Női kézi: kulcsjátékosaival hosszabbított a Budaörs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.09. 15:43
A K&H női kézilabdaligában szereplő Budaörs két alapemberével is szerződést hosszabbított.

Mint a klub honlapja írja, Pálos-Bognár Barbara egy-, míg Hornyák Ágnes kétéves szerződést írt alá a csapattal.Pálos-Bognár Barbara egy-, míg Hornyák Ágnes kétéves szerződést írt alá a csapattal.

Pálos-Bognár kétszer lépett eddig pályára a magyar válogatottban, Hornyák pedig 104-szer.

„Úgy gondolom, jó döntést hoztam, amikor Budaörsre igazoltam. Szeretném folytatni azt a munkát, amit itt közösen elkezdtünk. A felnőttcsapatban és az utánpótlás-nevelésben betöltött szerepemet is rendkívül élvezem. Minden jó és kerek most itt Budaörsön. Kitűnően érzem magam, többek között ez is közrejátszott a döntésemben” – idézi a budaorshandball.hu Pálos-Bognár Barbarát.

„Addig, amíg úgy érzem, hogy hasznos tagja vagyok a csapatnak, amíg azt a visszajelzést kapom, hogy tudom előre vinni és segíteni a társaságot, s az edzőnek is szüksége van rám, valamint még fizikailag is nagyon jól bírom, folytatom.Mindezért úgy döntöttem, hogy bevállalom a következő szezont is” – mondta Hornyák.

 

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55

Női kézilabda NB I: simán nyert az FTC a NEKA vendégeként

Kézilabda
2026.09.09. 18:35