nemzetisport.hu 2019.07.22 08:11 Frissítve: 2019.07.22 14:01

Női junior kézi Eb: súlyos sérüléstől az aranyig – elöntötték a könnyek Kuczorát

A magyar női junior kézilabda-válogatott 27–20-ra legyőzte Hollandiát a hazai rendezésű Európa-bajnokság döntőjében, így története során először – három ezüstérem után – megnyerte a kontinenstornát. A találkozó után Vlagyimir Golovin szövetségi edzővel, a csapat mókamesterével, Kácsor Grétával, a kapuban földöntúli teljesítményt nyújtó Herczeg Lilivel, és a torna legjobb védőjének megválasztott Kuczora Csengével beszélgett az NSO Tv stábja. Utóbbit elöntötték a könnyek, amikor arról mesélt, hogyan jutott el súlyos sérülésétől az Eb-aranyig.

 

Vlagyimir Golovin szövetségi edző győzelmet várt csapatától a döntőben.

„A védekezésünk tökéletesen meg is valósult, támadásban azért nehéz volt a hollandok ellen. A mai kézilabdában a védekezés és a gyors gólok meghatározzák a végeredményt. Ez sikerült, még ha annyit most nem is indultunk, de ez volt a hetedik mérkőzésünk, sok-sok kilométer volt már a lábakban.”

Kácsor Gréta szerint a mérkőzés eleje volt nagyon nehéz

„Kellett az a plusz, az akarat, Lilinek a védései, a góljaink, hogy védekezésbe nagyon odategyük magunkat. Azért nagyon akartuk ezt a győzelmet, és sikerült.”

Ha már Herczeg Lili védései: a 48 százalékos hatékonyság már-már földöntúlinak mondható.

„Annyira extázisban voltam a meccsen, hogy szinte mindent sikerült megfognom. Ennyi ember előtt még soha nem játszottam, de Mosonmagyaróváron is nagyon jó a szurkolótáborunk, és itt volt az ultrák fele. Amikor az elején kimentünk, kicsit megilletődtem, de nem voltam feszélyezett.”

Videónkban arról is mesél: bántja-e, hogy nem ő lett a torna legjobb kapusa.

Kuczora Csenge viszont a legjobb védő lett, de szerinte az aranyérem egyértelműen a csapatjátékuknak köszönhető. A tehetség csak májusban épült fel egy súlyos sérüléséből, az NSO Tv videójában mesél erről az időszakról, miköben nem tudja visszatartani könnyeit.

Videón a megható pillanatok – így ünnepeltek a magyar lányok

NŐI JUNIOR KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 27–20 (14–7)
Győr, 5300 néző. Vezette: Boricsics, D. Markovics (szerbek)
MAGYARORSZÁG: HERCZEG – ARANY 4, TÓTH N. 4, Kuczora 3, Simon A. 2, Kácsor 2, SCHATZL NATALIE 4. Csere: Szabó D. (kapus), PÁL 4 (3), Albek 1, Vámos 2, Stranigg, Bánfai, Zsiborás 1
Szövetségi edző: Golovin Vlagyimir
HOLLANDIA:
Schutrups – Dekker 3, Amsen, Nüsser 3 (1), Van der Vliet 4 (1), KRULLAARS 4, SPRENGERS 4. Csere: Hujberts (kapus), Wingels, Theron, Van der Baan 2, Ternede, Daleman
Edző: Monique Tijsterman
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 9. p.: 4–4. 13. p.: 7–4. 24. p.: 10–6. 36. p.: 15–10. 40. p.: 19–12. 47. p.: 22–16. 54. p.: 25–18
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2

2020.02.25 13:28:44

Kézilabda B. L.

A négy legeredményesebb játékosuk nélkül érkező vendégek 11 gólos vereséget szenvedtek.

2020.02.23 18:08:06

Kézilabda B. L.

A franciák a 45. percben néggyel mentek, az utolsó másodpercekben az egálért támadtak, de Kiss védett.

2020.02.23 15:10:55

Kézilabda H. D.

David Davis csapata az utolsó kör eredményeitől függetlenül biztosította a második helyét a csoportban.

2020.02.21 10:35:48

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

Elek Gábor csapata túl sokat hibázott, a vereséggel biztosan lemondhat a BL-negyeddöntőbe jutásról.

2020.02.17 18:54:47

Kézilabda CSINTA SAMU

A kézilabdázás állócsillagát horrorsérülések hátráltatták – és a mieink ellen rendre remekel.