Női kézi NB I: a Békéscsaba és a Siófok is hozta a kötelezőt

Vágólapra másolva!
2014.09.28. 19:34
A női kézilabda NB I ötödik fordulójában a Siófok az MTK otthonában, míg a Békéscsaba hazai pályán a Szeged ellen érvényesítette a papírformát.

A Békéscsaba a meccs elején könyörtelenül kihasználta a Szeged hibáit, kevesebb mint tíz perc telt el a mérkőzésből, amikor már öt góllal vezetett Avar György csapata. A különbség a folytatásban sem csökkent a felek között, sőt a szünetben már héttel mentek a hazaiak, akik így a második félidőben kényelmesen kézilabdázhattak. A hat gólig jutó Olha Nyikolajenko vezette csabaiak már 10 góllal is vezettek, végül nyolccal nyertek.Békéscsaba a meccs elején könyörtelenül kihasználta a Szeged hibáit, kevesebb mint tíz perc telt el a mérkőzésből, amikor már öt góllal vezetett Avar György csapata. A különbség a folytatásban sem csökkent a felek között, sőt a szünetben már héttel mentek a hazaiak, akik így a második félidőben kényelmesen kézilabdázhattak. A hat gólig jutó Olha Nyikolajenko vezette csabaiak már 10 góllal is vezettek, végül nyolccal nyertek.

Amilyen izgalmas volt az első félidő, olyan sima a második a Siófok budapesti vendégjátékán az MTK otthonában. A kiélezett első harminc perc után – melyet követően az esélyesebb vendégek még csak egy góllal vezettek – a hazaiak rengeteg labdát eladtak, ami megbosszulta magát. A Balaton-partiak fokozatosan léptek el a fővárosiaktól, Orbán Annamária és Erdősi Ildikó elemében játszott, ők ketten végül nyolcgólos győzelemre vezették csapatukat.

NŐI KÉZILABDA NB I
5. FORDULÓ
EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE–Szegedi KKSE 33–25 (19–11)
Békéscsaba, 1500
néző. V.: Horváth Péter, Marton Balázs.
Békéscsaba: Sipeki – Diószegi 2, NYIKOLAJENKO 9, SZÖGI 4, Szabó V. 4, WALFISCH 6, Gávai 2. Csere: Terenyi (kapus), GLUSICA 4, Kovács A., Török, Sári 1, Gidai, Borbély 1. Edző: Avar György.
Szeged: Futaki – Zsilák 1, Albert, Lojpur 3, CUBELA 6, Mistric 1, SZABÓ E. 4. Csere: Dobó M. (kapus), Barján 2, Gulyás 2, Áron 1, Hárs 2, Karsai 2 (1), Selmeci 1. Edző: Marosán György.
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–1. 13. p.: 10–4. 19. p.: 12–8. 26. p.: 17–9. 32. p.: 20–12. 39. p.: 22–16. 47. p.: 26–17. 57. p.: 30–23.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 2/0, ill. 4/1.
Mestermérleg
Avar György:
– Összeszedetten, jól játszottunk. Talán a kapott gólok száma lehetett volna kevesebb.
Marosán György: – Nem bírtuk el meghatározó játékosunk, Dajka Bettina hiányát. Két napunk volt átállni egy másik szerkezetre, ami nem sikerült.

MTK BUDAPEST–SIÓFOK KC GALÉRIUS FÜRDŐ 29–37 (17–18)
Népfürdő utcai sportcsarnok, 300 néző. V: Herczeg, Südi P.
MTK: Blazek – Török 4, Ábrahám 3, Horváth D. 2, Kmouilai, Barna 3, Szádvári 3. Csere: Kurucz (kapus), Wolf 8 (2), Valovics, Kovács G., Varga N. 2, Csuka 1, Balog 3. Edző: Horváth Attila
SIÓFOK: Pastrovics – Such, Szekerczés 2, Szalai 3, Piedade 2, ORBÁN 11 (1), ERDŐSI 12. Csere: Valiantsira (kapus), NÉMETH 2, Deáki 1, Fauszt 1 (1), Szabadfi, Buzsáki 1, Schneider 1, Termány 1. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–0. 7. p.: 3–5. 16. p.: 9–9. 19. p.: 12–11. 23. p.: 13–15. 35. p.: 18–22. 44. p.: 20–28. 46. p.: 20–30
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Horváth Attila:
– Az első félidővel teljesen meg vagyok elégedve, de a második félidő előtt értetlenül állok. Bár az is igaz, hogy kapus nélkül nehéz.
Golovin Vlagyimir: – Csalóka az eredmény, mert az MTK mindenki számára nagyon nehéz ellenfél és ezt az első félidő is tökéletesen megmutatta. A fordulás utáni tíz percben megszereztük azt az előnyt, ami után nyugodtan játszhattunk.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 5 5 172–98 +74 10
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 5 4 1 171–117 +54 9
3. Fehérvár KC 5 3 1 1 113–103 +10 7
4. Siófok KC-Galerius Fürdő 5 3 1 1 138–133 +5 7
5. Dunaújváros Kohász KA 5 3 2 122–112 +10 6
6. Eubility Group Békéscsaba 5 3 2 127–132 –5 6
7. Érd 5 2 1 2 132–113 +19 5
8. Ipress Center Váci NKSE 5 2 3 106–115 –9 4
9. DVSC-TVP-AQUATICUM 5 1 4 105–127 –22 2
10. Mosonmagyaróvári KC SE 5 1 4 108–143 –35 2
11. MTK Budapest SE 5 1 4 127–157 –30 1
12. Szeged KKSE 5 1 4 109–180 –71 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik