Női kézi NB I: az Érd óriási csatában legyőzte a Fradit!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 17:28
null
Az Érd óriási csatában nyert a Fradi ellen (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
A női kézilabda NB I 4. fordulójában az Érd óriási csatában 31–30-re legyőzte a szünetben még négy góllal vezető Ferencvárost.

 

Az előző kiírás bronz- és ezüstérmese csapott össze, figyelmeztető jel lehetett a vendégek számára, hogy az előző idényben csak óriási csatában tudtak az érdiek fölé kerekedni.

Ezúttal jól kezdtek a ferencvárosiak, és bár az 5–2-es vezetésüket követően 6–5-re zárkózott az Érd, a tarthatatlan Pena vezérletével a 13. percben már öttel vezettek (5–10).

Janurik védéseivel és a belelendülő átlövőjátékkal megkezdte a felzárkózást a házigazda, és állandósulni látszott a két-három gólos különbség, sőt, a 26. percben Krpezs büntetőjével már csak egy volt a felek között (14–15).

Ekkor azonban megtört a lendület, a játékrész hajráját a fővárosiak uralták, négygólos fórral vonulhatott a szünetre az FTC (15–19).

Ez sem tántorította el az érdieket, és fokozatosan zárkózva az utolsó negyedóra kezdetére egyre közeledtek (23–24).

Sőt! A 49. percben egyenlített az Érd, majd Araújo ejtésével először a meccsen vezetett is – Elek Gábornak időt is kellett kérnie (26–25).

Még a korábbinál is nagyobb csata kerekedett, amelyben rendre a házigazda vezetett egy góllal, egészen az 57. percig, amikor egy üres kapus góllal fordított a Ferencváros (28–29).

Volt azonban még fordulat, az utolsó percet Krpezs találatával a hazaiak várták előnyben, de Schatzl egyenlítése után is támadhatott a győzelemért, és ezt Krpezs újabb góljával meg is szerezte (31–30)!

NŐI KÉZILABDA NB I
4. FORDULÓ

ÉRDFTC-RAIL CARGO HUNGARIA 31–30 (15–19)
Érd, 1700 néző. Vezette: Bíró, Kiss O.
ÉRD:
JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 11 (3), M. GONZÁLEZ 6, A. Bulatovics, KISFALUDY 1, KLIVINYI 7, Fekete B. 1. Csere: Gridnyeva (kapus), Signaté 3, Barján 1, Szabó L., Gulyás, Araújo 1. Edző: Szabó Edina
FTC: Szikora – Lukács 1, Kovacsics 1, Szucsánszki 4, SNELDER 4, Pena 7, SCHATZL 9 (3). Csere: Bíró B. (kapus), Szekeres, Faluvégi 3, Hornyák D., Mészáros R., Monori 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–5. 13. p.: 5–10. 19. p.: 10–12. 26. p.: 14–15. 36. p.: 19–21. 43. p.: 23–24. 50. p.: 26–25. 57. p.: 28–29
Kiállítások: 2, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Kézilabdázni lehet még jobban, mint ahogyan mi tettük: úgy érzem, a csapat kicsit izgult az elején és sokat hibázott, de nagyon izgalmas mérkőzést vívtunk. De a lányok küzdeni tudása, akarása fantasztikus volt, és hősies győzelmet arattak.
Elek Gábor:
– A második félidőben az Érdnek feljavult a védekezése, a miénk pedig lepuhult és a kapusok teljesítménye közti különbség is nagy lett. Nagyon kellemetlen most ez a vereség, de nem dőlünk a kardunkba, megyünk tovább. A két legnehezebb ellenfelünkön idegenben túl vagyunk. Kezdjük a BL-t, ott ennél sokkal többre lesz szükség, de bízom benne, hogy sérültjeink, betegeink meggyógyulnak.

ALBA FEHÉRVÁR KC
IPRESS CENTER-VÁC 31–25 (14—11)
Székesfehérvár,
600 néző. V: Horváth P., Marton
FEHÉRVÁR
HERR O. 1 – Májer 1, GJORGIJEVSZKA 5, HAJDUCH 4, Bandelier 4, Mendy 3, PELCZÉDER 7. Csere: Sipeki (kapus), Isitate 2, Zsivkovics 3 (3), Piedade 1. Edző: Deli Rita
VÁC Arenhart – NASCIMENTO 8 (3), Soós 3, Temes 2, Helembai 2, Basic, Radoszavljevics 4. Csere: Balog J. (kapus), Sz. Vukcsevics, FARKAS V. 4, Hámori 1, Kácsor 1, Takács Bianka. Edző: Szilágyi Zoltán.
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5—3. 12. p.: 7—5. 18. p.: 10—6. 24. p.: 11—8. 28. p.: 12—10. 34. p.: 17—13. 40. p.: 19—15. 46. p.: 22—17. 52. p.: 26—19. 58. p.: 29—23
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Deli Rita:
— A játékosok egytől egyig megdolgoztak azért, hogy ez a mérkőzés így sikerüljön. Nyilván nem volt könnyű két nehéz idegenbeli meccsel kezdeni a bajnokságot. Az edzésmunkában történtek változások, a taktikai utasításokat a lányok betartották, ennek is volt többek között köszönhető a győzelmünk.
Szilágyi Zoltán: — Megérdemelten tartotta itthon a két pontot a Fehérvár. Lélektanilag fontos lett volna számunkra ez a mérkőzés, ám a védekezésünk nem állt össze, főleg az első félidőben nem sikerültek a visszarendeződések. Gödörben vagyunk, de mindent el fogunk követni, hogy kijöjjünk belőle.

GYŐRI AUDI ETO KC–MTK BUDAPEST 40–25 (21–12)
Győr, 2400
néző.V:Hantos, Rózsahegyi
GYŐR:
Grimsbö – Orbán Adrienn1, N. Mörk3 (2),GROOT7,BROCH4,TÓTH G.5,Puhalák1. Csere:Kiss É. (kapus), H. LÖKE4,Görbicz4,BÓDI4,Hársfalvi2,Knedliková2,Korsós3,Varga E., Pál T. Edző:Ambros Martín
MTK:Víg – Hosszu1,Nikolajenko4 (4),Kovács G.2,DAKOS7,Frankovic4,Szádvári. Csere:Hlogyik, Putz (kapusok), HÁFRA4,Tóth E.1,Slakta, Stranigg, Juhász E.2,Blaubacher. Edző:Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 8. perc:6–2.14. p.:10–4.19. p.:14–7.22. p.:15–10.25. p.:19–10.34. p.:24–13.44. p.:30–17.52. p.:38–21
Kiállítások:–, ill. 4 perc
Hétméteresek:4/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: –
A Ferencváros vereségének híre nem a legkedvezőbb hatást gyakorolta a mérkőzésre, amelynek így is vannak tanulságai. Ötven százalékban vagyok elégedett, mert nem igazán tudtuk az MTK beállós játékát kontrollálni.
Golovin Vlagyimir: –Próbáltuk a legjobbat nyújtani, sokat tanultunk a mérkőzésből. A támadásban lőtt huszonöt gólnak örülök, de nem tudtuk felvenni a Győr sebességét, így a negyven kapott gólnak már kevésbé.

SIÓFOK KC–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 19–26 (10–11)
Siófok, 500néző.V:Hargitai, Markó
SIÓFOK:
Pastrovics – Such3, NZE MINKO4, Ferenczy1, al-Gaui2,TRISCSUK7, Erdősi1. Csere:Gercsó (kapus), Németh Cs., Bulleux1, Deáki. Edző:Horváth Roland
DUNAÚJVÁROS:OGUNTOYE – Azari1, KOVÁCS ANNA10, SZALAI4, Cifra3, Micijevic3, Vincze2. Csere:Csapó (kapus), Klujber2, Takács D., Termány, Hornyák B., Molnár1, Gindeli, Nick. Edző:Zdravko Zovko
Az eredmény alakulása. 8. perc:3–1.14. p.:3–6.21. p.:5–9.24. p.:8–9.27. p.:10–10.34. p.:12–16.43. p.:15–18.47. p.:15–22.54. p.:17–25.
Kiállítások:
4, ill. 12 perc
Hétméteresek:3/2, ill. 11/6
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: –
Elégedetlen vagyok a mai teljesítményünkkel. Tizennégy ziccert és öt hétméterest elhibázva esélyünk sincs megnyerni egy ilyen mérkőzést ilyen kaliberű csapat ellen.
Zdravko Zovko: –Nagyon készültünk a Siófok nyitott védekezésére. Az első félidő végén megakadt a játékunk, de a második játékrészbeli védekezésünknek köszönhetően magabiztos különbséggel sikerült megnyernünk a mérkőzést.

ELIOS KISPEST NKKDVSC-TVP 24–43 (11–22)
Soroksári Sportcsarnok, 300
néző.V:Nagy F., Turóczy
KISPEST:Nenezics – TAMÁS5,Schneider3 (2),Trizno3,Fundák3,Polics3,Balog B.1(1). Csere:Brunner (kapus), Vadász, Kosik, Bárdi3,Szerző, Felső1,Kiss K.1,Balogh V., Vígh1. Edző:Béki Nagy Bertalan
DEBRECEN:HORVÁTH-PÁSZTOR – VARSÁNYI4,Sirián2,Punyko3,Garbuz2,Jezsikava4,KELEMEN7. Csere:Deszpotovics, MARINCSÁK4,TÓTH M.4,Siska3 (1),Csáki4,KLIKOVAC6. Edző:Tone Tiselj
Az eredmény alakulása. 8. perc:2–5.10. p.:4–5.15. p.:6–11.25. p.:10–16.29. p.:11–21.40. p.:17–28.51. p.:20–34
Kiállítások:16, ill. 14 perc
Hétméteresek:3/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Béki Nagy Bertalan: –Mi tanulni vagyunk az NB I-ben, amíg bírtuk erővel, tudtuk tartani a lépést, egyelőre húsz percig.
Anton Tiselj: –Készültünk erre a mérkőzésre, mert tudtuk, hogy a Kispest gyors, modern kézilabdát játszik, de minőségi játékosaim felőrölték az ellenfelet.

MOSONMAGYARÓVÁRI KC–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 21–20 (13–12)
Mosonszolnok, 200néző.V:Bacs, Bóna
MOSONMAGYARÓVÁR:Wéninger – Katona1, Kiss N.2, Dombi2, Kopecz2 (1), BÍZIK R.8, BOUTI5 (4). Csere:STOJAK (kapus), Csala1, Gyimesi. Edző:Varga József
KISVÁRDA:Dzsukeva – Mihovics2, Dmitrovics4, Szabó V., Umanec1, Gedroit4 (1), Rocha3. Csere:Scholtz (kapus), Kucherova1 (1), Bízik B.1, Tarjányi1, Smid, Lévai1, Vukojevic2. Edző:Kovács Péter
Az eredmény alakulása. 6. perc:5–1.14. p.:6–5.21. p.:9–7.35. p.:16–14.44. p.:18–15.53. p.:20–17
Kiállítások:8, ill. 18 perc
Hétméteresek:7/5, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Varga József:– Örülök az első megszerzett két pontunknak, de a végjátékot mi tettük nehézzé a magunk számára.
Kovács Péter:– Kevés góllal nem lehet idegenben mérkőzést nyerni.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 4 4 128–83 +45 8
2. Dunaújvárosi Kohász KA 4 4 109–83 +26 8
3. Érd 4 4 117–99 +18 8
4. DVSC-TVP 4 3 1 122–92 +30 6
5. FTC-Rail Cargo Hungaria 4 2 2 125–103 +22 4
6. Ipress Center-Vác 4 2 2 118–106 +12 4
7. Siófok KC 4 2 2 106–102 +4 4
8. MTK Budapest 4 1 1 2 102–126 –24 3
9. Alba Fehérvár KC 3 1 2 73–76 –3 2
10. Mosonmagyaróvári KC 3 1 2 71–82 –11 2
11. Kisvárda Master Good SE 4 1 3 97–110 –13 2
12. Budaörs 3 1 2 76–93 –17 1
13. Békéscsabai Előre NKSE 3 3 68–86 –18 0
14. ELIOS Kispest NKK 4 4 93–164 –71 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik