Női kézi BL: Már most is késő lenne – Danyi a CSM-meccsről

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 09:01
null
Danyi Gábor (Fotó: Török Attila)
Irreális elvárás, hogy júniusban megrendezzék a Győr–CSM Bucuresti BL-párharcot, az év végi négyes döntőt pedig nonszensznek tartja Danyi Gábor, az ETO női kézilabdacsapatának edzője.

– Ha a papírformát nézzük, hiányozni fog egy-egy bajnoki és Magyar Kupa-érem a kollekciójából?
– Persze, hiszen nagy valószínűséggel ott lettünk volna a dobogón mindkét sorozatban, és járt volna érem, de jó és teljesen észszerű döntés, hogy befejeződött az idény – reagált Danyi Gábor, a bajnoki, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-címvédő Győr női csapatának edzője a szövetség múlt heti döntésére, amellyel végeredmény nélkül befejezettnek nyilvánította a hazai sorozatokat. – Egyetértek ezzel a határozattal, ahogy az is tény, most csak sokadlagos szempont, hogy nekem vagy az ETO-nak mennyivel kevesebb vagy több érme van, nem szeretném erre kihegyezni, mert jelenleg ennél vannak fontosabb dolgok is.

– Milyen állapotban vannak a játékosai?
– Ez az ötödik hét, amely egyéni edzésekkel telik, teljes leállást nem szeretnék, szinten tartó munkára álltunk be, amit addig csinálunk, amíg hivatalosan ki nem derül, lesz-e négyes döntő, és ha igen, mikor, illetve mikor indul az új bajnokság, hogy onnan tudjunk visszaszámolni. Egyelőre a biztos támpont hiányzik ahhoz, hogy egyáltalán tervezni tudjunk.

– Tegyük fel, az Európai Kézilabda-szövetség, az EHF tartja a június elejére eltolt időpontot a CSM Bucuresti elleni BL-negyeddöntő kapcsán. A felkészüléshez még idejében lennének?
– Nem, ehhez már most késő lenne, rég el kellett volna kezdeni a rendes, normális edzéseket. Azt, hogy mi júniusban nem tudunk játszani, most aláírom bárkinek. Ez irreális elvárás. Arról nem is beszélnék, hogy szakmailag milyen játékot és formát lehetne várni a még érdekelt csapatoktól. Inkább az a lényeges, hogy a folytatásnak mekkora sérülésveszélye lenne. Ritkán szoktam, de ha kitartanak a júniusi időpontnál, meglepődnék, hitetlenkednék.

– Az EHF a férfi BL négyes döntőjét december végére halasztotta. Mit szólna, ha a már korábban szeptember elejére tolt női final fourra is az év végén kerülne sor?
– Könnyen lehet, már menni fog az új idény. A férfiak négyes döntőjére meghatározott december 28–29-i dátum ráadásul az éppen aktuális férfivilágverseny előttre esne, nemzetközi, válogatott hétre a versenynaptárban, miközben éppen csak túllennénk egy női Európa-bajnokságon... Fogalmazzunk úgy, ha így döntenének, az év végi női BL négyes döntő sportértéke erősen kétséges lenne. Gondoljunk bele: megy a magyar bajnokság, tart az új lebonyolítású BL és jön egy világverseny, amely után még le kellene tudni egy négyes döntőt az előző idényből... Nonszensz. Ha tartható a jelenlegi, szeptember eleji időpont, az valamivel kezelhetőbb lenne. Azzal kapcsolatban is nagyon sok kérdés vetődik fel, de mégiscsak jobbnak tűnik.

– A márciusi olimpiai selejtezőt, amelyen Elek Gáborral közösen vezették volna a magyar nemzeti csapatot, a nyári ötkarikás játékokhoz hasonlóan elhalasztották. Logikusan jövő tavasszal kerülhetne sor Győrben a kvalifikációs tornára, csakhogy előtte decemberben lenne még egy kontinenstorna is. Ez hogyan érintheti a szövetségi kapitányi munkájukat?
– Az olimpiai selejtező elhalasztásával már ilyen szempontból is gondolkodnunk kell. Egy tárgyalás el is kezdődött, hogy egyáltalán folytatná-e a közös munkát a szövetség és az Elek, Danyi páros – mindannyian úgy gondoltuk, hogy igen. De itt meg is álltunk, hiszen annyi minden más élvez jelenleg prioritást, hogy ez a kérdés egyelőre talonban maradt. Arról nem is beszélve, hogy mindketten elfoglalt klubedzők vagyunk, az egyesületekkel is meg kell egyezni, a klubok engedélye elengedhetetlen. Maradt még hátra négy Eb-selejtező, decemberben Eb, utána olimpiai selejtező és akár olimpia, ezzel párhuzamosan BL, bajnokság – most nehéz átlátni, miként lehet jól lavírozni ennyi feladat között. Ugyanaz az alapelv, mint az aktuális idény lefújásakor: a legkisebb rosszat kell választani, teljesen jól nem lehet dönteni. Ideális helyet és időpontot, periódust nem lehet találni ennyi mérkőzésnek, sorozatnak. Legalább akkora összefogásra és felelősségvállalásra lesz szükség, mint amekkora a márciusra tervezett ötkarikás kvalifikáció kapcsán volt itthon a sportágban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik