Nagy László: Magyar vagyok

Nagy Lászlót az bántja, hogy akik kritizálják, nem tudják pontosan, mi van a háttérben

Nagy László kapcsán az okozott máig nem teljesen tisztázott félreértést, hogy a zuhanyhíradó szerint második „hazájából", Spanyolországból megkeresték őt: a kirakatcsapatnak számító Barcelona mellett – ahol egy évtizede légióskodik – a minden világversenyre éremeséllyel érkező spanyol válogatottban is vállaljon szerepet. Mindenekelőtt a londoni olimpián.

– Barcelonainak vallja magát?
– Magyar vagyok, aki tíz éve él Barcelonában, úgy, hogy a családjával együtt remekül érzi magát. Szerintem ezt kevés külföldi mondhatja el magáról.

A MAGYAR ÚTLEVÉL

A kilencvenes évektől lehetünk tanúi, hogy a válogatott érdekében a magyar szövetség is segíti, sőt néhány esetben szorgalmazza egy-egy hazánkban játszó külföldi honosítását. Nem a határainkon túl született magyarokra gondolunk, hiszen az ő nemzetiségük magától értetődő, esetükben csupán az a gond, hogy Erdélyből, a Vajdaságból vagy a Felvidékről román, szerb vagy szlovák útlevéllel érkeztek. Hogy csak a leghíresebbeket említsük: a magyar anyanyelvű Bajusz Sándornál, Bartók Csabánál, Ilyés Ferencnél, Ilyés Annamáriánál, Mátéfi Eszternél, Orbán Annamáriánál, Sterbik Árpádnál, Sterbik Andreánál, Zácsik Szandránál természetes, hogy magyar útlevelet kaptak. Hamarabb elvész a hivatalok útvesztőiben a honosítási kérelem, ha született kubai, orosz vagy szerb játékosról kell dönteni. Kézilabdában az orosz Zubjuk Igor és Zsitnyikov Jurij nyitotta a sort, legutóbb pedig Puljezevics Nenad kapott magyar útlevelet, amely az EU-n kívülről érkezőknek – sportolástól függetlenül is – elképesztően értékes.

– Ha felhagy a játékkal, itt marad?
– Úgy tervezzük.

– Az egyesületnél számítanának önre?
– Talán igen. Kapusunk, David Barrufet egy hete jelentette be, hogy a nyáron visszavonul – ő, kihasználva a jogi végzettségét, ügyvédként szolgálhatja tovább a Barcát. Ha valakinek, Davidnak a Barcelona az élete: tizennégy esztendősen lett a klub tagja. Most jár a negyvenedik életévében... Látja, erről beszélek: a klub semmihez sem fogható varázsáról.

– Barrufet után ki következik a rangsorban? Tízéves múltjával az élmezőnyben lehet.
– Olyannyira, hogy én vagyok a második. Nyártól pedig az első...

– Le a kalappal! Az önt Barcelonába csábító, ma már a spanyol válogatott élén álló Valero Riverával tartja még a kapcsolatot?
– Kijár a meccseinkre, olykor ott találkozunk, néha telefonon beszélünk.

– Legutóbb mikor értekeztek?
– Amikor elkezdődött ez a hercehurca.

– Gyanítom, a hercehurcán a „Spanyol lesz-e Nagy Laci?" ügyet érti.
– Pontosan.

 SPANYOL CSEND

Spanyolországban nem központi téma Nagy László honosítása. A lapok nem foglalkoznak a kérdéssel, egyedül az interjúban említett Marca-cikk számolt be arról, hogy a 2012-es olimpián a jobbátlövő Valero Rivera válogatottját erősítheti. A spanyol szövetség sem nyilatkozgat nyakra-főre ez ügyben, sőt, meg sem szólalt még ezzel kapcsolatban. Jellemző, hogy amikor az Európa-bajnokságon megkerestük a spanyolokat, az illetékesek – a kapitánnyal az élen – minden kérdésre készségesen feleltek, kivéve arra, mi lesz Nagy Lacival. Úgyhogy téma lezárva. Egyelőre.

– Zavarja, ha erről faggatják?
– Nem.

– Hát akkor vágjunk a közepébe: spanyol lesz?
– Hadd kérdezzek vissza: mondtam is egyszer, hogy megkeresett a spanyol szövetség vagy a szövetségi kapitány?

– Nem hallottam.
– Nem is hallhatta, mert egyikükkel sem tárgyaltam. Ők nem kerestek engem, és én sem kerestem őket.

– Akkor?
– Az egész onnan indult, hogy az athéni olimpia előtt és után a barcelonai társaim elkezdték pedzegetni, mi lenne, ha... Ebben maradtunk.

– Ennyi?
– Időnként előszedik ezt a témát a srácok, de tényleg nincs szó többről. Megjegyzem, a spanyol állampolgárságot felvehetem, az a jövőm, illetve a családom szempontjából hasznos is lenne, ám ez nem jelenti, hogy a spanyol válogatott mezét is magamra öltöm.

– A januári Európa-bajnokság alatt, a Magyarország–Spanyolország csoportmérkőzés napján a Marcában Javier Romano tollából megjelent egy cikk, amely szerint a spanyoloknál képzeli el a jövőjét.
– Ezt azért furcsállom, mert engem nem keresett meg az újságíró.

– A tekintélyes lap szakírója azt állította, hogy egy önhöz igen közel álló személytől értesült a döntéséről.
– Érdekes... Elképzelni sem tudom, kivel beszélhetett. Majd utánajárok.

 

HONOSÍTOTT VÁLOGATOTTAK

Díaz Ivo (kubai), Eklemovics Nikola (szerb), Hernández Vladimir (kubai), Krivokapics Milorad (szerb), Kuzmicsov Szergej (orosz), Pérez Carlos (kubai), Puljezevics Nenad (szerb), Radulovics Bojana (szerb), Sirina Irina (orosz), Zubjuk Igor (orosz), Zsitnyikov Jurij (orosz)

 

– Júniusban a Szlovénia elleni világbajnoki selejtező vár Magyarországra; ha nem jut tovább, évekre annyi a férfiválogatottnak. A szövetségi kapitány számíthat önre?
– Messze van az még. Amíg az illetékesekkel nem egyeztetek, felesleges bármit is mondanom.

 

– Ha jól tudom, a tél elején Sinka László, a szövetség elnöke látogatta meg.
– Így van. Hosszasan beszélgettünk, s fájdalom, nem jutottunk közös nevezőre. De beszélünk még. Az én ügyemnél azonban előbbre való a válogatotté: mihamarabb meg kell találni a gyenge Európa-bajnoki szereplés okait.

– Mondok egyet: hiányzott Nagy László.
– Lehet, hogy önnek ez a véleménye, más meg azt mondja, jobb, hogy nem voltam ott. Most már úgyis mindegy. A pihenő amúgy jót tett. Tíz éve nem álltam le télen, szükségem volt rá.

– A Magyarország–Spanyolország csatát a spanyol sportcsatorna szakkommentátoraként nézte végig. Milyen érzésekkel?
– Nyugodt voltam. Barátaim szerepeltek itt is, ott is. Azt gondoltam, jó meccs lesz, hogy a spanyolok megérzik Sterbik Árpád hiányát, és pariban leszünk velük. Tévedtem, sima volt.

– Amióta kiderült, hogy spanyol lehet, kap hideget-meleget. Bántja?
– Azért bánt, mert akik kritizálnak, nem tudják, mi van a háttérben.

KÜLFÖLDI VÁLOGATOTTBAN

Elekes Csilla (német), Gódorné Nagy Mariann (osztrák), Kindl Gabriella (montenegrói), Kiss Éva (német), Rácz Mariann (osztrák), Szabó Melinda (francia)

– Tessék, ossza meg velük!
– Ne haragudjon, de ez nem tartozik a nyilvánosságra. Kérem, elégedjen meg annyival, hogy a csapat érdekét szem előtt tartva próbáltam változtatásokat elérni – egyelőre hiába.

– Napidíj, biztosítás, ilyesmi?
– Ilyesmi. Sok apróság. Csakhogy a sok apróságból egy idő után nagy halmaz lesz.

– Egyesek már a magyarságát is kétségbe vonták az utóbbi időben, felteszem, ez is dühíti.
– Nem tartom korrektnek. Főleg annak fényében nem, hogy Magyarország is honosított már sportolókat, mások mellett kézilabdázókat is. Ha valaki külföldiből magyar lesz, az jó ember, ha netán magyarból külföldi, az áruló... Á, ebbe inkább nem is megyek bele.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!