Női kézi: Kökény Bea Elekről, a kapuskérdésről és a Tomori-függőségről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.11. 14:49
null
Tomori (a labdával) játékától nagyban függ a Fradi (Fotó: MTI)
Kökény Bea, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának ügyvezetője a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta, jövőre is Elek Gáborral képzelik el a folytatást, miközben kapusposzton nézelődnek az átigazolási piacon. A sportvezető elismerte, a csapat teljesítménye nagyban függ Tomori Zsuzsanna játékától.

Nekem és a szurkolóknak is csalódást hozott ez az év, remélem, a csapat is máshogy képzelte el. Ez a nemzetközi szintre vonatkozik, a bajnokságban nem tűnik fel, de előre léptünk, ennyi pontot nem szereztünk az elmúlt években. Én az év elején a legjobb négy közé vártam a csapatot a BL-ben, és akkor még nem volt szó a final fourról, így még fájdalmasabb, hogy azóta tudjuk, Budapest a rendező. A sérültek felépültek, igazoltunk is, de rá kellett jönnöm, a külföldiek sokkal nehezebben illeszkednek be. Itt a Fradiban elvárás van mindenhonnan, amikor valaki ide jön, a szurkolók nagyon szeretik, de a hibát nehezen viselik” – mondta Kökény Bea, az FTC ügyvezetője a Reggeli startban.

A sportvezető hangsúlyozta, továbbra is legfeljebb három légiósban gondolkodnak, de elképzelhető, hogy még ez a jelenlegi szám is sok. Úgy tűnik, Nerea Pena és Laura Steinbach még nem tudja megoldani a nagy téttel járó feladatokat, és nem tudja az előzetesen remélt módon tehermentesíteni az alapcsapat tagjait. Ezzel együtt úgy számol, mindkét játékos jövőre is az FTC-ben fog játszani.

„A kölcsönadott játékosok valószínűleg még nem térnek vissza, marad a mostani mag, egy-két játékos érkezhet, zajlanak a tárgyalások. A kapus poszt az, amit sok kritika ért, ebben nagyon nehéz azt mondani, hogy ki az, akit hoznánk. Lundét..., de kicsit jobb ajánlata van, mint a miénk, és jó csapatban játszik. Mögötte vannak nemzetközi szintű kapusok, de mivel kevés van belőlük, nehéz mozgatni őket. Egyelőre nézelődünk a piacon” – tette hozzá az ügyvezető, aki kitért a vezetőedző kérdésére is.

„Gábort a podgoricai meccs után elvitték az indulatok, senki nem akarta, hogy lemondjon. Úgy értékelte, mivel nem teljesültek a célok, lemond, de ez azóta lekerült a napirendről. Vannak még céljaink, és egész évre szerződtünk vele. Biztosan mi, vezetők is hibáztunk, együtt kell megtalálnunk a megoldást – jövőre együtt.”

Kökény elismerte, a mai Fradi teljesítményen nagyban függ Tomori Zsuzsannától.

Úgy érzem, akkor tud kiemelkedően játszani a Fradi, ha Tomorinak is jól megy. Ráadásul a dániai meccsen Szandra is bizonytalan volt a sérülése miatt. A térdével van gondja, amit első felindulásból meg is akartak műteni, de ő ezt nagyon nem szeretné, inkább megpróbálja erősíteni a combját. Itthon Szandra lövő teljesítményével, és Mészáros Rea világszintű védekezésével meg tudtuk fordítani a meccset.”

Ami Zácsikot illeti, közben kiderült, hogy a játékos a szezon végén egy időre abbahagyja a játékot, így a kapus mellett átlövő poszton is szükség lesz az igazolásra.

Az ügyvezető a Magyar Kupában lát nagyobb esélyt a Győr legyőzésére, hiszen ott egy meccsen dől el a trófea sorsa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik