Női kézi: a csabai szélső meg is illetődött, amikor az FTC megkereste

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 11:24
null
Kovács Anett sokat szeretne tanulni új klubjában (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
Nemcsak meglepődött, meg is illetődött Kovács Anett, amikor megkereste a Ferencváros. A békéscsabai jobbszélső nagy reményekkel várja a következő idényt.

Miközben ömlenek ránk a koronavírusról szóló hírek és sorra számolják fel életünk megszokott elemeit, erőt adó lehet a szebb jövőre gondolni.

A kézilabdázó Kovács Anettnek egészen kecsegtető jövőkép adhat erőt a mindennapokhoz, amelyben egyelőre nem szerepelnek közös edzések, miután jelenlegi klubjában, a Békéscsabában egyénileg készülnek a folytatásra. Ez a folytatás egyébként igencsak kétséges, ha azt vesszük, hogy a kosárlabda-bajnokságokat például kedden „lőtték le”…

A Ferencváros még február végén bejelentette, hogy kétéves szerződést köt a mezőtúri születésű jobbszélsővel, akinek már hosszú ideje figyelemmel kísérte a pályafutását.

„Bár mindig azért dolgoztam, hogy ilyen erős klubba kerüljek, az FTC megkeresése nem csak meglepett, kicsit meg is illetődtem – így a válogatott kerettag Kovács Anett, aki az előző idényben kereken 100 gólt szerzett. – Nekem is elmondták, hosszabb ideje figyeltek, már akkor is követtek, amikor behívtak a válogatottba. Látták, sok játéklehetőséget kapok, és hatvan percen keresztül tudok teljesíteni.”

Kezdetben úgy látszott, a 25 éves játékos egyedül pótolhatja a Győrbe igazoló Lukács Viktóriát, ám a Fradi utolsó érkezőjeként klasszis jobbszélsőt jelentett be, ugyanis a Népligetben folytatja a pályafutását a 27 éves világbajnok holland Angela Malestein is.

„Örülök, hogy rutinos játékos lesz a poszttársam, motivál, hogy tanuljak tőle, kíváncsi vagyok, hogyan dolgozunk majd együtt – folytatta Kovács. Kezdetben biztosan furcsa lesz, hogy nem leszek állandóan a pályán és megoszlik a teher, de ez jót tehet. Nagyjából ez a harmadik idényem, amikor végigjátszom a meccseket, nem könnyű hatvan percig támadásban és védekezésben maximumot nyújtani, még ha a társak sokat segítenek is.”

Kovács elmondta, ha szakmailag nem is lehetett kérdés, hogy el kellett fogadnia a vonzó és előrelépést nyújtó ajánlatot, érzelmileg sokkal nehezebb volt meghoznia a döntést. A szélső eddigi profi pályafutását Békéscsabán töltötte, a Viharsarokban lett olyan játékos, akinek szerződést ajánlott az FTC.

Most egyénileg készül az új kihívásra, hiszen a bajnokságot a múlt héten megszakították. A hétvégén még úgy látszott, továbbra is használhatják a csarnokot: ennek egyrészt örült, másrészt kicsit nehezen élte meg, ugyanis fizikai kontaktusok révén könnyen megfertőzhették volna egymást. Azóta természetesen lefújták a közös edzéseket is, így nem tud a megszokott módon edzeni, s ezt elég nehéz megélni.

„Csupa kérdőjel minden” – sóhajtott, s egyelőre az sem egyértelmű – már ha egyáltalán befejezik az idei kiírást –, hogy leendő klubja a Bajnokok Ligájában vagy az EHF-kupában indulhat. De Kovácsnak mindenképpen újdonság lesz a nemzetközi porond: „Bár az elmúlt időszakban a mostani feladatokra koncentráltam, átfutott a fejemen a következő idény! Akár BL, akár EHF-kupa lesz, nagyon várom!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Julia Behnke (német, beálló; Rosztov-Don, orosz), Emily Bölk (német, balátlövő; Thüringer HC, német), Janurik Kinga (kapus, Érd), Kisfaludy Anett (beálló, Érd), Kovács Anett (jobbszélső, Békéscsaba), Angela Malestein (holland, jobbszélső; Bietigheim, német), Alicia Stolle (német, jobbátlövő; THC)
Távozók: Bánfai Kíra (jobbszélső, Debrecen – kölcsönbe), Emilie Christensen (norvég, irányító, ?), Debreczeni-Klivinyi Kinga (átlövő, ?), Háfra Luca (balszélső, Fehérvár), Hornyák Dóra (átlövő, Debrecen), Lukács Viktória (jobbszélső, Győr), Mészáros Rea (beálló, Vác), Djurdjina Malovics (montenegrói, jobbátlövő, ?), Danick Snelder (holland, beálló; Siófok), Szemerey Zsófi (kapus, ?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik