A Szeged idegenben is megverte a Motor Zaporizzsját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 16:58
null
A szegediek idegenben is legyőzték a Motor Zaporizzsját (Fotó: MTI)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája 7. fordulójában a Mol-Pick Szeged a Motor Zaporizzsja vendégeként lépett pályára, és négygólos győzelmet aratott. Sikerének köszönhetően már biztosan nem végez a 3. helynél hátrébb a D-csoportban.

A két csapat szegedi mérkőzésén a magyar csapat igencsak megizzadt a sikerért (27–26). Ezúttal már a meccs elején igyekezett ellépni a Tisza-parti együttes, és bár 3–1-es előnye villámgyorsan eltűnt (3–3), a 12. percre három (4–7), az első negyedóra végére négy góllal vezetett (5–9).

A differencia egészen a 22. percig állandósulni látszott (9–13), akkor azonban belelendült a Szeged, és a parádésan védő Sierra segítségével fokozatosan növelte előnyét (9–16).

A játékrész hajráját ugyanakkor megnyomták a hazaiak, főleg Onufrijenko volt elemében, és visszahozta csapatát (12–16).

A fordulást követően Burka gyors duplájával már csak három volt közte (14–17), de Prodanovics igyekezett átsegíteni csapatát a holtponton (15–20). Az utolsó tizenöt perc nyitányán Zubai találatával ismét ellépett a magyar együttes (17–23), a gyors ellentámadásokat vezető ukránok viszont az 52. minutumban visszakapaszkodtak háromra (22–25).

Ennél közelebb azonban egyszer sem tudtak jönni a hazaiak, sőt a végén ismét a közte ötért támadott a Szeged, ami ugyan nem jött össze, a győzelem egy percig sem forgott veszélyben (25–29). Sikerével a Tisza-partiak már biztosan nem végeznek a harmadiknál rosszabb helyen a csoportban, mi több, életben tartották a csoportelsőségről szőtt álmaikat is.

Esélyük sem volt az ukránoknak a Szeged ellen

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 7. FORDULÓ

MOTOR ZAPORIZZSJA (UKRÁN)–MOL-PICK SZEGED 25–29 (12–16)
Kijev, 1000
néző. V: Brunovsky, Scanda (szlovákok)
MOTOR ZAPORIZZSJA: Stochl – Sztecjura 1, ONUFRIJENKO 8, Aflitulin 5 (2), SEVELJEV 4, BURKA 2, Szkopincev. Cs: Kosovij (kapus), Kurilenko 2, Jevdokimov, Kubatko 1, Doroscsuk, Deniszov 2. Edző: Szerhij Bebesko
SZEGED: SIERRA – PARRONDO 3, Vranjes, Källman 2, BLAZEVIC 1, Zubai Sz. 1, BOMBAC 7 (1). Cs: BALOGH ZS. 7 (1), MINDEGIA 5, Prodanovics 2 (1), Ancsin, Vadkerti. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–3. 16. p.: 5–9. 26. p.: 9–16. 33. p.: 14–17. 44. p.: 16–22. 55. p.: 23–26
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill, 4/2
MESTERMÉRLEG
Szerhij Bebesko:
– A Schaffhausen elleni két győzelem elbizakodottá tette játékosaimat, ami most főleg az elején látszott. Rengeteg ziccerünk kimaradt, Jose Sierra pedig majdnem minden lövést védett.
Carlos Pastor: – Arra készültünk, hogy a novembert ilyen szépen zárjuk. Sikerült. Több sérültünket nélkülözve is jól játszottunk, értékes győzelmet arattunk.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kielce (lengyel)66188–162+2612
2. MOL-Pick Szeged761198–182+1612
3. Aalborg (dán)6213153–157–45
4. Zaporizzsja (ukrán)725191–195–44
5. Schaffhausen (svájci)6114158–181–233
6. Dunkerque (francia)615137–148–112


PERCRŐL PERCRE

60. Rossz bejátszás majd indítás, lepörögtek a másodpercek.
60.
Sierra véd átlövést.
59. Bombac csinál magának lövőhelyzetet, majd értékesíti is. 25–29
59. Gyenyiszov a bal szélről szépít. 25–28
58. Időt kértek a hazaiak.
58. Mindegía kínaiból dobott a jobb alsóba. 24˜–28
57. Bombac mellé ágyúzott, a szélről pedig jön a szépítés. 24–27
56. Balogh emberhátrányban is eredményes. 23–27
55.
Belemenés, de Seveljev ziccere a kapufáról kipattan, majd Sierra véd újabb ajtó-ablak helyzetben.
54. Aflitulin a jobb felsőbe pattint. 23–26
54. Sierra újabb ziccert véd, de hetes és két perc, utóbbi Vranjesnek.
53. García Parrondo a szélről felel. 22–26
52. Gyors ellentámadás, Onufrijenko szépít. 22–25
52. Időt kért a Szeged.
51. Seveljevhez igen, be is lövi. 21–25
51.
Az ukránok újabb ziccert rontanak, Vranjeshez nem jut el a labda.
50. Bombac kapott két percet.
49.
Balogh a jobb alsó mellé lőtt.
48. Mindegía betalál, Sierra ziccert véd. 20–25
47. Eladott labda itt és ott, majd Balogh lerohanását védte Kosovi, a túloldalon viszont nincs rontás. 20–24
46. Källman átlövésből eredményes, Onufrijenko szintén. 19–24
45. Onufrijenko most a bal alsóba lőtt. 18–23
45. Zubai beállóból, 17–23.
44. Gyorsan büntetünk Källman révén, de Onufrijenko sem késlekedik. 17–22
43.
Belemenés az ukránoknál, majd labdaszerzés, de Sierra elcsípi a cundert!
42. Most ziccerben mehetett, be is lőtte. 16–21
42. García Parondo
lövését védi a kapus, faultgyanús volt.
41. Kurilenko óriási lövése viszont beakadt. 16–20
40.
Aflitulin tört be, de ziccerét védte Sierra.
40. Eladják, Bombac ziccerben indul, de a bal felső fölé lőtt.
39. Ancsin a lécre bombáz, a kipattanót nem tudjuk összeszedni.
38. Prodanovics most két percet kap.
38. Sierra véd, Prodanovics pedig a jobb szélről pattint a kapuba. 15–20
37. Prodanovics belövi a hetest. 15–19
37. Ukrán két perc, magyar hetes.
36. Aflitulin gyorsan kihasználja, hogy kevesebben vannak a pályán. 15–18
36. Seveljev és Zubai pihenhet két percet.
35. Bombac megtöri a felzárkózást. 14–18
34.
Sierra védései tartják most a szegedieket.
33. Zubai harcolt ki hetest, Balogh hetesét kivédi a kapus.
33. Burka átlövése után már 14–17.
32. Burka lövése viszont becsúszik. 13–17
32.
Sierra védése után kapkodunk elöl.
31. Újabb hetes, Balogh pedig behúzza a kapus füle mellé. 12–17
31. Folytatódik a meccs.

30. Véget ért az első félidő.
30. Bombac hetesét is védi Kosovi.
30.
Vranjes harcolt ki időn túli hetest.
30.
Még nagyjából 10 mp, és egy törlés.
30.
Szkopincev a bal oldali kapufára ejt.
30.
Bombac tört be, ziccerét viszont védte a kapus.
29. Jön is a szegedi időkérés.
29. Belelendültek, Kurilenko is betalált. 12–16
28. Onufrijenko most talpról ágyúz. 11–16
27.Onufrijenko kilencről a jobb alsóba tüzelt. 10–16
26. Balogh könnyedén tört be, és a jobb alsóba pattintott. 9–16
26.
Hiba ziccerben mindkét oldalon.
25.
Bombac lövését védte Kosovi, de gyorsan eladják az ukránok.
24.
Seveljevhez eljutott a labda beállóban, de Sierra véd.
23. Emberhátrányba került a szegedi csapat, Blazevic kap két percet.
23. Jó a blokk, Sierrának könnyű dolga volt, Vadkerti pedig ziccerben ejthet a kapuba. 9–15
22. Mindegía alulról húzta a kapu jobb oldalába a labdát. 9–14
21. Onufrijenko betörés után szépít. 9–13
21. Időt kértek a hazaiak.
20. A hazai találat nem érvényes, Mindegíáé igen. 8–13
20. Balogh fordult le szépen. 8–12
19. Gyenyiszov hetest harcolt ki, Aflitulin értékesíti. 8–11
18.
Jó blokk Ancsintól, de Balogh a jobb felső mellé tüzel.
17. Bombac betör, és kötényben a kapuba pattint, Onufrijenko és Bombac, megint góleső... 7–11
16. Källman ziccert ront, de túloldalon is kimaradt egy helyzet.
15. Negyedóra játék után 9–5-re vezetnek a szegediek.
12. A delmagyar.hu tudósítása szerint Bombac hetesével 4–7.
Hiba a közvetítővonalban.
10. Källman került ziccerbe a labdaszerzés után, de nem tud Stochl kapujába lőni.
10. Balogh közbelövése után a kapu bal oldalában kötött ki a labda. 3–5
8. Gyors támadás itt is, potyognak a gólok. 3–4
7. Seveljev szépít, majd Kubatko kiegyenlít. Nagy rohanás volt. 3–3
6. Szkopincev ziccerért is védi Sierra, Bombac pedig Stochl lábai között lőtt a kapuba. 1–3
5.
Burka átlövése kimarad, de rossz passz nálunk.
4. Blazevic tört be és lőtt a kapu bal oldalába. 1–2
3.
Källman szerez labdát. Zubai hiába lövi be a kipattanót, már belépett, Sierra viszont véd.
2. Gyors hazai válasz Seveljevtől, ráadásul rossz magyar támadás. 1–1
2. Sierra védéssel kezd, García Parrondo pedig a jobb szélről a rövid felsőbe lőtt. 0–1
1. Elkezdődött a mérkőzés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik