Női kézi Eb: hiába nyertek a norvégok, Románia jutott be az elődöntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 22:29
null
A norvégok megtették, ami rajtuk múlt (Fotó: AFP)
A második kört pont nélkül kezdő norvégok a harmadik meccsüket is megnyerték a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében, az utolsó fordulóban hét góllal felülmúlták Spanyolországot. Azonban ez is kevés volt, a csoportból Hollandia és Románia került be az elődöntőbe. A másik csoportban a svédek kilenc találattal megverték a már továbbjutott oroszokat, de végül a házigazda franciák harcolhatnak még az érmekért.

A spanyol–norvég találkozó előtt a műsorvezető köszöntötte a 36. születésnapját éppen ma ünneplő Heidi Lökét, majd egyperces gyászszünettel emlékeztek a keddi strasbourgi lövöldözés áldozataira.

A spanyol válogatott átmentette a románok ellen mutatott formáját, és a norvégok elleni is jól kezdett. Nerea Penáék 7–4-re is vezetni tudtak, innen azonban a győri Stine Oftedal vezérletével 11–10-re fordított a skandináv csapat. Az irányító mellett még a jobbszélső Malin Aune góljaira támaszkodhattak a norvégok, hátul viszont meggyűlt a bajuk a spanyolokkal. Sem Silje Solberg, sem az őt váltó Katrine Lunde nem kapta el a fonalat, ezzel együtt a szünet előtt már a spanyoloknak kellett futniuk az eredmény után. A félidőben 18–17 volt az állás Thorír Hergeirsson együttese javára.

A második játékrész elején elég volt néhány, támadásban elszórt labda a riválistól, hogy a norvégok fő fegyverükkel élve pillanatok alatt elhúzzanak négy góllal, jött is Carlos Viver időkérése. A spanyolok az első harminc percben kiválónak mondható, 74 százalékos hatékonysággal lőttek, a meccs második felében ezt már nem tudták megismételni a magára találó norvég védelemmel szemben, de az is igaz, hogy több volt a hiba is a részükről. Így hiába jöttek még vissza 22–20-ra, utána fokozatosan elléptek az északiak, a 46. percben már 30–22 volt Oftedalék előnye. Lunde szépen felépítette magát, 42 százaléknál adta vissza a helyét Solbergnek.

A norvégok végül 33–26-ra nyertek, a mezőny legjobbjának Oftedalt választották, aki 13 lövésből nyolc gólt dobott. Győri csapattársai közül Kari Brattset egy, Veronica Kristiansen két találattal zárt.

A győzelem azonban nem ért elődöntőt. Miután Magyarország hatalmas mérkőzésen 31–29-re győzött Románia ellen, Hollandiának egy pont is elég lett volna a csoportelsőséghez. Helle Thomsen tanítványai azonban nem elégedtek meg a döntetlennel, 27–21-re felülmúlták a németeket és magukkal vitték a négy közé Romániát.

Az egyaránt hatpontos román, norvég, magyar hármasból ugyanis Ambros Martínék kerültek ki győztesen (a közös minitabellán a gólkülönbségük +6 volt, Norvégiáé +5, Magyarországé –11).

Nantes-ban, az 1. csoportban a dánok meglepetésre szoros csatában legyőzték Montenegrót, ezzel biztossá vált, hogy utóbbi sem lehet már elődöntős. A svédek viszont belekapaszkodtak az egyetlen esélyükbe, és meglepetésre 39–30-ra megverték az olimpiai bajnok, már biztos elődöntős oroszokat.

De hiába reménykedtek abban, hogy a szerbek meglepik a franciákat, a házigazda sima, tízgólos sikerrel jutott be a legjobb négy közé.

Vasárnap este Párizsban biztosan új Európa-bajnokot avatnak, mert Románia, Hollandia, Oroszország és Franciaország sem nyert korábban, az eddigi tizenkét Eb-n Norvégia hét, Dánia három, Magyarország és Montenegró egy-egy aranyérmet szerzett.

A kontinenstorna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, és a további két dobogóshoz hasonlóan kvalifikál a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
1. CSOPORT (NANTES)
Dánia–Montenegró 24–23 (15–11)
Ld:
Hansen 6, ill. Radicsevics 7

Svédország–Oroszország 39–30 (18–17)
Ld:
Hagman 17, ill. Szamohina 6

Szerbia–Franciaország 28–38 (14–18)
Ld:
Kovacsevics, Krpezs-Slezák, Pop-Lazics 5-5, ill. Nze Minko 9, Houette 7

AZ 1. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Oroszország 5 4 1 141–131 +10 8
2. Franciaország 5 3 1 1 136–118 +18 7
3. Svédország 5 2 1 2 139–132 +7 5
4. Dánia 5 2 3 123–143 –20 4
5. Montenegró 5 2 3 124–128 –4 4
6. Szerbia 5 1 4 131–142 –11 2



2. CSOPORT (NANCY)
Spanyolország–Norvégia 26–33 (17–18)
Ld:
López 5, ill. Oftedal 8

MAGYARORSZÁG–Románia 31–29 (17–17)
Ld:
Háfra, Schatzl 6-6, ill. Neagu 9

Hollandia–Németország 27–21 (13–11)
Ld:
Dulfer, Polman 6-6, ill. Geschke 5

A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hollandia 5 4 1 128–126 +2 8
2. Románia 5 3 2 140–132 +8 6
3. Norvégia 5 3 2 155–131 +24 6
4. MAGYARORSZÁG 5 3 2 139–146 –7 6
5. Németország 5 2 3 132–137 –5 4
6. Spanyolország 5 5 127–149 –22 0
A PÉNTEKI PROGRAM (PÁRIZS)
ELŐDÖNTŐK
12. 14. 17.30 Oroszország–Románia
12. 14. 21.00 Hollandia–Franciaország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
12. 14. 14.00 Norvégia–Svédország

AZ EB VÉGEREDMÉNYE

7. Magyarország
8. Dánia
9. Montenegró
10. Németország
11. Szerbia
12. Spanyolország
13. Szlovénia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Horvátország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik