Női kézi BL: magyar kapusé a hét védése; Szucsánszki, a sztár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 12:24
A női kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulóját követően három magyar játékos is szerepel az EHF Tv szerkesztőinek aktuális összeállításában: a THC ellen remeklő Szucsánszki Zita mellett Szikora Melinda és Hajgató Anna is kitűnt teljesítményével.

A HÉT SZTÁRJAI. Az elmúlt hét legjobbjai közé teljesen megérdemelten bekerült Szucsánszki Zita, aki nyolc gólt vállalt a nordhauseni sikerből, miközben az utolsó percekben már sérülten irányította csapatát. A szintén nyolc gólt vállaló Amanda Kurtovic (Larvik) a Krim Ljubljana elleni játékával tűnt ki, míg Andrea Penezic (Vardar Szkopje) a Midtjylland ellen dobott 10 góljával biztosította be a helyét a kitüntetettek között.A HÉT SZTÁRJAI. Az elmúlt hét legjobbjai közé teljesen megérdemelten bekerült Szucsánszki Zita, aki nyolc gólt vállalt a nordhauseni sikerből, miközben az utolsó percekben már sérülten irányította csapatát. A szintén nyolc gólt vállaló Amanda Kurtovic (Larvik) a Krim Ljubljana elleni játékával tűnt ki, míg Andrea Penezic (Vardar Szkopje) a Midtjylland ellen dobott 10 góljával biztosította be a helyét a kitüntetettek között.



A LEGSZEBB GÓLOK. A hét találata cím Veronica Kristiansent (Midtjylland) vigasztalhatja némiképp a Vardartól elszenvedett zakó után, mellette a Fradi ellen remeklő Svenja Huber (Thüringer HC) és Stefanie Kaiser (Hypo) is felkerült a listára.

A LEGSZEBB VÉDÉSEK. Akárcsak egy hete, Szikora Melinda ismét bekerült védésével az EHF Tv összeállításába. A Ferencváros kapusa az első félidő közepén két spárgát mutatott be egymás után, különösen Eliza Buceschi hat méterről leadott lövésénél védett nagyot. Ismét látható Katrine Lunde, illetve a Hypo magyar kapusa, Hajgató Anna is. Sőt, utóbbié lett a hét védése, miután óriási nyújtózással kitolta Heidi Löke ziccerénél a labdát a jobb felső elől.

SZUCSÁNSZKI NEM JÁTSZIK A GYŐRI ETO ELLEN
Kihagyja a női NB I szerdai rangadóját Szucsánszki Zita. A bajnok irányítójánál a vizsgálatok megerősítették a részleges bokaszalag-szakadást, így a hétvégéig biztosan pihennie kell, ezért nem léphet pályára a Győri Audi ETO KC ellen az Elek Gyula Arénában.

„A meccs utáni vizsgálatok kimutatták, hogy részlegesen elszakadt a bokaszalagom. Most még fáj a lábam, szerdán biztosan nem játszhatok, szombaton viszont szeretnék ismét pályára lépni” – mondta a Nemzeti Sportnak Szucsánszki, aki vasárnap nyolc góllal járult hozzá a Thüringer HC elleni idegenbeli sikerhez. A THC ellen szombaton 18 órától hazai pályán is megmérkőznek a zöld-fehérek.
Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
23 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
Tegnap, 16:47

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31
Ezek is érdekelhetik