Női kézi: Klivinyi elrepült, két opciója maradt a Fradinak

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 16:23
Nem lesz az orosz Zvezda Zvenyigorod ellen már az ötödik felkészülési meccsét játszó FTC kézilabdázója Klivinyi Kinga.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdázói úgy készülnek együtt július 20. óta a szeptember elején kezdődő idényre, hogy valójában még csak két hete edzenek, hiszen az orvosi felmérések után a keret nagy része elment a válogatott összetartására. Ehhez képest a csapat már túl van négy, simán megnyert felkészülési mérkőzésen, szerda este hat órakor pedig az orosz Zvezda Zvenyigorodot fogadja.

„Nem tudjuk, milyen erősek az oroszok, de biztosan nem lesz könnyű meccs – jegyezte meg Bíró Blanka, az FTC kapusa, akinek most minden sokkal könnyebb, hiszen tavaly ilyenkor épp csak beesett a Fradiba, idén pedig már mindent és mindenkit ismer. – Természetes, hogy sokkal komfortosabban érzem magam, ismerem a társakat és a csarnok minden zugát, már csupán a kézilabdára kell figyelnem."

Így lesz ez szerdán is, ugyanakkor a Zvezda elleni edzőmeccs még mindig csak apró gyakorló lépés a Fradi bajnoki rajtja felé.

„Nem is készültünk külön, egyelőre a saját játékunkon kell finomítanunk – jegyezte meg Elek Gábor vezetőedző is. – Annak, hogy a másik csapattal is foglalkozzunk, még nincs itt az ideje."

Még annak sincs, hogy kiderüljön, a felkészülés elején távozó Zácsik Szandrát kivel pótolják a zöld-fehérek. A kiszemelt Klivinyi Kingát végül mégsem sikerült kivásárolni a még egy évig érvényes szerződéséből Érdről, ráadásul közben útra kelt együttesével a dél-koreai edzőtáborba, szóval róla le kell tennie a Fradinak. A másik két reálisnak mondható eshetőség az MTK-ba kölcsönadott juniorválogatott Háfra Noémi visszahívása, illetve az idényre elvileg szülési szabadságot kivett, mellesleg vállműtét után lábadozó Szucsánszki Zita visszahívása – úgy tudjuk, a napokban dől el, melyik változat mellett döntenek a Fradinál.

AZ FTC EDDIGI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI:
–MTK (Népliget) 26–20, –DVSC (Debrecen) 25–21, –Vác (Népliget) 36–30, –CS Minaur Baia Mare (Csenger) 46–18

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
19 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
22 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik