Női kézi: a Larvik nyerte meg a Böhn-emlékmeccset

Vágólapra másolva!
2014.08.23. 19:55
null
Görbicz Anita és Gro Hammerseng leplezte le Karl Erik Böhn domborművét (Fotók: Havran Zoltán)
A házigazda Győri ETO a norvég Larviktól is kikapott a Handball Fiesta elnevezésű női felkészülési kézilabdatorna második napján. A találkozó előtt leleplezték Karl Erik Böhn domborművét.

 

Hagyományteremtő szándékkal először rendeztek Karl Erik Böhn emlékmérkőzést, a Győr és a Larvik a jövőben minden augusztusban találkozik egymással, egyszer hazánkban, a másik évben Norvégiában.

A meccs előtt a két csapatkapitány, Görbicz Anita és Gro Hammerseng leplezte le a rákban elhunyt norvég szakember domborművét, amely ősszel az ETO új Audi Arénájának falára kerül ki. Ezt követően egyperces néma csenddel adóztak Böhn emléke előtt.

A Győr a pénteki meccshez hasonlóan nem kezdett jól, a Larvik gyorsan berámolt három gólt. Kovacsics Anikó irányított, míg az újak közül csak Susann Müller volt a pályán. Ezúttal a kilencedik percig bírta Ambros Martín az első időkéréssel, pedig csak 5–3-ra vezetett a Larvik. A játékrész egyébként nagyban emlékeztetett az egy nappal korábbira, annyi különbséggel, hogy ezúttal „csak” héttel lépett el (6–13) az ellenfél. Alina Wojtas bombáira nem volt ellenszer, de Jelena Grubisic egyébként sem gyakran találkozott a labdával (nem úgy a túloldalon Sandra Toft). Martín hol hangos kiabálással próbálta felrázni csapatát az oldalvonal mellől, hol az éppen a kispadon ülőknek magyarázott. Egy kettős emberelőnyt is kihasználva zárkózott a már Görbicz Anitát is bevető ETO, de a szünetben így is 17–12 volt az eredmény a Larviknak.

Ezúttal Eduarda Amorim sem volt kiemelkedő góllövésben
Ezúttal Eduarda Amorim sem volt kiemelkedő góllövésben

A második félidőre érkezett Herr Orsolya a kapuba, Müller helyén pedig bennmaradt Hornyák Ágnes. A játék képe nem változott, az északiak tovább növelték előnyüket, 21–14-es vezetésüknél jött az újabb győri időkérés. Voltak periódusok, amikor igazán aggódtunk az ETO edzőjének hangszálaiért, avagy lesz még munka bőven a Lunde nélküli védekezéssel. Közte kilencről kellett zárkóznia a Győrnek, amelybe beállt Macarena Aguilar és Anna Szeny is, míg a reklámtáblának nekicsúszó Kovacsicsot Görbicz helyettesítette a bal szélen. A győri klasszis rögtön egy csodás góllal jelentkezett, míg az ETO a támadásban belelendülő Müller vezérletével mínusz hatig jött fel. A Larvik biztos győzelme nem forgott veszélyben, a norvégok 30–24-re nyertek.

„Ma egyáltalán nem voltam elégedett a küzdőszellemünkkel. Nem az a gond, ha veszítünk egy jobb csapat ellen, de a harciasságunkat akkor sem szabad feladnunk!" - mondta Martín a meccs után.

A torna vasárnap a két külföldi csapat, a Vardar Szkopje és a Larvik találkozójával zárul, itt dől el a végső győztes kiléte.

NŐI KÉZILABDA, NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA, PWC HANDBALL FIESTA (GYŐR)
LARVIK (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC 30–24 (17–12)
Győr,
2200 néző. V: Mandak, Rudinski (szlovákok)
Larvik: TOFT – Riegelhuth Koren 4 (2), N. Mörk 4 (1), Hammerseng 4, Blanco 1, WOJTAS 5, SOLBERG 3. Csere: Hasanic (kapus), Stange 3, V. Johansen 1, Breivang, Sulland 3, Edin 2. Edző: Ole Gustav Gjekstad
Győr: J. Grubisic – Szepesi, E. Amorim 2, Kovacsics 1 (1), H. Löke 1, S. MÜLLER 5, Orbán Adrienn 2. Csere: Herr O. (kapus), Korsós 1, GÖRBICZ 6 (3), V. Milanovic-Litre 2, Hornyák Á. 1, Szeny 2, Bognár-Bódi, Aguilar 1. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–0. 8. p.: 5–3. 14. p.: 9–5. 23. p.: 13–6. 26. p.: 13–9. 38. p.: 22–14
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Ole Gustav Gjekstad:
– Még az idény elején járunk, ez látszott, fogunk még jobban is játszani. De az is látszik, hogy ebben az idényben több variációs lehetőségünk lesz mind védekezésben, mind támadásban.
Ambros Martín: – Ki lehet kapni, az egy dolog, főleg ha az ellenfél előttünk jár a felkészülésben. De az nem megy, hogy elfelejtjük, mi juttatott minket idáig, hogy nincs meg bennünk a ránk jellemző tűz és küzdeni akarás! Emiatt bosszant sokkal jobban ez a vereség, mint pénteken a Szkopje elleni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik