Női kézi: tizenhárom gólos győzelem Ausztria ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.10. 17:41
null
A második félidőben beindult a magyar henger (Fotó: Szabó Miklós)
Győzelemmel kezdett a Provident-kupán a hazai rendezésű Eb-re készülő magyar női kézilabda-válogatott, amely Szigetszentmiklóson 15–12-es első félidőt követően tizenhárom góllal nyert Ausztria ellen.

 

 

Németh András szövetségi kapitány egy fiatalabb keretre szavazott a mai napon, ennek hozományaként olyan rutinos játékosaink ültek a lelátón és figyelték honfitársaikat, mint Görbicz Anita, Tomori Zsuzsanna, Herr Orsolya vagy éppen Kovacsicz Mónika. A kapunkban Bíró Blanka kezdett, és elsőként ő szedhette ki a hálóból a labdát, hogy aztán 3–3-ig üldözzük, majd onnan viszont le is hagyjuk ellenfelünket. Akcióinkat nem bonyolítottuk túl, igyekeztünk minél gyorsabban lövő pozícióig jutni, amiben segítségünkre volt az osztrák védelem (7–3). A gólváltásból utána már az ellenfél is kivette a részét, így 9–7-es vezetésünknél a kapitányunk időt kért, és két csere mellett rendezte a sorokainkat támadásban. Ez olyannyira jól sikerült, hogy öt percig nem jutottak gólhoz az osztrákok, miközben mi ismét elhúztunk (13–8). Támadásban élvezet volt látni a fiatalos lendületünket, a sok és gyors keresztmozgást, valamint a bátor betöréseket, amint rést láttunk az osztrák védelmen. Klivinyi Kinga életerős átlövéseivel vétette észre magát – és bizonyította, terhet és tétet is elbír –, de fiatal csapatunk játéka és teljesítménye hullámzó maradt. Nem tudott meglépni az értékesített büntetőivel rendre felzárkózó osztrákoktól, akik úgy jöttek fel háromgólos hátrányra a hajrában, hogy közben még emberhátrányban is voltak (15–12).

A második félidő magyar emberhátránnyal vette kezdetét, de ez a vendégeket zavarta meg jobban. Bulath Anita már a 3–0-s etaphoz dobhatott volna gólt, ha ziccerben eljut hozzá a labda. Nem jutott el, Ausztria viszont gólt dobott, így 2–1-es két perccel kezdtünk, ami szintén nem rossz, de előbbi verzió mégis szimpatikusabb lett volna, ha már ott voltunk hozzá közel. A folytatásban viszont egyre inkább kiütközött a papírforma különbség a két együttes között, még úgy is, hogy gyakorlatilag a második sorunk volt a pályán, a harmadikkal kiegészítve...

A kapunkban Kiss Éva hozta a védéseket, amiben társai is nagy segítségére voltak. Ebből pedig több kontrát, vagy éppen gyors lefolyású támadást vezettünk. Helyzeteinket aztán jó százalékkal használtuk ki a picit el is fáradó ellenféllel szemben. Tíz perccel a vége előtt közte tíz volt, ide (30–20). Bírta erővel a hajrát a házigazda, szétfutottuk az osztrákokat, de sajnos ez olykor kapkodással is párosult. Olyankor is lőttünk, amikor még egy húzást, egy passzt talán elbírt volna a támadás. Ennél nagyobb bajunk azonban nem akadt: a vége már K.O. lett. Majdnem szó szerint... Bulath bokáját fájlalva maradt a földön egy beállós körüli küzdelmet követően, de a hátralévő pár másodpercre összeszedte magát, hogy az osztrákok dudaszó pillanatában elengedett labdája fejen találja (36–23).

NŐI KÉZILABDA
PROVIDENT-KUPA
1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 36–23 (15–12)

Szigetszentmiklós, 500 néző. V: Arntsen, Röen (norvégok)
MAGYARORSZÁG: BÍRÓ B. 1 – Bognár-Bódi 3, BULATH 8 (3), Szucsánszki 3, Horváth B. 2, KLIVINYI 4, Kovacsics. Cs: Kiss É. (kapus), Triscsuk, Szekerczés 1, Tóth G. 2 (1), Mészáros R. 1, Orbán Adrienn 2, SCHATZL 4, PLANÉTA 3, Mayer 2. Szövetségi kapitány: Németh András
AUSZTRIA: Blazek – Grausenburger 2, Engel 7 (6), Magelinskas 2, Grigaite, BERISHA 5, Plach. Cs: Herrmann (kapus), Budecevic, Kaiser 3, Mauler 2, Goricanec 2, Wess, Scheffknecht. Szövetségi kapitány: Herbert Müller
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 11. p.: 7–3. 15. p.: 9–7. 19. p.: 12–7. 27. p.: 15–10. 34. p.: 19–13. 40. p.: 22–17. 45. p.: 27–18. 48. p.: 30–19. 54. p.: 34–21
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/6
MESTERMÉRLEG
Németh András:
– Tökéletesen betöltötte a funkcióját a mérkőzés, mindenki pályán volt, többekkel elégedett is voltam – például Bulath Anitával vagy Planéta Szimonettával. Nem feltétlenül tervezek három-négy év múlva még kapitánykodni, de a fiataloknak ilyenkor lehetőséget kell adni, mert aki nem építi a jövőt, annak vége.
Herbert Müller: – Az első félidőben jól játszottunk, de a másodikban nem működött a támadójátékunk, emberelőnyben például hat gólt kaptunk, miközben egyet sem lőttünk, úgy meg a magyar válogatott ellen nagyon nehéz. A magyarok sokkal erősebbek nálunk, számunkra a következő két meccs igazán fontos.

A másik pénteki mérkőzésen
Szlovákia–Csehország 22–21 (11–11)
2. FORDULÓ (október 11., szombat)

Magyarország–Szlovákia 14.00 (Tv: Duna Tv)
Ausztria–Csehország 16.15
3. FORDULÓ (október 12., vasárnap)

Szlovákia–Ausztria 12.00
Magyarország–Csehország 14.00 (Tv: Duna Tv)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik