Női kézi: a német edző szerint Groot is a Győrbe tart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.18. 19:08
A jelenleg a német női kézilabda-bajnokságban szereplő Thüringer HC csapatát irányító Herbert Müller egy interjúban kijelentette, Yvette Broch mellett Nycke Groot is a Győri ETO-ban folytatja pályafutását.

A romániai születésű német szakember a ProSportnak adott interjút, ebben beszélt többek között a szezon végén az FC Midtjyllandot elhagyó Groot új állomáshelyéről.az FC Midtjyllandot elhagyó Groot új állomáshelyéről.

„Groot Győrbe tart, ahol együtt játszhat majd jó barátjával, Brochkal. A Győrnek nagyon erős csapata lesz jövőre, úgy hallottam, Tomorit is átigazolják” – mondta Herbert Müller a ProSportnak.

Mint beszámoltunk róla, Broch győri lehetőségével a francia sajtó már foglalkozott, míg honfitársa, Groot esetében csak annyit lehet tudni, hogy Dánián kívül folytatja, egy „olyan klubban, amelyről mindig is álmodott.”

Legfrissebb hírek

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
26 perce

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
2026.04.28. 11:43

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
2026.04.27. 16:54

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2026.04.27. 15:27

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
2026.04.27. 09:42

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
2026.04.26. 11:20

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Kedvező helyzetben a Győr, bravúr kellene a Ferencvárostól a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.04.25. 07:28
Ezek is érdekelhetik