Női kézi BL: őrült végjátékban bukott pontot a Rosztov – videó!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.19. 19:00
null
Anna Vjahireva már az első félidőben kilenc gólnál járt (Fotó: ehfcl.com)
A női kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 2. fordulójában a Rosztov-Don hazai pályán 23–23-as döntetlent játszott a Krim Ljubljanával.

 

A tavalyi döntős orosz csapat a Ferencváros legyűrése (26–25) után nem kezdett jól a Krim Ljubljana ellen, de egy 4–0-s szériával a játékrész közepére átvették a kezdeményezést, és úgy tűnt, Anna Vjahireváék állva hagyják ellenfelüket – volt 9–6 és 12–10 is.

Ekkor megtorpantak az oroszok, a következő öt gólt a szlovénok szerezték (12–15), viszont az újabb fordulat eredményeként 19–16-ra már a házigazda vezetett. Még ez sem törte meg a vendégeket és a végjátékban egyenlítettek (21–21), sőt, akkor sem estek kétségbe, amikor 59.10-nél kétgólos előnyben támadhatott a Rosztov (23–21), az utolsó másodpercekben labdaszerzés után üres kapus találattal, saját térfélről szerzett góllal mentettek pontot a szlovénok (23–23)!

Anna Vjahireva már az első félidőben kilenc gólnál járt (a 12-ből...), a másodikban viszont már csak egyet tett ehhez a mennyiséghez.

Az utolsó másodpercek
Security Check Required

 

A B-csoportban ugyan több, koronavírusból felgyógyuló játékosát már bevethette a Buducsnoszt, a CSZKA elleni meccs végére ugyanúgy elfáradt, mint az első fordulóban a Podravka ellen, az orosz csapat három góllal nyert.

A Valcea a pozitív tesztet produkáló Mireya González és Krisztina Liscsevics nélkül simán kikapott hazai pályán az Odensétől.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria– elhalasztva
Rosztov-Don (orosz)–Krim Ljubljana (szlovén) 23–23 (12–14)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rosztov-Don (orosz) 2 1 1 49–48 +1 3
2. Team Esbjerg (dán) 1 1 33–26 +7 2
3. CSM Bucuresti (román) 1 1 31–26 +5 2
4. Vipers Kristiansand (norvég) 1 1 27–26 +1 2
5. Krim Ljubljana (szlovén) 2 1 1 49–50 –1 1
6. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 1 1 25–26 –1 0
7. Metz Handball (francia) 1 1 26–31 –5 0
8. Bietigheim (német) 1 1 26–33 –7 0

B-CSOPORT
Győri Audi ETO KC–Podravka Koprivnica (horvát) 43–28 (17–16)
SCM Ramnicu Valcea (román)–Odense Handbold (dán) 21–30 (10–13)
Buducsnoszt (montenegrói)–CSZKA Moszkva (orosz) 22–25
(13–13

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Odense Handbold (dán) 2 2 62–48 +14 4
2. GYŐRI AUDI ETO KC 2 1 1 70–55 +15 3
3. CSZKA Moszkva (orosz) 2 1 1 52–49 +3 3
4. Brest Bretagne (francia) 1 1 28–21 +7 2
5. Podravka (horvát) 2 1 1 57–69 –12 2
6. Borussia Dortmund (német) 1 1 27–32 –5 0
7. Buducsnoszt (montenegrói) 2 2 48–54 –6 0
8. Ramnicu Valcea (román) 2 2 42–58 –16 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik