Női kézi: a koronavírus miatt kevesebb helyszínen rendezhetik meg az Eb-t

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.30. 12:05
null
A magyar válogatott elvileg Trondheimben kezdi meg Eb-szereplését (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Módosulhat a 2020-as dán-norvég rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság helyszíneinek listája. Az Európai Kézilabda-szövetség nem tartja kizártnak, hogy a két rendező ország egy-egy városa ad otthont a viadalnak decemberben.

 

A 16 csapatos Eb-t idén Dániában és Norvégiában rendezik meg. A magyar válogatott a sorsolás szerint a C-csoportban, Hollandia, Szerbia és Horvátország ellen kezdi meg a szereplését – méghozzá Trondheimben. Herningben, Frederikshavnben, Stavangerben és Oslóban is lesznek mérkőzések.

Az EHF legutóbbi ülésén felvetődött, hogy járványügyi és gazdasági okokból egy-egy dán és norvég város lenne az Eb helyszíne. Azt azonban egyelőre nem tudni, mely csarnokokra esne a választás.

„Ez az egyik vészforgatókönyv – idézi az Aftenposten Erik Langerudot, a norvég szövetség főtitkárát. – Ha így lesz, Trondheimben, Stavangerben vagy Oslóban rendezhetünk meccseket. Augusztus végén kell döntenünk. Nem valószínű, hogy az Eb-t el kell halasztani, de minden eshetőségre fel kell készülnünk.”

Az óvintézkedések miatt egyébként Norvégiában jelenleg legfeljebb 200, Dániában pedig 500 fős rendezvényeket lehet tartani, ám a szervezők nagyon bíznak benne, hogy ezek a számok ősszel jelentősen növekednek majd.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (DÁNIA ÉS NORVÉGIA, DECEMBER 3–20.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Herning):
Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia
B-CSOPORT (Frederikshavn): Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország
C-CSOPORT (Trondheim): Hollandia, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Horvátország
D-CSOPORT (Trondheim): Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország

Legfrissebb hírek

Kun Attila: A hangsúly az egyénen van!

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: úton a vb felé a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.11.26. 18:01

Győri és veszprémi kézilabdázók is felszólaltak a túlzsúfolt versenynaptár ellen

Kézilabda
2025.11.20. 15:18

Magabiztos metzi siker a debreceniek ellen

Kézilabda
2025.11.15. 19:35

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Játékvezetői kamerával készül a januári kézilabda Eb-re az EHF – videó

Kézilabda
2025.11.06. 09:13

Kézilabda: nagy potenciál rejlik az ifjúsági fiúválogatottban

Utánpótlássport
2025.11.04. 14:45

Kézi: hibátlanul aranyérmes a Tiby-kupán az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2025.11.02. 12:27
Ezek is érdekelhetik