Női kézi: BL-elődöntős csapathoz igazol a Dunaújváros légiósa

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 13:30
null
Camila Micijevic a Metzben folytatja (Fotó: metz-handball.com)
A Metz női kézilabdacsapatában folytatja a pályafutását Camila Micijevic, a 2019–2020-as idényig a Dunaújvárosban szereplő horvát balátlövő – jelentette be a francia egyesület a hivatalos honlapján.

A 25 esztendős válogatott átlövő 2016 óta volt a Dunaújváros kézilabdázója, ám többek között neki is lejárt a szerződése a Kohásznál a mostani idény befejeztével. Micijevic sérüléssel bajlódott a mögöttünk hagyott évadban, az NB I-ben épp márciusban – a koronavírus-járvány elterjedése előtt – lépett pályára először.

A Németországban született Micijevic két évre szóló megállapodást kötött az előző kiírásban a Bajnokok Ligája négyes döntőjében negyedik helyen végző Metzcel, amely idén a Valceával küzd meg a final fourba jutásért – már ha megrendezik a negyeddöntőt, egyébként Micijevic rögtön a négyes döntőben szerepelhet a francia csapattal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik