Női kézi BL: kell a két pont! – Több mint 40 nap után ismét hazai pályán az FTC

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 08:28
null
Csiszár-Szekeres Kláráékra (zöldben) a továbbjutás szempontjából is fontos mérkőzés vár (Fotó: Balogh László)
A továbbjutás szempontjából is fontos lenne, hogy legyőzze a Ljubljanát az FTC, amelybe reményeik szerint újabb játékosok térhetnek vissza.


Több mint negyven nap elteltével játszik újra hazai pályán a Ferencváros női kézilabdacsapata, amely szombat délután Érden fogadja a szlovén Ljub­ljanát a Bajnokok Ligája csoportkörében. Bár papíron a 6. fordulóra kerül sor, az elmúlt hetekben koronavírusos megbetegedésektől sújtott FTC eddig csak három mérkőzést tudott le az A jelű nyolcasban.

SCHATZL Nadine
„Megfogyatkoztunk, így különleges helyzetbe kerültem beugró beállóként, igyekeztem felkészülni, elsajátítani a figurákat, de nyilván sokkal kevesebb időt töltöttem eddig a falban a bal szélről befutva. Nagyon nehéz pozíció, nem irigylem a beállókat. Hosszú idő után végre hazai pályán játszunk, nagyon várja már az egész csapat. Bízunk benne, hogy akik eddig nem léphettek pályára, be tudnak állni” – mondta az FTC balszélsője

Nagy kérdés, hogy a norvég Vipers és a francia Metz ellen elhalasztott meccset mikor tudják pótolni, ettől függetlenül a továbbjutást érő első hat hely megszerzése szempontjából rendkívül fontos lenne, hogy a zöld-fehérek győzzenek. A horvát, szerb, montenegrói, francia, holland és brazil légióst is foglalkoztató Krim a Viperstől csak egy góllal kapott ki, a Rosztov-Dontól pontot rabolt, a német Bietigheim ellen hatgólos hátrányból fordítva nyert. Nem véletlenül mondta azt az FTC edzője, Elek Gábor, hogy az utóbbi évek legjobbja a jelenlegi Ljubljana, amelyet a korábban Vácon is dolgozó Uros Bregar irányít.

„Jó formában van a Krim, amely jó csapat. Nem a négyes döntőbe várják a szlovénokat, de mindig odateszik magukat, és képesek meglepetést szerezni   –   mondta Csiszár-Szekeres Klára, a Ferencváros átlövője.  Dinamikus, nagy tűzzel kézilabdázó ellenfél, már csak ezért is veszélyes. Ettől függetlenül ellene is ugyanúgy készültünk, váratlan fejlemény nem történt a felkészülésünkben. Jó, hogy már a többiek, a vírus miatt eddig hiányzók is velünk edzettek a napokban. Ez felüdülést jelentett a munkában, végre újra úgy éreztük, hogy elegen vagyunk, jó volt a hangulat, tényleg vártuk már, hogy visszatérjenek.”

Julia Behnke, a német válogatott beálló már múlt vasárnap Bukarestben, a CSM ellen visszatérhetett, és a ferencvárosi klubhonlap szerint van remény arra, hogy újabb visszatérőkkel (Kovács Anett, Tóth Nikolett, Pásztor Noémi, Kisfaludy Anett, Háfra Noémi, Klujber Katrin és Emily Bölk hiányzik immár hete óta) bővülhet a keret, ám erről elsősorban az orvosi stáb dönt. Szekeres szerint ha a visszatérők néhány percre esetleg beszállhatnak, tehermentesíteni tudják az elmúlt fordulókban bizonyító és nagyot harcoló kerettagokat, akkor az előző két meccshez képest nagyobb tempóra állhatnak át.

„Bízom benne, hogy mostantól már a saját kézilabdánkat játszhatjuk – folytatta Szekeres.Ha a legutóbbi két meccsből, az Esbjerg és a CSM Bucuresti elleni találkozóból indulunk ki, ezúttal nagyobb lesz rajtunk a nyomás, de mindenképpen szeretnénk nyerni itthon. Most már talán tényleg annyian leszünk, hogy meccs közben pihenni is tudnak azok, akik esetleg fáradnak. Mégsem mondanám azt, hogy teher lenne rajtunk, nem így fogjuk fel, mindannyian nagyon várjuk a mérkőzést, mert a közös célt, a két pont megszerzését akarjuk elérni.”

A 32 éves válogatott védekezőspecialista úgy látja, a hektikus hetek ellenére is jó állapotban vannak, az elmúlt napokban fizikailag is töltődhettek, hétközi bajnoki találkozó híján a konditeremben is tudtak erősítő gyakorlatokat végezni, mindenre jutott idejük.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT

16.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Krim Ljubljana (szlovén), Érd (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vipers Kristiansand (norvég) 4 3 1 117–107 +10 7
2. Rosztov-Don (orosz) 4 3 1 111–105 +6 7
3. CSM Bucuresti (román) 4 3 1 111–104 +7 6
4. Metz Handball (francia) 4 2 2 121–115 +6 4
5. Team Esbjerg (dán) 4 1 1 2 110–107 +3 3
6. Krim Ljubljana (szlovén) 4 1 1 2 104–109 –5 3
7. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 3 1 2 68– 72 –4 2
8. Bietigheim (német)55139–162–230

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik