Női kézi: az ETO kölcsönadja korosztályos válogatott átlövőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.12. 13:33
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, Afentaler Sára a következő idényben kölcsönben az Alba Fehérvárt erősíti.

A 2000 decemberében született korosztályos válogatott átlövő 2014 óta kézilabdázik Győrben. A felnőttcsapatban 2017 májusában mutatkozott be. Afentaler Sára a mostani idényben az NB I-ben és a Bajnokok Ligájában is kapott lehetőséget a győrieknél.

2019 nyarától azért, hogy megfelelő mennyiségű játéklehetőséghez jusson, a Győri Audi ETO KC hozzájárul ahhoz, hogy Afentaler Sára kölcsönben, az Alba Fehérvár KC-nál szerepeljen – olvasható a gyorietokc.hu-n.

A Fehérvár jelenleg a 6. helyen áll a magyar első osztályban.

A győriek jelezték, elképzelhető, hogy több 2000-es születésű játékosuk – Afentalerhez hasonlóan – kölcsönbe kerül, mert a következő évad versenykiírása alapján az utánpótlás-bajnokságban csak korlátozott számban játszhatnak a 2000-ben született kézilabdázók.

Legfrissebb hírek

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
15 órája

Deli Rita: Komoly sikerek kapujában a Ferencváros, jó nézni a játékukat

Kézilabda
21 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2026.10.12. 13:55

Férfi kosár NB I: elképesztő hajrával verte a Honvéd a Fehérvárt, megvan a Fót első győzelme

Kosárlabda
2026.10.11. 20:36

Galéria: hatalmas csata után játszott döntetlent a Győr és a Metz

Kézilabda
2026.10.11. 13:12

A hibátlan mérleg megőrzése a tét a két rangadón a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 08:30

Női kézilabda NB I: 26 gólos győzelmet aratott a Győr

Kézilabda
2026.10.06. 19:41

Reichert remeklése ellenére nyert a Győr a Gloria Bistrita ellen

Kézilabda
2026.10.03. 19:32