Női kézi BL: a Fradi kapta a szabadkártyát a magyarok közül – itt a teljes mezőny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.21. 11:33
null
Schatzl Nadine és a Fradi a következő idényben is a BL-ben szerepelhet (Fotó: Török Attila)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága döntött a női Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásánának mezőnyéről. Eredetileg három magyar csapat is pályázott szabadkártyára, közülük a bajnoki második Ferencváros kapta ezt meg.

Eredetileg 16 bajnokcsapat regisztrált a BL új idényére, közülük négynek selejtezőt kell játszania a főtáblára jutásért (lásd a cikkünk végén). Nyolcan pályáztak szabadkártyára (köztük három magyar csapat, a Ferencváros, az EHF-kupa-győztes Siófok és az Érd), a végrehajtó bizottság nyolc szempontot figyelembe véve döntött arról, hogy az FTC, a román CSM Bucuresti és a Brest kapta meg az indulási jogot. Ők selejtező nélkül egyből az október elején kezdődő csoportkörbe kerültek.

A Siófok és az Érd mellett hiába pályázott Nycke Groot új csapata, a dán Odense, a német Thüringer HC és a norvég Storhamar. A Siófok és az Érd így az EHF-kupában indulhat, csakúgy, mint a Vác és a DVSC.

Összesen öt korábbi bajnok (Győri ETO, Buducsnoszt, Podravka, CSM, Krim Ljubljana) lesz a mezőnyben, míg az egyetlen újonc a selejtezőből fog érkezni.

A főtábla sorsolását június 27-én 18 órától tartják Bécsben. A lebonyolítás az előző évekhez hasonlóan zajlik. A négy négyes csoportból az első három jut tovább a két hatcsapatos középdöntőbe, ahonnan az első négy játszik keresztbe a final fourért. Pillanatnyilag még nem lehet tudni, hogy jövőre is Budapest adhat-e otthont a négyes döntőnek.

NŐI KÉZILABDA BL, 2019–2020
EGYBŐL A CSOPORTKÖRBE KERÜLTEK
RK Podravka Vegeta (horvát), Team Esbjerg (dán), Metz Handball (francia), SG BBM Bietigheim (német), Győri Audi ETO KC, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Vipers Kristiansand (norvég), MKS Lublin (lengyel), SCM Ramnicu Valcea (román), Rosztov-Don (orosz), Krim Ljubljana (szlovén), IK Sävehof (svéd), FTC-Rail Cargo Hungaria (szabadkártyásként), Brest Bretagne (francia – szabadkártyásként), CSM Bucuresti (román – szabadkártyásként)

SELEJTEZŐT JÁTSZANAK AZ UTOLSÓ FŐTÁBLÁS HELYÉRT
Rocasa Gran Canaria (spanyol), ZSORK Jagodina (szerb), DHK Baník Most (cseh), Kastamonu Belediyesi (török)
A selejtező időpontja: szeptember 6–8
Az elődöntőben: Baník Most–Gran Canaria, Jagodina–Kastamonu
A torna rendezési jogáról június 26-án sorsolással döntenek.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
2026.10.14. 15:40

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.13. 19:32

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
2026.10.13. 14:09

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2026.10.12. 13:55

Nora Mörk nélkül kikapott Bukarestben az Esbjerg, már csak az FTC hibátlan a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.11. 18:10

Galéria: hatalmas csata után játszott döntetlent a Győr és a Metz

Kézilabda
2026.10.11. 13:12

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Izgalmas végjáték után döntetlenre mentett a Győr a címvédő Metz ellen

Kézilabda
2026.10.10. 17:32