 441–430 +11 20
6. Kisvárda 16 7 3 6 414–401 +13 17
7. Fehérvár 16 7 2 7 439–452 –13 16
8. Debrecen 16 7 1 8 445–447 –2 15
9. Dunaújváros 16 7 9 416–425 –9 14
10. Mosonmagyaróvár 16 5 11 354–443 –89 10
11. Békéscsaba 17 4 2 11 454–560 –106 10
12. MTK 17 3 3 11 423–476 –53 9
13. Budaörs 16 1 1 14 400–515 –115 3
14. Eger 16 1 15 329–491 –162 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik