Női kézi KEK: Dániában sem jött össze a bravúr az FTC-nek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.11. 15:30
A női kézilabda KEK elődöntőjének visszavágóján a Ferencváros 31–29-re kikapott a Midtjylland otthonában, így a dán csapat kettős győzelemmel kvalifikálta magát a fináléba – tudatta a fradi.hu.

A magyar csapat a hazai 30–23-as vereség után rendkívül nehéz helyzetből várta a visszavágót. A magyar csapat honlapjának tájékoztatása szerint mindkét csapat alaposan bekezdett, már ami a támadásokat illeti, az ötödik percben már mindkét kaput bevették négyszer, a felek pedig az első tíz percben fej fej mellett haladtak (6–6).

Ekkor elszakadni látszottak a dánok, de a ferencvárosiak nem hagyták magukat, így öt perccel a szünet előtt csak egy volt közte (13–12). A következő kétszer öt percet a hazaiak megnyomták, és már négy góllal vezettek (20–16), a különbség pedig állandósult.

A hajrára így is visszakapaszkodtak a zöld-fehérek, és az utolsó öt percet 28–28-as állás mellett várták a csapatok, de a végét ismét jobban bírták a dánok.

NŐI KÉZILABDA KEK, NŐK
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FC Midtjylland (dán)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 31–29 (17–14)
Ikast, 820 néző. V: Kacikisz, Mihailidisz (görögök)
MIDTJYLLAND: Englert – T. Jensen 7, L. Jörgensen 6 (3), Groot 2 (2), Thorsgaard 3, S. Jörgensen 5, Woller 2. Csere: Andersen (kapus), S. Jacobsen 2, S. Pedersen 2, Bögelund 1, Simone Rasmussen 1. Edző: Helle Thomsen
FTC: Tomasevics – Kovacsicz 4, Pena 7 (2), Szucsánszki 8 (5), Szamoránsky P. 2, Tomori 1, Szarka 2. Csere: Szikora (kapus), Háfra 4, Vérten 1, Lukács V., Mészáros R. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–4. 14. p.: 8–6. 24. p.: 11–11. 24. p.: 13–11. 29. p.: 15–14. 38. p.: 23–19. 47. p.: 25–23. 53. p.: 28–26. 56. p.: 28–28
Kiállítások: –, ill 8 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 9/7
Továbbjutott: a Midtjylland, kettős győzelemmel (61–52)
MESTERMÉRLEG
Helle Thomsen: –
A mérkőzés elején nagy nyomás alatt tartott minket ellenfelünk, életben akarta tartani továbbjutási esélyét, de mi jól reagáltunk a helyzetre és amikor Tomorit kizárták, végleg eldőlt a párharc.
Elek Gábor: – Az első húsz percben pariban voltunk, nagyon nagyot küzdöttünk, megőriztük a becsületünket, harcoltunk és ez a legfontosabb. Közel voltunk a győzelemhez, de látni kell, a szezon végére teljesen elfogytunk.

Legfrissebb hírek

Újabb erdélyi klubbal hozta hírbe a román sajtó Janurik Kingát

Kézilabda
2026.01.09. 15:34

Női kézilabda MK: a Győr az MTK-val, az FTC az Esztergommal játszik a nyolc között

Kézilabda
2026.01.05. 12:09

Húszgólos győzelemmel kezdte az évet az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.04. 17:50

Női kézi: világbajnoki ezüstérmes átlövőjével is hosszabbított az FTC – hivatalos

Kézilabda
2026.01.03. 16:27

Tomori Zsuzsanna megható sorokkal búcsúzott a Ferencvárostól

Kézilabda
2025.12.30. 09:26

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.27. 18:22

Böde-Bíró Blanka szülés után újra edzésbe állt, hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
2025.12.19. 10:34
Ezek is érdekelhetik