Női kézi: Csapó Kyra a járványhelyzet miatt nem lehet bizakodó

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 11:45
null
A 26 éves kapus a nemzetközi kupaszereplés reményében igazolt a Debrecenhez (Fotó: Matey István/Hajdú-bihari Napló)
Ismét kiröppent a dunaújvárosi „fészekből” Csapó Kyra. A dunaújvárosi nevelésű kézilabdakapus megfordult Siófokon, Győrben, Mosonmagyaróváron és Metzben, ám mindig visszatért az alma materbe, a nyáron viszont Debrecen felé vette az irányt, az előrelépés és a nemzetközi kupamérkőzések érdekében két idényre írt alá.

 

„Többször is váltottam már klubot, tudtam, mire számíthatok – fogalmazott Csapó Kyra, a DVSC Schaeffler kapusa. – A kezdeti izgalom gyorsan elmúlt, nagyon jól érzem magam, sikerült beilleszkedni a csapatba, mindenki kedvesen fogadott. A munka kemény, Köstner Vili bát senkinek sem kell bemutatni, de igyekszünk jól teljesíteni. Mindig mondja is, hogy elégedett velünk.”

Arra még nehezen áll rá a szája, hogy 26 évesen az „öregebbek” közé sorolja magát, ám ennyi idősen, a 2016-ban a Dunaújvárossal szerzett EHF-kupa-címmel és a 2018-as metzi francia bajnoki arannyal kétségtelenül a tapasztaltabbak közé tartozik a debreceni együttesben. Rutinja mondjuk neki sem volt abban, hogyan kell kezelni a koronavírus-járvány miatti több hónapos leállást.

MOST MÁR ELLENFELEK
Évek elteltével futottak össze a szálak Balatonbogláron. Csapó Kyrát 2017 őszén azért szerződtette a francia Metz, mert olimpiai ezüstérmes csillaga, Laura Glauser gyermeket várt. A múlt héten Glauser már a Győr kapusaként lépett pályára, a 42–24-es győzelem miatt neki volt oka örömre.
„Nyilván nem beszélgetünk naponta, ám ha találkozunk, örömmel fogadjuk a másikat. Amikor Metzben voltam, sokat segített nekem, jó volt újra találkozni vele” – gondolt vissza a múlt heti csatára Csapó.

„Erősítettem és futottam, ám a labdás részekkel néha még akad gond – így Csapó. – Az első héten azt éreztem, nem úgy jöttek a lövések, ahogyan korábban. Először közöm sem volt hozzájuk, aztán lassan elindultam a jó irányba, de még gól lett, majd már védtem is.”

A Békéscsaba elleni első felkészülési mérkőzésen még mindenkit vitt a hév, viszont azóta jobban figyelnek a taktikai utasításokra: „Nem panaszkodhatok, elég magas és rutinos védőfal dolgozik előttem, és van még idő javítani a hiányosságokon.”

Az edzőmeccseken megosztják a feladatokat a Thüringer HC-tól érkező német Ann Cathrin Giegerichhel, akivel jól elbeszélget, de értelemszerűen az a célja, hogy ő legyen majd a Debrecen első számú kapusa: „A franciaországi egy év nagy előrelépést jelentett a karrieremben, megtapasztaltam, milyen egy másik kézilabda-kultúra és az élet. Azóta próbáltam stabil élvonalbeli játékos lenni itthon. Úgy érzem, hogy Dunaújvárosban elértem, amit szerettem volna, első számú kapus lettem, ám új kihívásra vágytam.”

A DVSC – a tervek szerint – szeptember 4-én, a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki mérkőzéssel kezdi az idényt, míg az újonnan létrehozott Európa-ligába a harmadik selejtezőkörben kapcsolódik be. Már ha lesz olyan…

„Reménykedem, de a látottak-hallottak alapján nincs sok okunk a bizakodásra – jegyezte meg Csapó Kyra. – Bízom benne, hogy javul a vírushelyzet, hiszen nekünk meg a szurkolóknak is hiányzik a normális élet és sportélet, ráadásul zárt kapuk mögött sem lennének igaziak a mérkőzések.”          

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik