Női kézi Eb: a spanyolokat és a horvátokat kaptuk – sorsolás

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.12. 12:34
null
A magyar válogatott újra összecsap a hollandokkal (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) kedd délben Párizsban kisorsolta az év végi franciaországi női Európa-bajnokság csoportbeosztását. Az már korábban tudható volt, hogy a magyar válogatott a C-jelű kvartettbe kerül a hollandok társaságában, hozzájuk csatlakozott a spanyol, horvát duó.

Az már a sorsolás előtt tudható volt, hogy a házigazda franciák a B-csoportba kerülnek, így Nancyban játsszák a meccseiket, és ha továbbjutnak, Nantes-ba utaznak a középdöntőre. A földrajzi szempontokat is figyelembe véve, Dánia a nantes-i A-csoportba, Hollandia a montbéliard-i C-csoportba, a rekordgyőztes Norvégia pedig a bresti D-csoportba kapott besorolást. Továbbjutásuk esetén a dánok Nantes-ban, a hollandok és a norvégok Nancyban folytathatják.

Mindez egyben azt is jelentette, hogy kizárásos alapon a mienk a C-csoportba kerülnek, hiszen a többi első kalaposnak már fix helye volt, tehát a csoportkörben újra összecsapunk az előző kontinenstornán ezüst-, a legutóbbi világbajnokságon pedig bronzérmes hollandokkal – ráadásul ellenük kezdjük a tornát december 1-jén. A mostani kvalifikációs sorozatban egy góllal kikaptunk tőlük Győrben, Eindhovenben viszont – ugyancsak egy találattal – visszavágtunk.

A kvartettbe Spanyolország került a második, Horvátország a negyedik kalapból, az első háromban végző együttes a D-csoportból (Norvégia, Románia, Németország, Csehország) továbbjutókkal együtt szerepel majd a középdöntő II. csoportjában. Ha merész terveket szövögetünk, akkor a hollandokat vagy a norvégokat meg kell előznünk az elődöntőbe jutáshoz.

A horvátokkal legutóbb tavaly márciusban játszott Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese, amely Győrben 34–19-re győzött. A legutóbbi magyar–spanyol meccsre 2015 márciusában került sor Érden, és 25–25-ös döntetlenre végződött. A francia-svájci határnál lévő Montbéliard sportcsarnoka, a L'Axone 6400 néző befogadására alkalmas.

„Annak nem örültem már a kiemeléskor sem, hogy a hollandokkal egy csoportba kerültünk, hiszen remek meccseket játszottunk velük a selejtezők során, le is győztük őket, Eb-ezüstérmesként és vb-bronzérmesként azonban ők az esélyesebbek – mondta el Kim Rasmussen szövetségi kapitány a csoportbeosztás kapcsán. – A spanyol válogatott sok klasszis játékossal rendelkezik és rendkívül gyors, ami ellen meg kell találnunk a megfelelő játékmódot, ötven-ötven százalék esélyt látok mindkét együttes számára a magyar–spanyol találkozón.”

„A horvátokat tiszteljük, ugyanakkor úgy gondolom, ha néhány, jelenleg sérült játékosunk visszatér, és nem csak kevés játékoson múlik majd a sikerességünk, esélyesebbek vagyunk náluk. Az Európa-bajnokság a legerősebb torna, ugyanakkor a középdöntős rendszer lehetővé teszi, hogy egyszer akár hibázzon egy csapat, mégis megmarad az esélye a legjobbak közé jutásra. Úgy érzem, ma már eljutottunk odáig, hogy a magyar csapatot nehéz legyőzni, így senki nem becsül le minket.”

A sorsoláson a franciák részéről Blandine Dancette és a szövetségi kapitány Olivier Krumbholz, a norvégoktól a nyáron Siófokra igazoló Silje Solberg, a hollandoktól Jessy Kramer, a dánoktól pedig Line Jörgensen segédkezett.

Az EHF bemutatta új, női kézilabdát népszerűsítő kampányát, amelyben Szabó Edina, az Érd vezetőedzője is szerepel

A torna nyitó mérkőzésén megismétlődik a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia döntőjének párosítása: a házigazda és világbajnok Franciaország az ötkarikás címvédő Oroszországgal találkozik.

A 13. Európa-bajnokságot november 29. és december 16. között rendezik Franciaországban, ugyanaz a 16 válogatott jutott ki, amely az előző, 2016-os svédországi tornán szerepelt.

NŐI KÉZILABDA EB (november 29.–december 16., Franciaország)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Nantes):
Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-CSOPORT (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-CSOPORT (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-CSOPORT (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 1., 15.00: Magyarország–Hollandia
December 3. 18.00: Horvátország–Magyarország
December 5., 21.00: Magyarország–Spanyolország

KÖZÉPDÖNTŐ
I. CSOPORT (Nantes):
az A- és B-csoport első három helyezettje kvalifikál
II. CSOPORT (Nancy): a C- és D-csoport első három helyezettje kvalifikál
A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon: december 7., 9., 11., 12.

Elődöntők, az 5. helyért: december 14.
Döntő, a 3. helyért: december 16.
A helyosztókra a párizsi AccorHotels Arénában kerül sor.

A SORSOLÁS ELŐTTI KIEMELÉS
ELSŐ KALAP:
Norvégia, Magyarország, Franciaország, Dánia
MÁSODIK KALAP: Románia, Spanyolország, Szerbia, Montenegró
HARMADIK KALAP: Hollandia, Németország, Oroszország, Svédország
NEGYEDIK KALAP: Csehország, Lengyelország, Horvátország, Szlovénia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik