Női kézi EHF-kupa: óriási fehérvári lépés a négy felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.01. 17:18
A női kézilabda EHF-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Fehérvár hétgólos győzelmet aratott a Kolozsváron a romániai U Jolidon Cluj ellen, amivel óriási lépést tett az elődöntő felé.

A mérkőzés elején rögtön érvényre juttatta fölényét a vendégcsapat, a házigazdák a 20. percben már a második idejüket kérték ki a meccsen, és egyáltalán nem véletlenül. A korábbi kilencgólos vendégelőny a szünetre ugyan négyre csökkent (14–10), de hiába a könnyű síppal befújt két fehérvári kiállítás, valamint két büntető a hazaiaknak, sokat mindez nem segített a Kolozsváron.(14–10), de hiába a könnyű síppal befújt két fehérvári kiállítás, valamint két büntető a hazaiaknak, sokat mindez nem segített a Kolozsváron.

Bár a második félidő eleje már kiegyenlített küzdelmet hozott, a Fehérvár bőven megélt korábbi előnyéből, és a záró tíz percnek háromgólos előnnyel nekivágó vendégek a hajrában tudtak még újítani, így nemcsak a meccset döntötték el, hanem minden bizonnyal a továbbjutást is (28–21).

NŐI KÉZILABDA, EHF-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

UNIVERSITATEA JOLIDON CLUJ-FEHÉRVÁR KC 21-28 (10-14)
Kolozsvár, 2600
néző. V: Kijauskaite, Zaleine (litvánok)
U Jolidon Cluj: Mazarean – Florea 1, Ivan, SENOCICO 4, Chintoan 4, Vintila 2, Mihai 2. Cs: Popa 4 (1), Paraschiv 1, Tetean 3 (3). Edző: Pasca Horatiu
FKC: KISS É. – Azari 2, TILINGER 8 (4), Siti E. 1, MAYER 6, Emberovics 2, VASZARI 5. Cs: Hajduch, Horváth B. 1, Benzal, Herr A. 3 (1). Edző: Pal Oldrup Jensen
Az eredmény alakulása: 6. p.: 1–2, 12. p.: 2–6, 18. p.: 3–10, 24. p.: 5–13, 28. p.: 7–14, 34. p.: 10–15, 40. p.: 16–20, 46. p.: 17–21, 52. p.: 19–22, 58. p.: 20–27.
Hétméteresek: 10/4, illetve 5/5
Kiállítások: 6, illetve 10 perc
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Asztrahanocska (orosz)–TSV Bayer Leverkusen (német) 30–28
Lada (orosz)–Köbenhavn Handbold (dán) 27–19
Dinamo Volgográd (orosz)–Team Esbjerg (dán) – vasárnap játsszák

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik