Női kézi: kétszeres olimpiai bajnok kapust igazolt a Győr!

Vágólapra másolva!
2015.01.26. 21:33
null
Kari Aalvik Grimsbö a Győrben folytatja pályafutását (Fotó: gyorietokc.hu)
A BL-nevezési határidő előtt egy nappal a Győri Audi ETO KC vezetősége megtalálta a megoldást a legutóbbi, kapusposzton történt sérülés pótlására. Herr Orsolya mellé a klub a kétszeres olimpiai bajnok norvég Kari Aalvik Grimsbőt szerződtette – adta hírül a klub.

 

Mint ismert, a várandós Katrine Lunde helyére nyáron szerződtetett Jelena Grubisic a múlt héten térdszalagszakadást szenvedett. Emiatt a kapusposzton csupán a Ferencváros ellen kimagasló hatékonysággal védő Herr Orsolya maradt az egyetlen bevethető felnőttjátékos. A klub nem vállalta a rizikót, hogy csupán egy kapussal vágjon neki a BL-szezon hajrájának.

„Ahogy korábban, úgy ezúttal is rögtön előre néztünk, és elindultunk, hogy a helyzetből kihozzuk a maximumot. A lehetőségeinket felmérve úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült az igazolásunk, hiszen Kari Aalvik Grimsbö személyében a világ élvonalába tartozó játékossal szerződtünk, méghozzá két és fél évre. Kétszeres olimpiai bajnokként, világbajnokként és Európa-bajnokként nincs kétségünk, hogy Kari megállja majd a helyét az ETO kapujában is. A legfőbb feladat most az, hogy a decemberi térdsérülését követő rehabilitációjából minél zökkenőmentesebben visszatérjen, és a csapatunk védőfalával minél gyorsabban összekovácsolódjon” – nyilatkozta a győriek honlapjának Kelecsényi Ernő klubelnök.

Kari Aalvik Grimsböa decemberi Európa-bajnokságon porcsérülést szenvedett a jobb térdében, már az első, Románia elleni mérkőzésen, így a további meccseket ki kellett hagynia. Műtét, majd két hónapos rehabilitáció várt rá, amely most ér véget. A Győr megkeresése után gyors döntést hozott, és a hét végén családjával már Győrbe költözik – tudatta a gyorietokc.hu.

„Nagyon meglepődtem, egyben nagyon boldoggá is tett a megkeresés. Sokat jelent nekem, hiszen a Győr régi tradíciókkal büszkélkedő klub, innen megkeresést kapni, idetartozni nagy megtiszteltetés. Jelenlegi dán klubomat, a barátokat, társaimat ilyen hirtelen itt hagyni nehéz, de ez egy olyan lehetőség számomra, amire nem tudok nemet mondani. Alig várom már, hogy Győrbe érkezzek, és megismerhessem a klubot, az embereket, a várost!” – nyilatkozott az ETO új norvég kapusa.

A 30 éves norvég kapus a jövő héten elkezdi a közös munkát az ETO-val, és a remények szerint a következő BL-mérkőzésen már pályára tud lépni.

KARI AALVIK GRIMSBÖ
nemzetiség:
norvég
poszt:
kapus
életkor:
30 év
magasság:
180 cm

Eddigi klubjai:
Börsa/Skaum (norvég)
Orkdal (norvég)
Byaasen (norvég)
Esbjerg (dán)

Eddigi eredményei:
Kétszeres olimpiai bajnok (2008, 2012)
Világbajnok (2011)
Négyszeres Európa-bajnok (2006, 2008, 2010, 2014)
Forrás: gyorietokc.hu

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01
Ezek is érdekelhetik