Női kézi: „Hihetetlenül jó érzés” – Korsós Dorina visszatért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.04. 12:13
null
Korsós Dorinát 2017-ben szerződtette a Metzingen, de csak most mutatkozhatott be bajnokin az első csapatban (Fotó: archív)
Több mint két év után visszatért a pályára a válogatott balszélső, Korsós Dorina, aki múlt héten két bajnokin is pályára lépett a német TuS Metzingenben. A visszatéréséről az őt képviselő ChampSport Agency Facebook-oldalán beszélt.

„Hihetetlenül jó érzés volt újra pályára lépni. Először a Metzingen második csapatában, a harmadosztályban játszottam három meccsen, kezdetben húsz percet, később már nagyjából végig a pályán voltam, és nemcsak a saját posztomon, hanem irányítóban és lövőben is. Ezután jött a két bajnoki a Bundesligában. Szerencsére a korábbi sérülések után jelentkező problémákat, hogy a terhelés hatására nem tart a térdemben az izom, végre már nem érzem. Sok teszten átestem, mielőtt az orvosok engedélyezték a visszatérésemet, de mindent rendben találtak”– nyilatkozta aChampSportnakKorsós Dorina, aki 2017-ben került a Győri Audi ETO KC-tól kölcsönbe a német Metzingenhez, ám sorozatos sérülései miatt csak most mutatkozhatott be a csapatban.

A balszélső először karácsonykor, december 26-án a Nellingen ellen 46–19-re megnyert hazai meccsen lépett pályára csereként a Bundesligában, majd három nappal később a HSG Bensheim ellen, idegenben is beállt a Metzingenbe, azt a találkozót34–21-re nyerték meg, és mindkét bajnokin egy-egy gólt szerzett. A másodikat egy kínai figurából lőtte, amit a klub Facebook-oldala külön videóban is kiemelt.

„A csapattársaim nagyon jól fogadtak, az első gólomat az egész csapat megünnepelte –folytatta Korsós.– Az edzőm pedig azt kéri, legyek türelmes, tudja, hogy maximalista vagyok magammal szemben, de csak fokozatosan tudom visszanyerni a formámat, amiben segít, hogy kimondottan sok lövőedzésünk van. Most még nagyon hullámzó a teljesítményem a tréningeken is. Van, hogy nagyon jól megy a játék, van, hogy semmi sem sikerül. Ezért kell türelmesnek lennem, hogy a korábbi rutinok visszajöjjenek. A védekezésbe könnyebb visszaszoknom, támadásban azonban időnként még el-elgondolkodom egy-egy betörésen, ez azonban fokozatosan el fog múlni. Nincs rá szükség és nem is akartam térdgépet, hogy meccs közben ne emlékeztessen semmi a sérülésre, szeretném elfelejteni ezt az időszakot, hogy újra felszabadultan kézilabdázhassak. A visszatérés számomra felér egy nagyon szép karácsonyi ajándékkal.”

Korsós az együttese előtt álló időszakról is beszélt. A rajta kívül Hársfalvi Júliát és Kovács Patríciát is foglalkoztató Metzingen az EHF-kupa csoportkörében a Siófokkal is találkozik majd.

„Nem tudom, hogy a közelgő EHF-kupa-meccseken milyen szerepet szán majd nekem az edzőm, de én már attól is boldog vagyok, hogy a bajnokságban játszhatok. Annak örülök, hogy a Siófok elleni meccsünkre hazatérhetek Magyarországra, bár tudom, hogy a Siófok lesz az egyik legkeményebb ellenfelünk a csoportban,viszontmindenképpen szeretnénk továbbjutni a négyesből, a Bundesligában pedig a minimális célunk, hogy megőrizzük a harmadik helyünket.”

Korsós gólja a HSG Bensheim ellen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik