Neagu: Tisztelem a Győrt, de hiszek magunkban

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2016.05.06. 11:43
null
Neagu szerint mindegyik BL-meccs egy ünnep a Podgoricának (Fotó: EHF)
A kétszeres győztes Győri Audi ETO szombaton a címvédő Buducsnoszt Podgoricával küzd meg a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti final fourjának elődöntőjében. Felvezetőnk harmadik részében a montenegrói csapat kulcsjátékosa, Cristina Neagu beszél a számára emlékezetes tavalyi évről és a hétvégi négyes döntőről.

„Van bennem némi feszültség a négyes döntő előtt, de szerintem ez természetes – mondta Cristina Neagu a Nemzeti Sport Online-nak. – Próbálom nem túlizgulni, hogy koncentrálni tudjak az előttünk álló feladatra. A világbajnokság után nagyon fáradt voltam, sokat kivett belőlem a válogatottbeli szereplés, de mostanra utolértem magam, és úgy érzem, felkészültem a nagy mérkőzésekre.”

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri a női kézilabda Bajnokok Ligáját 2016-ban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A 27 éves podgoricai balátlövő kiemelkedő évet zárt, májusban először emelhette magasba a Bajnokok Ligája-serleget, majd decemberben bronzérmet szerzett a román válogatottal a dániai világbajnokságon, ráadásul megválasztották a torna legértékesebb játékosának. Ezek után nem lenne meglepő, ha az IHF-nél őt választanák az év legjobb női játékosának.

„Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy kétezer-tizenöt volt a legjobb év a karrieremben. Nehéz lesz megismételni. Azok után, hogy milyen nehéz időszak van mögöttem a sok sérüléssel, nagyot sokat jelentene számomra ez az elismerés.”

Még a Valcea játékosaként sokat bajlódott a jobb vállával, majd miután nagy nehezen visszatért, 2013-ban a bal térdében elszakadt a keresztszalag, így újabb hosszú kihagyás következett.

„Az utóbbi hat évből három kimaradt, nehéz volt visszatérni, de szerencsére kijelenthetem, hogy jobban játszom, mint előtte. Ha nem hittem volna benne, hogy ez sikerülhet, biztosan nem is ment volna. Nem sokan voltak, akik bíztak bennem, de én mindent megtettem érte. A klubnál dolgozók sokat segítettek, mindvégig támogattak.”

„A sérülések még erősebbé tettek, bár az önbizalmammal korábban sem volt probléma. Már nincs olyan sok év hátra a pályafutásomból, a sérülések megviselték a testemet, ezt érzem a mindennapi edzések során is.”

Azt, hogy megtalálta a számításait a Buducsnosztnál, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szeptemberben már a negyedik szezonját kezdi meg a montenegrói csapatnál.

„Sok a hasonlóság Romániával, ami légiósként megkönnyítette a beilleszkedésemet. Persze vannak nehezebb időszakok, de sok a szabadidőm, ezért gyakran tudok hazajárni. Nagyon jól érzem itt magam, ezért is hosszabbítottam.”

Neagu megtalálta a számításait Podgoricában
Neagu megtalálta a számításait Podgoricában

Felvezetőnk első részében már körüljártuk, hogyan épül fel a BL-címvédő, de Neagutól is megkérdeztük, miben látja az eredmények kulcsát.

„Nem lehet egy elemet kiemelni, mitől vagyunk sikeresek, de talán a csapat ereje a legfontosabb. Nincs sok kemény mérkőzésünk, így lehetőségünk van csak a BL-re koncentrálni. Minden BL-meccs ünnep nekünk, amikor a legjobbunkat akarjuk nyújtani.”

A montenegrói bajnokságot össze sem lehet hasonlítani a magyar NB I-gyel, amelyben év közben is keményen oda kell tennie magát a Győrnek. Ez segít formában maradni, a Podgorica viszont már jó ideje csak a final fourra készülhet. Dragan Adzsics próbálja a meglévő adottságokból a legtöbbet kihozni, a hazai és a regionális mérkőzéseken több lehetőséget ad a fiatalabbaknak, és mivel a montenegrói bajnokság gyenge, azt is egy felkészülési időszaknak fogja fel. Rendszeresen szokott edzőmeccset szervezni a Lovcsen férficsapatával, ha azt látja, hogy plusz terhelésre van szükség.

Egyöntetű a vélemény, hogy az idei lehet a legerősebb négyes döntő, a négy résztvevő azonos ágról jutott el a budapesti végjátékig. Neagu éppen ezért nem számít nagy meglepetésre egyik féltől sem.

„A középdöntőben a Győr volt az első csapat, amely legyőzött bennünket hosszú idő után. Két kiegyenlített meccset vívtunk egymással, mindkét csapat megnyerte a hazai találkozóját. Biztosan szoros lesz a szombati elődöntő is. Tisztelem a Győrt, de hiszek magunkban, és amíg a saját játékunkat tudjuk játszani, jó esélyünk van a győzelemre. Nagyon erős a mezőny, a legerősebb csapatok jutottak be, szóval izgalmas hétvége elé nézhetnek a szurkolók. Mi készen állunk!”

NŐI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR (Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, május 7–8.)
ELŐDÖNTŐ (szombat)
15.15:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Győri Audi ETO (magyar)
Vezeti: Radojko Brkic, Andrei Jusufhodzic (osztrákok) (Tv: Sport1)
17.45: CSM Bucuresti (román)–Vardar Szkopje (macedón)
Vezeti: Joanna Brehmer, Agnieszka Skowronek (lengyelek) (Tv: Sport1)

HELYOSZTÓK (vasárnap)
15.15:
a harmadik helyért
Vezeti: Karina Christiansen, Line Hesseldal Hansen (dánok)
17.45: döntő
Vezeti: Kjersti Arntsen, Guro Röen (norvégok)

A négyes döntőre ajegyed.huoldalon válthatja meg előre a jegyeit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik