Női kézi NB I: tizenegy góllal nyert a Győr a DVSC ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.16. 17:58
null
Hiába támadott a DVSC, Kiss Éva az ETO kapujában remek napot fogott ki (Forrás: dvsckezilabda.hu)
Fölényes győzelmet aratott a női kézilabda NB I harmadik fordulójában a Győri Audi ETO KC a Debrecen felett.

 

Fodor Csenge már az első percben megszerezte a vezetést a házigazdának, amely egészen a hatodik minutumig gólt sem kapott a DVSC-től, ekkor Maria-Madalina Zamfirescu szépített 5–1-re. A Győr a folytatásban sem vett vissza, a 13. percben már 10–3-ra vezetett, majd kicsivel túl a félidő felén Stine Oftedal találatával már 10 gólos előnyben járt. A játékrész hajrában a debreceniek valamelyest faragtak a hátrányon, de igazán szorossá tenni ekkor sem tudták a mérkőzést, végül 18–11-nél, hétgólos különbséggel vonulhattak öltözőbe a felek.

A második félidőben a DVSC dobta az első gólt, Arany Rebeka vette be a hazai kaput, amire rögtön három találattal válaszoltak a hazaiak (21–12). A Győr a folytatásban sem engedte nyolc gólnál közelebb a vendégeket. A hazai együttes az 59. percben Cornelia Groot labdájával állította vissza a 10, majd pedig Veronica Kristiansen lövésével be a 11 gólos különbséget.

Az ETO 34–23-ra nyert a női kézilabda NB I harmadik fordulójában, ezzel jobb gólkülönbségével megelőzte a tabella élén az FTC-t.

NŐI KÉZILABDA NB I
3. FORDULÓ

GYŐRI AUDI ETO KC–DVSC-SCHAEFFLER 34–23 (19–11)
Győr,
Audi Aréna, 3261 néző. V: Felhő, Öcsi
GYŐR: KISS É. – Knedlíková 3, S. OFTEDAL 6 (1), Groot 4 (2), BRATTSET 5, V. Kristiansen 2, FODOR CS. 5. Csere: Tóth N. (kapus), E. Amorim 1, A. Hansen 3, Pál T., BÓDI 5, Kürthi, Kellermann. Edző: Danyi Gábor
DEBRECEN: Triffa – Varsányi, Bulath 5 (2), Tóvizi, Deszpotovics 3, Zamfirescu 1, Vantara-Kelemen. Csere: KOVÁCS ANNA 7 (3), Bordás 2, Szabó P. 3, Arany 2. Edző: Pal Oldrup Jensen
Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–0. 18. p.: 13–3. 27. p.: 16–9. 37. p.: 21–13. 47. p.: 26–18. 55. p.: 30–21
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 8/5
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor:
– Szerettünk volna határozottan kezdeni, ami sikerült is, ebben nagy szerepe volt kapusunknak, Kiss Évának. Jó tempójú mérkőzést játszottunk, a védekezésünk egyelőre még nem állt össze, de a támadás irama már megfelelő volt.
Pal Oldrup Jensen: – Az volt az egyik célunk, hogy megmutassuk, mennyire tudunk küzdeni és jó játékot mutatni. A mérkőzés nagyobbik részében ezt sikerült is elérnünk, még ha Kiss Éva kezdetben eléggé megnehezítette a dolgunkat. Ellenfelünk egyénileg és csapatként is remekül játszott, de küzdöttünk mi is, összességében elégedett vagyok.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 4 4 152–104 +48 8
2. FTC 4 4 125–78 +47 8
3. Érd 3 3 95–85 +10 6
4. Kisvárda 3 2 1 73–61 +12 5
5. Siófok 3 2 1 89–67 +22 4
6. Vác 3 2 1 85–82 +3 4
7. Dunaújváros 3 1 2 74–78 –4 2
8. Mosonmagyaróvár 3 1 2 57–65 –8 2
9. Debrecen 3 1 2 78–94 –16 2
10. MTK 4 1 3 103–121 –18 2
11. Békéscsaba 4 1 3 100–132 –32 2
12. Fehérvár 3 1 2 68–91 –23 1
13. Eger 3 3 69–84 –15 0
14. Budaörs 3 3 81–107 –26 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik