Női kézi: Kobetic hosszabbított, marad Siófokon – hivatalos

2020.05.30. 10:01
Szerződést hosszabbított Andrea Kobeticcsel a Siófok női kézilabdacsapata – jelentette be a klub a hivatalos Facebook-oldalán.
Andrea Kobetic (a labdával) korábban biztosnak gondolta a visszavonulását, ám meggondolta magát (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Andrea  Kobetic (a labdával) korábban biztosnak gondolta a visszavonulását, ám  meggondolta magát (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Andrea Kobetic (a labdával) korábban biztosnak gondolta a visszavonulását, ám meggondolta magát (Fotó: Szabó Miklós, archív)

Kobetic már februárban kijelentette, hogy az idény végén biztosan befejezi a pályafutását, úgy fogalmazott, az esetleges Bajnokok Ligája-indulás sem késztetné folytatásra. Az elmúlt időszak, a koronavírus-járvány azonban szinte mindent átírt.

A Siófok az NB I második helyén állt a bajnokság lefújásakor, megelőzve a Ferencvárost, de az MKSZ áprilisi határozata alapján a Bajnokok Ligájában a 2018–2019-es idény végeredménye miatt az FTC van kedvezőbb helyzetben a nevezések terén.

„Andreával nem kizárólag arról beszélünk, hogy a sportpályafutását folytassa Siófokon. Arról is, ha befejezi azt, a menedzsmentben helye legyen a következő évekre, a karrierje alatt megszerzett tudás, tapasztalat a Siófok előnyére tudna válni. Két gondolatvilágról beszélgetünk. Nem vagyunk erőszakosak, nem akarom túlzottan befolyásolni. Úgy gondolom, ilyen játékosnak talán nem így kellene befejezni a pályafutását. Igaz, megígérhetjük neki, hogy szervezünk egy búcsúmérkőzést, ám az nem ugyanaz. Ez az ő döntése, elméletileg kijelentette, hogy befejezi, de az élet hozhat meglepetéseket, és bízom benne, hogy hoz is” – fogalmazott Fodor János, a Siófok ügyvezetője egy hónappal ezelőtt a Sport TV Kézivezérlés Extra című műsorában.

Nos, most már tény: a 34 éves horvát balátlövő marad még egy évet, a Siófok pedig megpróbálja megismételni vagy túlszárnyalni a lezárult idényben mutatott teljesítményét.

A klub a télen és tavasszal folyamatosan jelentette be az érkezőit, így április közepére eldőlt, csupán egy játékos hiányzik a következő idény keretéből – éppen a balátlövő posztról, így Kobetic hosszabbításával most teljessé vált a csapat kerete.

„Korábban úgy döntöttem, hogy a szezon végén visszavonulok, de nem ilyen befejezést álmodtam meg magamnak – beszélt döntése hátteréről Kobetic a klub honlapján. – Közel voltunk ahhoz, hogy nagy dolgokat érjünk el, de sajnos a megkezdett munkát nem tudtuk befejezni. Nem tudtuk feltenni az i-re a pontot, és úgy éreztem, hogy nem lennék boldog, ha így fejezném be, és így hagynám el Siófokot. Ezért döntöttem úgy, hogy maradok. Egyik nap úgy éreztem, hogy abba akarom hagyni, aztán arra gondoltam, hogy családot szeretnék alapítani, de végül győzött a kézilabda. Ez az egész egy hatalmas dilemma volt, folyamatosan csak ez járt a fejemben. Fodor János sokszor felhívott, nagyon megfontolt volt, és a folytatásra sarkallt. Az, hogy most itt vagyok, és nem fejezem be, tulajdonképpen az ő érdeme.”

Kobetic hosszabban is beszélt arról, miért folytatja pályafutását



Így jelentette be Kobetic hosszabbítását a Siófok

Legfrissebb hírek

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
18 órája

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.11.04. 18:39

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.03. 19:47

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
2026.11.03. 10:15

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2026.11.02. 11:59

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30