Női kézi: a Bundesligában edződő Balogh újra válogatott lenne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 09:05
Balogh Barbara, a Dunaferr és a Ferencváros korábbi játékosa 2011 nyarán igazolt az akkor még másodosztályú német TuS Metzingen csapatához, majd a feljutás után, az elmúlt szezonban már a női Bundesligában bizonyított hétről hétre, hatvan percen keresztül. Balogh a következő szezonban még előrébb lépne csapatával, és szeretne visszakerülni a válogatottba.

„Az eltelt két szezonban egyedül voltam a posztomon, de épp azért igazoltam ki, mert számítottak rám, azt várták tőlem, hogy támadásban és védekezésben is a pályán legyek – mondta Balogh Barbara a Nemzeti Sportnak. – A korábbi térdsérülésem után magam sem gondoltam volna, hogy bírni fogom, de szerencsére minden rendben. Az elején hozzá kellett szoknom a rohanáshoz, a német bajnokságban a tempókézilabda dominál. Néha olyan sokat futnak, hogy már a játék rovására megy, míg otthon inkább a taktikán van a hangsúly. Edzőnk, Rott Edina bizalmát is élveztem, amiért nagyon hálás vagyok. Szenzációs két éven vagyok túl.”

Nem csoda tehát, hogy Balogh folyamatosan jól muzsikált (22 meccsen 62 gól) az első osztályban megragadó, tizedik helyen végző Metzingenben. Az új szezonban cél az előrelépés, immár új edzővel.

„Rott Edinát a fiatal Alexander Job váltotta, aki először dolgozik női csapattal, de eddig tetszik, amit csinál, újszerű tréningeket tart. Igyekszem nála is alapemberré válni. Kapok egy vetélytársat, egy svájci válogatott beállóst igazoltunk, aki más típusú és testalkatú játékos. Szükség van váltótársra, de nem szeretnék sok időt a padon tölteni – jegyezte meg a 27 éves Balogh, aki rangidősnek számít a csapatban, és ő az egyik olyan felnőttjátékos, aki a klub fiataljaival is foglalkozik. – Hat-tizenhat éves fiúknak és lányoknak tartunk edzéseket, a saját tréningjeimmel együtt naponta öt-hat órát töltök a csarnokban. Lassan már a postámat is oda hozzák… Összességében talán még többet is kaptam a németországi évektől, mint vártam.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik