Női kézi: a szeptember végi Eb-selejtezők előtti válogatott keret

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 10:58
null
Litvánia ellen kezdi a selejtezőket a válogatott (Fotó: Derencsényi István)
Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette keretét a szeptember 25-i, érdi, Litvánia elleni, valamint a szeptember 29-i olaszországi Európa-bajnoki selejtezőkre. A keretben ezúttal 21 játékos kapott helyet.

A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján tette közzé szerda délelőtt a magyar női kézilabda-válogatott szeptember végén esedékes két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére készülő keretét, amelyben 21 játékos kapott helyet.

ELLENFÉLNÉZŐ, A MAGYAR MÉRLEG
Litvánia: 3 győzelem (legutóbb 2007, Debrecen, 33–20)
Montenegró: 4 győzelem, 3 vereség (legutóbb 2018, Győr, Magyarország–Montenegró 19–23)
Olaszország: 4 győzelem (legutóbb 1997, Bressanone, 28–10)

Köztük van a Vác 23 éves átlövője, Hámori Konszuéla is, a keret egyetlen újonca, aki korábban már edzőtáborozott a felnőttkerettel, de mérkőzésen még nem lépett pályára.

Az előző világversenyen – a decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon – szereplő alapemberek közül ezúttal nem tagja a keretnek a műtét után gyógyuló jobbátlövő, Planéta Szimonetta, valamint a Debrecen jobbátlövője, Kovács Anna és a Ferencváros beállója, Mészáros Rea.

Kim Rasmussen csapata szeptember 25-én Litvániát fogadja, majd négy nagy múlva, szeptember 29-én Olaszországba látogat – a négyes csoport harmadik tagja Montenegró, amellyel majd jövő tavasszal találkozik először.

Az Európa-bajnoki előselejtezőben május 31. és június 2. között Izrael, Finnország, Görögország és Luxemburg egy négyes torna keretében küzdött egymással, Görögország jutott tovább, és csatlakozott az 1. csoporthoz. A hét, egyaránt négy csapatot felvonultató selejtezőcsoportból az első két helyezett jut ki a jövő évi Eb-re.

Az első mérkőzéseket szeptember utolsó hetében játsszák, az utolsó fordulóra 2020. május 31-én kerül sor, ekkor minden mérkőzés közép-európai idő szerint 16 órakor kezdődik.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO), TRIFFA Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁMORI Konszuéla (Váci NKSE), KISS Nikoletta (Érd), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: SZABÓ Laura (Érd), PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOPECZ Barbara (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Balszélsők: KAZAI Anita (Dunaújvárosi KKA), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:
Kim RASMUSSEN

NŐI EB-SELEJTEZŐ
2. CSOPORT
1. FORDULÓ

Szeptember 25., szerda
18:00: Montenegró–Olaszország
19:00: Magyarország–Litvánia
Szeptember 29., vasárnap
15:00: Litvánia–Montenegró
17:00: Olaszország–Magyarország

A csoport első két helyezettje jut ki a 2020 decemberében Dániában és Norvégiában sorra kerülő Európa-bajnokságra.

A Litvánia elleni találkozóra még kaphatók jegyek a playhandball.hu/jegy oldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik