Női kézi BL: Most nyugodtabb vagyok, mint tavaly – Tomori

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 16:00
null
Tomori Zsuzsanna a tribünről biztatja majd társait (Fotó: Koncz György)
A hétvégi női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő egyik legnagyobb hiányzója Tomori Zsuzsanna, a címvédő Győri ETO sérült válogatott átlövője lesz, aki ott szurkol majd a lelátón – szerinte a legtöbb kérdés a CSM Bucuresti elleni elődöntőben dől el.

A Győri Audi ETO megnyerte a Magyar Kupát, és a bajnoki cím szempontjából is kedvezőbb helyzetben van a Ferencvároshoz képest, még sincs könnyű szezon a klub mögött, mely tavaly nyár óta folyamatosan sérülésgondokkal küszködött, amiből mostanra sem sikerült teljesen kievickélnie: két fontos átlövőjére, a norvég Nora Mörkre és az egyre jobban játszó Tomori Zsuzsannára az idény hátralévő részében nem számíthat az edző, Ambros Martín.

Tomori jelenleg a NEKA balatonboglári központjában gyógyul, egyre jobban van, de mivel pályafutása során nem ez az első térdsérülése, óvatosabb, nem akarja elkapkodni a visszatérést, csak az új vezetőedzővel, Danyi Gáborral készülhet legközelebb a nyáron, aki jelenleg a szezon végén Rosztovba távozó Martín segédje. De a címvédőnek Mörk és Tomori nélkül is olyan erős kerete van, amely bárki ellen esélyes, és mostanra kiegészült azokkal a játékosokkal, akik kisebb-nagyobb sérülés miatt nem mindig tudtak a csapat rendelkezésére állni.

„Az első, Bukarest elleni meccs fog eldönteni mindent, de érdekes módon most nyugodtabb vagyok, mint tavaly voltam – mondta Tomori Zsuzsanna, aki keresztszalag-szakadás után gyógyul, és bár játszani nem játszhat, a lelátóról buzdítja majd csapattársait. – Nora és én ugyan nem játszunk, de Stine Oftedal és Nycke Groot felépült, Görbicz Anita pedig sokszor középen játszik, azaz van alternatíva, tudjuk forgatni a csapatot."

A játékos szerint azért sem kell aggódni, mert ha végignézünk a Győr és a CSM Bucuresti névsorán, világsztárokat látunk mindkét oldalon, ugyanez volt a helyzet egy évvel ezelőtt, a Vardar Szkopje elleni döntőben is.

ÓRIÁSKIVETÍTŐ GYŐRBEN
Óriáskivetítőn tekinthetik meg az érdeklődők Győrben szombaton és vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének mérkőzéseit, amelyeken a címvédő Győri Audi ETO KC is érdekelt lesz.
A győri önkormányzat közleménye szerint a találkozók megtekintése mellett az együttes ünneplésére is várják a drukkereket.

„Bármi is lesz az eredmény, a lányok egész éves munkájukkal kiérdemelték, hogy együtt köszöntsük őket, és köszönetet mondjunk a nagyszerű pillanatokért, csodálatos mérkőzésekért” – idézi a kommüniké Borkai Zsolt polgármestert. A városvezető hozzátette, reagálva a győriek és a csapat kérésére, idén nem vasárnap késő este, a budapesti döntő után közvetlenül, hanem hétfőn este 19 órakor tartják meg az ünnepséget a Dunakapu téren. Így a fiatalabbaknak, s munkába készülőknek sem kell kihagyniuk a köszöntést (MTI).

„Akkor azzal tudtunk nyerni, hogy csapatként jobbak voltunk, nem volt olyan, hogy egyvalaki lőtt volna tizenkét gólt, ő lett a mezőny legjobbja, de a meccset elvesztettük egy góllal – folytatta Tomori. – Nálunk is sok a világsztár, ám jól tudunk kommunikálni és együttműködni a többi játékossal, és inkább értük szeretnénk tenni valamit, nem pedig azért, hogy egyénileg előbbre jussunk. Ez volt a különbség, és ez lehet a legfőbb fegyverünk a Bukarest ellen is, amelyben szintén sok jó képességű játékos van, de individualisták. Én ebben bízom."

A Bukarest elleni meccs kemény lesz, ugyanakkor Tomori úgy gondolja, ha le tudják győzni a románokat, az akkora lökést adhat nekik, amire éppen szükségük lehet a döntőben, amelyben tizenkétezer néző várja őket – hatvan százalékuk magyar.

„A fináléban, ilyen körülmények között azért már a szíve is viszi előre az embert, és úgy vélem, olyan körülmények között valószínűleg meg is nyernénk – tette hozzá Tomori. – Csak jussunk el odáig."

NÉGYES DÖNTŐ (PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA)
DÖNTŐ – MÁJUS 13.
Vezeti: Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura (franciák)18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 13.
V: Jelena Mitrovics, Andjelina Kazanegra (montenegróiak)15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 12.
CSM Bucuresti (román)–Győri Audi ETO KC
V: Dalibor Jurinovic, Marko Mrvica (horvátok)
15.15 (Tv: Sport1)
Rosztov-Don (orosz)–Vardar Szkopje (macedón)
V: Diana-Carmen Florescu, Anamaria Stoia (románok)
18.00 (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik