Női kézi BL: első kalapban a Győr, harmadikban az FTC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.27. 10:59
null
A női Bajnokok Ligája résztvevői – A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
A női kézilabda Bajnokok Ligája péntek esti csoportsorsolása előtt az európai szövetség (EHF) elkészítette a kiemelést, amely alapján a címvédő Győri Audi ETO az első, míg a Ferencváros a harmadik kalapba került.  

 

A szokásoknak megfelelően azonos nemzetbeliek nem kerülhetnek egy csoportba a sorsoláson. Tizennégy csapat automatikusan a főtáblán kezd, ahova ketten selejtezőn keresztül juthatnak el. Az első kalapos Győr biztosan elkerüli a Podgoricát, a Vardart és a CSM-et, míg az FTC a Bietigheimet, a Ljubljanát és a Midtjyllandot.

A főtábla sorsolását június 30-án, pénteken 21 órától tartják Ljubljanában. A selejtezőkét egy nappal korábban, ekkor döntenek a rendezők személyéről is.

A lebonyolítás nem változik, a csoportokból az első három helyezett folytathatja a kétszer hatcsapatos középdöntőben, ahonnan az első négy oda-visszavágos negyeddöntőben játszik keresztbe a final fourért.

NŐI KÉZILABDA BL, 2017–2018
KIEMELÉS A CSOPORTOK SORSOLÁSÁRA
1. kalap:
GYŐRI AUDI ETO, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Vardar Szkopje (macedón), CSM Bucuresti (román)
2. kalap: Larvik (norvég), Rosztov-Don (orosz), Nyköbing (dán), Metz (francia)
3. kalap: SG BBM Bietigheim (német), Krim Ljubljana (szlovén), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, FC Midtjylland (dán)
4. kalap: Vistal Gdynia (lengyel), Brest (francia), 1. selejtezőtorna győztese, 2. selejtezőtorna győztese

A két négycsapatos selejtezőtornát szeptember 9-én és 10-én rendezik, az elődöntőben mindkettőn az első kalapos a negyedik kalapossal, a második kalapos a harmadik kalapossal kerül össze.

KIEMELÉS A SELEJTEZŐ SORSOLÁSÁRA
1. kalap:
Vipers Kristiansand (norvég), Thüringer HC (német)
2. kalap: Höörs (svéd), Podravka Koprivnica (horvát)
3. kalap: Hypo NÖ (osztrák), Kastamonu Belediyesi (török)
4. kalap: Gomel (fehérorosz), Mecalia Atlético Guardés (spanyol)

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2026.06.29. 10:51

Női kézi BL: a címvédő megkapta a Győrt a csoportjába, megvannak a Fradi ellenfelei is

Kézilabda
2026.06.26. 11:29

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Pődör Rebeka a gólkirály, Csíkos Luca dobta a legtöbb akciógólt – a női kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.18. 11:12

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2026.06.14. 12:17
Ezek is érdekelhetik