Női kézi BL: feltámadt a THC, még előzhet a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.08. 18:39
null
Cvijics (jobbra) és a CSM nem tudta legyőzni a THC-t
A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában a CSM Bucuresti hazai pályán nagyon elrontotta a második félidőt a német Thüringer HC ellen, és biztos előnyét leadva végül a döntetlennek is örülhetett. Mindez azt jelenti, hogy ha a Ferencváros vasárnap legyőzi a Krim Ljubljanát, akkor a románokat megelőzve a harmadik helyen végez.

A több klasszisát (Cristina Neagu, Amanda Kurtovic, Andrea Lekics, Majda Mehmedovics) nélkülöző CSM Bucuresti abban a tudatban fogadta a Thüringer HC-t, hogy egy győzelemmel akár még a második helyre is odaérhet. Ehhez a későbbi találkozókon a Győri ETO és az FTC sikerére lett volna szükség, mert úgy a CSM, Vipers, FTC hármas holtversenyből a románok jöttek volna ki a legjobban.

Ennek megfelelően alakult az első félidő, a vendégeket irányító Herbert Müllernek a 24. percben már a második idejét kellett kikérnie, miután támadásban látványosan szenvedett a csapata. Jovanka Radicsevics és Elizabeth Omoregie remekelt a bukarestieknél, a kapuban pedig Jelena Grubisic okozott kellemetlen pillanatokat a németeknek.

Radicsevics minden szögből betalált

A szünetben hattal vezetett a CSM, semmi jele nem volt a harminc perc alatt csak nyolc gólig jutó Thüringen feltámadásának. A hét mezőnyjátékossal támadó türingiaiak azonban a szünet után magukra találtak, a CSM pedig nagyon visszaesett. A 45. percben egyenlített a THC, majd a hajrára fordulva a vezetést is átvette. Két gól is volt a vendégek előnye, a CSM-nek az ikszért is nagyon meg kellett küzdenie.

Ezzel együtt a pontvesztés azt jelenti, hogy ha az FTC vasárnap legyőzi a Krim Ljubljanát, akkor a románokat megelőzve a harmadik helyen végez. Harmadikként Ambros Martín orosz csapata, a Rosztov-Don, míg negyedikként az ebben az idényben rendkívül meggyőző Metz jönne a negyeddöntőben – az jó kérdés, hogy melyikkel lenne kedvezőbb megküzdeni a budapesti final fourért.

A találkozó után rögtönzött értekezletet tartottak a CSM vezetői, és a Gazeta Sporturilor szerint ultimátumot adtak Dragan Djukics vezetőedzőnek, ha a jövő heti bajnokin nem győzi le a román listavezető Valceát, akkor még a BL-negyeddöntő előtt megköszönik a munkáját.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 6. FORDULÓ
2. CSOPORT
CSM Bucuresti (román)–Thüringer HC (német) 23–23 (14–8)
Ld:
Radicsevics 8, Omoregie 7, ill. Stolle 6, Huber 4

A TOVÁBBI PROGRAM
Március 9. (szombat), 18.15: Vipers Kristiansand (norvég)–GYŐRI AUDI ETO
Március 10. (vasárnap), 14.30: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Krim Ljubljana (szlovén)

AZ ÁLLÁS
1. GYŐRI AUDI ETO KC 9 7 2 300–241 +59 16
2. Vipers Kristiansand (norvég) 9 6 3 262–232 +30 12
3. CSM Bucuresti (román) 10 5 1 4 292–282 +10 11
4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 9 4 2 3 267–279 –12 10
5. Krim Ljubljana (szlovén) 9 2 1 6 216–250 –34 5
6. Thüringer HC (német) 10 2 8 255–308 –53 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik