Női kézi BL: elvesztek a Fradi csomagjai, ketten el sem utaztak

Vágólapra másolva!
2016.11.06. 11:35
Nem volt éppen zökkenőmentes a Ferencváros női kézilabdacsapatának útja Lipcsébe, a vasárnap esti Bajnokok Ligája-csoportmeccs helyszínére.

A fradi.hu beszámolója szerint az összes csomag „eltévedt” a müncheni átszálláskor, ez felborította az előzetesen eltervezett szombati programot. Este hét órára végre mindenki készen állt, így negyed nyolc után nem sokkal az edzés is elkezdődhetett – igaz, nem a vasárnapi mérkőzés helyszínén, ugyanis a sportcsarnokban szombaton este még a Placebo adott koncertet. fradi.hu beszámolója szerint az összes csomag „eltévedt” a müncheni átszálláskor, ez felborította az előzetesen eltervezett szombati programot. Este hét órára végre mindenki készen állt, így negyed nyolc után nem sokkal az edzés is elkezdődhetett – igaz, nem a vasárnapi mérkőzés helyszínén, ugyanis a sportcsarnokban szombaton este még a Placebo adott koncertet.

Már az indulás előtt eldőlt, hogy a múlt hétvégén hiányzók közül ketten, Monori Orsolya és Hornyák Dóra biztosan nem léphet pályára Lipcsében sem, így ők el sem utaztak Németországba. Szekeres Klára viszont ott van a keretben, a védekezés egyik kulcsembere így szükség esetén bevethető lesz.

Ami az előző meccsen mindössze egyet cserélő ellenfelet illeti, a hét közben elvégzett térdműtét során kiderült, hogy a jobbátlövőként bevethető Tamara Böschnek mégsem szakadt el a keresztszalagja, „csak” meniszkusz-sérülése van, így már januárban visszatérhet. A dabasi találkozóról szintén hiányzó Saskia Lang és Karolina Kudlacz-Gloc viszont akár már este pályára léphet a Fradi ellen.

„A Lipcse korábban rohanós csapat volt, de most le akarta lassítani a játékunkat, és mivel két olyan csapat, amelyben sok a sérült, egyébként is törvényszerűen óvatosabb meccset játszik, sikerrel is járt – mondta Elek Gábor a Nemzeti Sportnak. – Ha vasárnap rohanni akarnak, abban inkább benne van a hiba lehetősége, ha viszont megint lassan kézilabdáznak, akkor töretlen koncentrációra lesz szükség a részünkről, hogy ne aludjunk el mi is.”

NŐI KÉZILABDA BL
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ

HC Leipzig (német)–FTC-Rail Cargo Hungaria 19.00 (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
KORÁBBAN
Vardar Szkopje–Asztrahanocska 39–25 (18–13)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vardar Szkopje (macedón) 4 3 1 138–102 +36 7
2. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 3 2 1 85– 72 +13 5
3. Asztrahanocska (orosz) 4 1 3 101–126 –25 2
4. HC Leipzig (német) 3 3 70– 94 –24 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik