Női kézi Eb-sel.: 13 gólos győzelemmel rajtolt a válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 19:35
null
Szucsánszkiék (jobbra) biztosan nyertek Szlovákia ellen (Fotó: Földi D. Attila)
A magyar válogatott Dabason 32–19-re legyőzte Szlovákiát a női kézilabda Eb-selejtezők 5. csoportjának első fordulójában.

Míg a mieinknél a stabil kerettagok közül csak a térdszalagszakadása után lábadozó Tóth Gabriella hiányzott, a szlovák keretben nem volt ott például a német Thüringer HC-ban légióskodó jobbszélső, Lydia Jakubisová, az ország legjobb kapusa, Lucia Gubíková és az irányító Klaudia Michnová sem.

A magyar válogatottba ezúttal nem nevezték a szülése óta a csapat edzésein először e héten részt vevő Görbicz Anitát, a kapusok közül pedig Janurik Kinga kapott pihenőt.

Már az első percekben el tudtunk húzni, a szélsőink indulásos találatainak köszönhetően 6–2-re vezettünk, amikor Dusan Poloz időt kért. Kiss Éva hatékonyan állta útját a szlovák próbálkozásoknak, negyed óra alatt mindössze öt gólt kapott. Ezt követően azonban magára talált az ellenfél, 9–7-re is felzárkózott, míg a mi támadásaink szétesőek voltak.

A szlovákok egyenlő létszámban is előszeretettel hozták le a kapusukat, és hiába nem voltak túlzottan hatékonyak, mi többször sem tudtuk eltalálni az üres kaput (és két hétméterest is kihagytunk). A betegséggel küzdő Tomori Zsuzsanna a 24. percben szerezte az első gólját. A szélsők mellett Szamoránsky Piroska révén elsősorban beállóból voltunk eredményesek. A hullámvölgyön túljutva a szünetre újra sikerült elhúzni, és 15–8-as vezetésünknél mehettünk pihenőre.

A második félidőre érkezett Bíró Blanka, Kovacsics Anikó, Hornyák Dóra, Planéta Szimonetta és Mayer Szabina is. Átlövésből ugyan kevesebb gólt szereztünk, de ekkor már biztosan uraltuk a meccset. A 45. percre meglett a közte tíz, amit biztosan tartani is tudtunk. Bíró ötven (!) százalékkal zárt, Mayer öt gólt szorgoskodott össze, a csapat pedig végül 13 találattal győzött (32–19).

Vasárnap Finnországban folytatjuk, utána már csak a közvetlen világbajnoki felkészülés következik november végén. Németh András úgy nyilatkozott korábban, hogy már nagyjából összeállt a vb-keret, így többségében a most látott játékosokra fog számítani. Vannak még kijavítandó hibák, és sokszor hullámzott a teljesítmény, ám a játék biztató volt a jövőre nézve.

NŐI KÉZILABDA EB-SELEJTEZŐ
5. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 32–19 (15–8)
Dabas OBO Aréna,
1400 néző. V: Marics, Masics (szerbek)
Magyarország: KISS É. – Bódi 4, SZAMORÁNSKY P. 4, Bulath 1, Tomori 1, Szucsánszki 1, Erdősi 3. Csere: BÍRÓ B. (kapus), Triscsuk 3, Kovacsicz 4, Korsós 2, KOVACSICS 2 (1), MAYER 5, Planéta 1, Hornyák D. 1, Mészáros R. Szövetségi kapitány: Németh András
Szlovákia: TÓTHOVÁ – Rechtorisová 2, Trehubova 3, Skolková 1, Hornáková 1, SZARKOVÁ 5 (1), Súkenníková 2 (1). Csere: Kostelná 1, Veselková 1, Bujnochová, Habánková 3, Szűcs, Bíziková. Szövetségi kapitány: Dusan Poloz
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–2. 10. p.: 7–2. 19. p.: 9–7. 25. p.: 12–7. 32. p.: 17–8. 39. p.: 21–12. 47. p.: 26–14. 51. p.: 27–17. 59. p.: 32–17.
Kiállítások: 0, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
NÉMETH ANDRÁS,
a magyarok szövetségi kapitánya: „Maradt bennem hiányérzet, vehettük volna még komolyabban is az összecsapást; mintha nem hitték volna el maradéktalanul a lányok, hogy figyelni kell a szlovákokra. A beállós játék az erősségünk volt ma, az átlövő kevésbé, és voltak jó periódusaink is az elején meg a második félidő derekán."
DUSAN POLOZ, a szlovákok szövetségi kapitánya: „Kicsit elégedetlen vagyok a bíráskodással, volt néhány fejre mért ütés, amely következmény nélkül maradt. Igyekeztünk, de azért tudunk ennél jobban is játszani. Tudat alatt kicsit már alighanem a szombati, lengyelek elleni hazai meccsünkre is tartalékoltunk."

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Lengyelország–Finnország 29–12 (13–8)

A csoport első két helyezettje (valamint a hét selejtezőcsoport legjobb 3. helyezettje) vehet részt a 2016. december 4–18. között sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
1. CSOPORT

Románia–Litvánia 29–20 (16–10)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Norvégia–Fehéroroszország 35–24 (19–13)
2. CSOPORT
Szerbia–Ukrajna 34–25 (14–12)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Csehország–Olaszország 33–15 (14–5)
6. CSOPORT
Oroszország–Portugália 39–19 (20–10)
Dánia–Törökország 28–19 (16–10)
7. CSOPORT
Franciaország–Izland 27–17 (11–8)
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Németország–Svájc 29–18 (13–10)

AZ 5. CSOPORT TOVÁBBI PROGRAMJA
2. FORDULÓ

október 10., 18.00, Vágsellye: Szlovákia–Lengyelország
október 11., 13.00, Raseborg (Karjaa): Finnország–Magyarország (tv: Sport1)
3. FORDULÓ (2016. március 9–10.)

Lengyelország–Magyarország
Finnország–Szlovákia
4. FORDULÓ (2016. március 12–13.)
Magyarország–Lengyelország
Szlovákia–Finnország
5. FORDULÓ (2016. június 1–2.)
Szlovákia–Magyarország
Finnország–Lengyelország
6. FORDULÓ (2016. június 4–5.)
Magyarország–Finnország
Lengyelország–Szlovákia

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE SZLOVÁKIA ELLEN
Kapusok:
Kiss Éva (Győri Audi ETO KC), Bíró Blanka (Ipress Center-Vá)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta, Tomori Zsuzsanna (mindkettő Győr)
Irányítók: Kovacsics Anikó (mindkettő Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Mayer Szabina (Fehérvár KC), Mészáros Rea, Szamoránsky Piroska (FTC)
Balátlövők: Bulath Anita, Triscsuk Krisztina (mindkettő Dunaújvárosi Kohász KA), Hornyák Dóra (FTC)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Korsós Dorina (Győr)
Szövetségi kapitány: NÉMETH András
Csapatmenedzser: PÁLINGER Katalin

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik