Mínusz hatról fordított az ETO

Vágólapra másolva!
2010.02.06. 18:55
null
A kép csalóka: a győriek nem adták meg magukat (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Győri Audi ETO KC hazai pályán 25–23-ra legyőzte a Krim Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. fordulójában. A szlovén csapat a második félidő elején már 17–11-re is vezetett, ám a győriek egy remek negyedórát produkálva fordítottak, és kis előnyüket az utolsó tíz percben megtartották.

A Győr kezdte jobban a mérkőzést, Eduarda Amorim és Hornyák Ágnes góljával 2–0-ra vezetett, ám ezt követően sokáig csak a brazil légiós tudott a vendégek kapujába találni, a mieink védekezésének keménysége és hatásfoka pedig nem is emlékeztetett az ETO-tól megszokottra.

A Ljubljana így előbb átvette a vezetést, majd a remek formában játszó Marina Verheljuk negyedik góljával már 10–7 volt a vendégek előnye. Konkoly Csaba időt kért, és próbálta variálni csapata felállását – Görbicz Anita hol irányítóban, hol a bal szélen játszott, majd a padra is leült – ám sehogy sem akart összeállni az ETO játéka.

Hogy a szünetben „csak" hárommal vezetett a Krim, az Kovacsics Anikónak volt köszönhető, aki az első félidő végén a szélről, a jobbátlövő helyéről és hétméteresből is eredményes tudott lenni, ő tartotta ekkor a lelket a győriekben.

Fontos lett volna, hogy a magyar csapat jól kezdje a második játékrészt, ám az ehelyett három szlovén góllal kezdődött. A Krim egyébként azzal együtt uralta a mérkőzést, hogy a BL-ben a legeredményesebb játékosának számító Zácsik Szandra a 40. percben szerezte első találatát.

Átgondolt, szépen felépített támadásokból ebben az időszakban nem sokat láthattunk, inkább a nagy rohanás volt a jellemző, s ebből a győriek jöttek ki jobban, hiszen mínusz hatról feljöttek két gólra.

A Ljubljana előtt ott volt a lehetőség, hogy újból elhúzzon, hiszen emberelőnybe került, ám ezt a két percet Pálinger Katalin védésével, valamint Vérten Orsolya és Aurelia Bradeanu góljával 2–0-ra az ETO nyerte, Görbicz lövése után pedig már újra a Rába-parti együttesnél volt az előny.

Az utolsó tíz percben végig a hazaiak vezettek 1-2 góllal, és hogy ezt a kis előnyt sikerült megtartaniuk, abban hatalmas része volt Pálingernek, aki a hajrában ziccert és hetest is hárított. Nem volt tehát könnyű, de a lényeg, hogy 25–23-ra nyert a Győr.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, KÖZÉPDÖNTŐ 
1. CSOPORT, 1. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–RK KRIM MERCATOR (szlovén) 25–23 (11–14)
Győr, 2800 néző. V: Nilsen, Lortenzen (dánok)
GYŐR: PÁLINGER – Mraviková 3, Hornyák 4, Görbicz 3, SPIRIDON 4, Amorin 3, Vérten 2. Csere: Kovacsics 3 (1), Mayer, BRADEANU 3
KRIM: STEFANISIN – Vidic, VERGELIUK 4, Lekic 3, BODNIEVA 4, Zácsik 2, Zrinec 2 (1). Csere: Cvijic 1, Gros 3, Koren 3, De Sousa, Jankovic, Mavsar 1 (1)
Az eredmény alakulása: 2. p.: 2–0. 9. p.: 3–4. 14. p.: 7–7. 18. p.: 7–10. 26. p.: 9–12. 48. p.: 22–20. 54. p.: 24–22. 59. p.: 25–23
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/2
A Leipzig–Larvik találkozót vasárnap rendezik.
 
 2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
 Dinamo Volgográd–Viborg  29–30
 Hypo NÖ–Oltchim Valcea  26–31
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
3 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
7 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
14 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
41 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
45 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
48 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
54 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik