Női kézi BL: lesz magyar pályázat a négyes döntőre

Vágólapra másolva!
2013.09.10. 08:56
null
Akár két magyar csapat is eljuthat a final fourig (Fotó: Tumbász Hédi)
Már biztosan lesz magyar pályázat a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének megrendezésére, a tervek szerint a Papp László Budapest Sportaréna adna otthont a jeles eseménynek.

„Az MKSZ szeretné, ha már ebben az idényben lenne final four a női BL-ben, és szeretné, ha ennek Budapest adna otthont. Ennek megfelelően meg is pályázza a rendezést, és kedden elküldi az EHF-nek a pályázati anyagot" – tudtuk meg a hazai szövetségtől.

Amint arról korábban már beszámoltunk, egy magyar kandidálás érdekében már hetek óta folytak az előkészületek, most azonban úgy tűnik, akár több jelentkező is lehet hazánkból. Az augusztus végi győri nemzetközi tornát rendező cég is beadja a pályázati anyagát.

„Ma beadjuk a pályázatot, az elmúlt időszakban minden érintettel egyeztettünk a kérdésben, így személyesen beszéltünk Vetési Ivánnal, a szövetség elnökével, és az MKSZ által kijelölt elnökségi taggal, Kelecsényi Ernővel" – mondta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Bognár Nándor, a SportConcept menedzseriroda tulajdonosa.

„A Sportaréna szabad a jelzett időpontban, és már le is van foglalva az eseményre. Az EHF első körben a koncepcióra kíváncsi, a végső döntésnél pedig bízunk benne, hogy három szempontot mérlegel. A beérkezett pályázati anyagok sportszakmai részét, a kínált marketingfeltételeket és az üzleti oldalt. Valljuk, hogy Budapestnél jobb helyszínt nehezen lehetne találni, hiszen két magyar csapat is esélyes a négybe kerülésre" – tette hozzá Bognár, aki szerint előnyt jelenthet nekik, hogy az utóbbi években EHF-partnerként részt vettek a férfi final fourokon, ahol volt alkalmuk közelről is megismerni egy ilyen méretű rendezvény hátterét, nem beszélve a győri PwC Handball Fiestáról, amely szintén egyedülálló referenciát biztosít. Bognár elmondta, ő is hallott több magyar puhatolózásról, így a végén magyar vetélkedés is kialakulhat a rendezésért.

Az EHF az előzetes tervek szerint szeptember 20-ig dönt a final four megrendezéséről és helyszínéről. A kiírás zárására a május 3–4-i hétvégén kerül sor, amennyiben érkezik gazdaságilag versenyképes ajánlat. A sorozat már megkezdődött, de jelenleg még nem biztos, hogy a végjátéka milyen rendszerben zajlik majd.

Michael Wiederer, az EHF főtitkára márciusban Budapesten – miután találkozott a magyar szövetség vezetőivel – bejelentette: nagy az igény a magyarok részéről, hogy az első női Final Fournak Budapest legyen a házigazdája. A férfiak mezőnyében 2010 óta rendeznek négyes döntőt – mégpedig óriási közönségsikerrel – a legrangosabb európai klubsorozatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik