Női kézi Eb: a hollandok revánsot vehetnek a norvégokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.18. 12:24
A svédországi női kézilabda Európa-bajnokság fináléjában megismétlődik a tavalyi világbajnokság döntője: ismét Norvégia és Hollandia találkozik. Az északiak hetedik Eb-címüket gyűjthetik be, a narancsmezesek az elsőre hajtanak. 

A két együttes két fontos mérkőzést is vívott egymással az elmúlt egy év során: a tavalyi vb-döntőben a norvégok már az első félidőben eldöntötték az aranyérem sorsát, 20–9-re vezettek, és 31–23-ra győztek a hollandok ellen. A két csapat két hajszál híján a riói olimpia döntőjében is összefutott, de csak bronzcsata lett belőle, és a szünetre akkor sem maradt kérdés: Norvégia 19–13-as első félidő után 36–26-ra nyert.

„Jobb formában vagyunk, mint bármikor, és tanultunk a norvégok elleni vereségekből. Tele vagyunk önbizalommal” – közölte Danick Snelder, a Ferencvárosban légióskodó beálló, aki mellett még négy, nálunk játszó játékos lép pályára vasárnap: a norvég Nora Mörk és Kari Aalvik Grimsbö, valamint a holland Yvette Broch és Nycke Groot egyaránt a Győr kézilabdázója.

A norvégok tizedik Eb-döntőjüket vívhatják (korábban hatszor diadalmaskodtak), mégsem szeretik, ha őket nevezik meg a döntő egyértelmű favoritjaként, bár ha a statisztikákat nézzük, a hollandok hivatalos meccsen legutóbb 1999-ben tudták őket legyőzni.

„Ötven-ötven százalékot adok a két csapatnak. Hollandia sokat fejlődött, mióta tavaly legyőztük őket – jegyezte meg Mörk az ellenfélről, külön is kiemelve győri csapattársa szerepét. – Nycke az egész holland csapat motorja, de nagyon sok a támadásban remek játékosuk. Minden nagy tornának úgy vágunk neki, hogy szeretnénk a dobogó legtetejére felállni, de koránt sem rutinfeladat ennek az elérése.”

Grimsbö szerint pedig az Eb-döntő egészen más mérkőzés lesz, mint a korábbiak, szóval bármi megtörténhet. A kapus egyébként egy sikerrel történelmet írhat, ő lehet az első ötszörös Eb-győztes játékos.

Ami a két csapat formáját illeti, a tornának több újonccal nekivágó norvég csapat eddig az összes találkozóját megnyerte, míg a hollandok a rajton ugyan kikaptak a németektől, de ezt hat győzelem követte, ami rekord az ország Eb-történelmében.

Korábban még sosem fordult elő, hogy egyazon nemzetből származó kapitányok ugyanabban az évben győzelemre vezették volna csapatukat a férfi és a női Eb-n, márpedig a norvégok sikere esetén ez történne meg. Emlékezhetünk rá, hogy januárban a németek értek fel a csúcsra az izlandi Dagur Sigurdsson irányításával, míg most honfitársa, Thorír Hergeirsson nyerhet Mörkékkel. A túloldalon a dán Helle Thomsen első Eb-döntőjén vehet részt szövetségi kapitányként, két éve a magyar-horvát közös rendezésű kontinenstornán a bronzéremig jutott a svédekkel.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÉDORSZÁG
DÖNTŐ
18.00: Hollandia–Norvégia (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT

15.30: Dánia–Franciaország (Tv: Sport1)

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
5. Románia
6. Németország
7. Oroszország
8. Svédország
9. Szerbia
10. Csehország
11. Spanyolország
12. MAGYARORSZÁG
13. Montenegró
14. Szlovénia
15. Lengyelország
16. Horvátország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik