Női kézi Eb: az oroszverő dánoké az 5. hely

2012.12.15. 13:29
A szerbiai női kézilabda Európa-bajnokság ötödik helyéért vívott mérkőzésén Dánia 32–30-ra legyőzte Oroszországot.

A norvégokat megverő, de az elődöntőről lemaradó dánok és a középdöntő egyetlen sikerét a mieink elleni záró fordulóban arató oroszok mérkőzésén a hatodik percig fej fej mellett haladtak a csapatok (4–4), akkor azonban Kuznyecova vezérletével gyorsan négy válasz nélkül hagyott találattal ellépett a szbornaja (4–8).

Möller és Nörgaard találataival megkezdte a felzárkózást a dán együttes, de Szen büntetőivel az első félidő hajrájáig meg tudta őrizni előnyét az orosz válogatott, akkor viszont Gravholt egyenlített, és 15–15-ös állás mellett vonulhattak pihenőre a csapatok.

Kristiansen góljával a második játékrész elején hosszú idő után ismét a dánok vezettek, de Posztnováék tartották magukat, és negyven perc játék után 21–21 volt az állás.

Ekkor kissé megtorpantak a dánok, és Makejeva a 44. perc végén 21–23-ra módosította az eredményt, Möllerék azonban megrázták magukat, sorozatban szerzett hat találattal 27–23-ra elhúztak, gyakorlatilag eldöntve a találkozót.

A hajrára közeledtek ugyan az oroszok, de Kuznyecova mérkőzés végi találata már csak szépségtapasznak volt jó, a dánok végül 32–30-ra nyertek.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (SZERBIA)
AZ 5. HELYÉRT
Dánia–Oroszország 32–30 (15–15)
Gólszerzők: Nörgaard 8/6, Burgaard 8, Möller 5, Jörgensen 3/3, Bille 3, Kristiansen 3, Gravholt 2, ill. Szen 6/5, Kuznyecova 5, Posztnova 4, Hmirova 3, Makejeva 3, Csernoivanenko 3, Zsilinszkajte 2, Ilina 2/1, Punka 1, Andrjusina 1
ELŐDÖNTŐ
Norvégia–MAGYARORSZÁG
14:30 (Tv: m1)
Szerbia–Montenegró 17:00 (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
1 órája

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
Tegnap, 20:14

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgó-csapatok

Minden más foci
Tegnap, 11:38

A Nemzetközi Vívószövetség feloldotta az orosz sportolókra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.06.03. 10:13

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
2026.05.24. 14:01

Magyar siker Dániában: Gángó András aranyérmes az Aarhusszal

Minden más foci
2026.05.20. 11:27

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
2026.05.18. 13:12

Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Kézilabda
2026.04.30. 11:46
Ezek is érdekelhetik