Médiahekk – Moncz Attila publicisztikája

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 22:52

Lehet-e annyira tájékozatlan/tapintatlan/hülye egy volt NFL-játékos, hogy azt sem tudja, eszik-e vagy isszák a kézilabdát? Az agyrázkódások hatásáról olvasott hírek, az olykor meglepően furcsa nyilatkozatok láttán, tudva, hogy egy részük nem feltétlenül a szellem született arisztokratája, kapásból igennel is lehetne válaszolni a felvetésre. Na de ha az előbbieket egy az Egyesült Államok 15. legjobb egyetemén, a Vanderbilt Universityn egyéni és szervezetfejlesztésből diplomát szerző, televíziós szakkommentátorként is dolgozó, még mindig csak 36 éves quarterback mondja, mi a válasz? Akkor is kapásból igen, vagy akkor már érdemes elgondolkozni azon, lehetett-e az illetőnek más célja is a szavakkal? Hajlok arra, hogy igen, más is lehet a célja, ráadásul nem csupán neki.

Szóval: szerintem nem a véletlen műve, hogy Jay Cutler, a Denver Broncos, a Chicago Bears és a Miami Dolphins Pro Bowlt is megjárt irányítója a minap a Pardon My Take című podcastben azt találta mondani, hogy képes összerakni egy olyan kézilabdacsapatot, amely aranyérmes lesz az olimpián. Nem Tokióban, arról már lemaradt az amerikai együttes, Párizs és 2024 kit érdekel – na de 2028 és Los Angeles?! Az már valami, elvégre az Egyesült Államok előtte érmet sem nyert ebben a sportágban az ötkarikás játékokon (még két ilyen, jelenleg is műsoron lévő, nem újonc sportág van: a tollaslabda és az asztalitenisz), és milyen szép lenne ezt a sorozatot hazai közönség előtt megtörni. „Annyi az egész, hogy egy kis labdát dobálnak ide-oda és a kapuba. Tulajdonképpen olyan, mint a labdarúgás teremben, csak itt dobni kell a labdát. A kapuba mindig egy öreg fószert raknak, aki csak találgat, hogy hova jön a labda” – hangzott el néhány míves gondolat Cutler szájából.

A műsorvezetők és a szintén NFL-es múltú cornerback, Domonique Foxworth még adták is alá a lovat, mondván, ezt a sportágat csak bukott labdarúgók, amerikaifutballisták vagy kosarasok választják, illetve hogy LeBron Jamesszel és Patrick Mahomesszel kiegészülve Cutler trióban is megverné a világ nyolc (sic!) legjobb kézilabdázójából álló csapatot. Sőt, még egy keretet is kreáltak, amelybe a kosarasokon és az NFL-játékosokon túl többek között golfozó és baseballozó is bekerült, edzőnek pedig egy színészt (Gary Buseyt vagy Samuel L. Jacksont) javasoltak.

Rendben, a ranking.com oldalon a kézilabda csak az 58. legnépszerűbb sportág az Egyesült Államokban, egy újságíró felmérése szerint pedig az átlag amerikai a fallabdához érzi a legközelebb állónak, de azért egy élsportolótól, illetve több televíziós személyiségtől ez erős túlzás. Különösen annak fényében, hogy azért az ilyen jellegű szereplésekhez a nevüket és/vagy a hangjukat adókban erős hiúság is dolgozik, mondván, nem akarják kiröhögtetni magukat felesleges ostobaságok miatt. Márpedig ez olyan fokú eltévedés volt Cutlerék részéről, amit európai, illetve közepesen tájékozott amerikai fejjel lehetetlen nevetés nélkül kibírni. Ahhoz meg túlságosan is soknak érzem a véletlent, hogy ne legyen gyanús az egésznek az időzítése, és hogy tudatlanság helyett sokkal inkább tudatos médiahekknek tűnjön az egész.

Meg kell ismertetni, el kell adni a kézilabdát az amerikaiaknak, ehhez pedig szükség van szupersztárokra. A kézilabdában nincs ilyen amerikai ugyebár, így kellenek más major sportokból olyanok, akikre felkapják a fejüket a széles körű sportszakmai ismerettel nem vádolható átlagpolgárok. Az NBA elmúlt évtizedét meghatározó Jamesnél, valamint a friss Super Bowl-győztes Mahomesnál alkalmasabb jelöltet aligha találni. Ahogyan nagyobb lefedettségű, ugyanakkor könnyedebben, esetleg könnyelműbben szerkesztett műsort sem a Pardon My Take-nél. Minden podcastet figyelembe véve ez a 49. az amerikai „slágerlistán”, a sporttal foglalkozók között pedig a második, ötös skálán 4.9-es osztályzattal. Egy-egy adást 750 ezer és 1.5 millió közötti érdeklődő tölt le, közülük pedig óhatatlanul felkapják a fejüket néhányan az ilyen fokú eszementségre. Főleg, ha szólnak nekik, hogy kapják fel. Luka Doncic, az NBA közeljövőjének (vagy talán már jelenének?) egyik sztárja, aki gyerekként kézilabdázott is, azonnal posztolt, hogy „Esélytelen! Az embereknek fogalmuk sincs arról, milyen nehéz sport a kézilabda”, hozzá csatlakozott Jusuf Nurkic, a Portland Trail Blazers kosarasa („Ne beszéljetek olyanról, amiről fogalmatok sincs”), majd jött az európai kézis offenzíva. Nikola Karabatic, a PSG és a francia válogatott klasszisa az olimpiai aranyát ajánlotta fel, ha az ő csapatát megverik Cutlerék, Lasse Svan és Casper Mortensen révén a dánok is beszálltak a buliba, az európai szövetség pedig a Twitteren már elkezdte összerakni az amerikaiak elleni Dream Teamet.

De mindez annyira gyors és szervezett reakciónak tetszik, hogy lehetetlen nem arra gondolnom: az alaplépéseket egyeztethették egymással. Úgy különösen, hogy az Amerikai Kézilabda-szövetség vezérkarát tavaly szeptemberben megújították, és nem csupán a svédek legendáját, a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Staffan Olssont szerződtették mindenki felett álló szakmai igazgatónak, de a szervezet ügyvezető igazgatója a triatlont arrafelé felfuttató Barry Siff lett, a kommunikációs igazgató pedig az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságától érkező Melissa Zhang. Utóbbi első kézből tudhatja, hogy a NOB-nak mi a szándéka a sportág olimpiai programban maradásával kapcsolatban (az biztos, nem bánnák, ha Észak-Amerikában népszerűbb lenne a sportág), előbbiek meg tisztában vannak Hasszan Musztafának, a nemzetközi szövetség elnökének azon kijelentésével, hogy a kézilabda tulajdonképpen egy Amerikának „méretezett” sportág a maga intenzitásával, keménységével és gólgazdagságával.

Az új vezérkar már bevonzotta támogatónak a Verizon kábelóriást, amely esetében nem az összeg nagysága (ahhoz képest, hogy az NFL-nek 500 millió dollárt fizet évente, az itteni 100-200 ezer dollár aprópénz), hanem a jelenlét a fontos. Mert az amerikaiaknál jobban talán senki sem fogékony a reklámra, így a célcsoportban simán mondhatják, „ami a Verizonnak jó, az nekem is jó”. A céggel nem volt nehéz dűlőre jutni – az ügyvezető igazgató Hans Vestberg a nemzetiségét tekintve svéd, korábban a Svéd Kézilabda-szövetségnek, majd a helyi olimpiai bizottságnak is volt az elnöke. Hamarosan, a tervek szerint júniusban elkezdődnek az országos szintű toborzók, fókuszban a 2028-as olimpiával. És ezzel kapcsolatban is „elment” az ajánlat Cutleréknek. Robert Hedin, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya meghívta őket a New York-i eseményre, garantálta nekik a világ egyik legjobb edzőjét, és fogadást ajánlott: ha az összerántott brigád 60 perc alatt lő nekik tíz gólt, meghívja őket a felesége házába, Norvégiába, ha ez nem jön össze, a nemzeti csapat elmegy egy NFL-mérkőzésre. Márpedig kell-e annál jobb promóció egy sportágnak, mint ha a válogatott megjelenhet és szerepelhet egy országos televíziós csatornán közvetített NFL-mérkőzésen?

Az NFL-lel kapcsolatos promóció az elmúlt két évben a curlingnek is bejött, ott a Jared Allen, a Minnesota Vikings egykori defensive endje vezette csapat (benne Marc Bulgerrel, Michael Roosszal és Keith Bulluckkal, szintén kipróbált NFL-es harcosokkal) partizánkodott, és a 2018-as nullázás után tavaly már meccset is tudott nyerni az ob selejtezőjében. De voltak róluk hírek, a curling ismertebb lett, és hasznot húzott a publicitásból. A kézilabdának ennél is nagyobb tempó kell. Biztosan lesznek még határon túli akciók (senki se lepődjön meg magyarországi aktivitáson sem!), a Bajnokok Ligája 2020 őszétől induló új ciklusában nem véletlenül szerepelnek már Észak-Amerikára vonatkozó televíziós kötelezettségek is; a kézilabda néhány éven belül bekapcsolódhat az egyetemi sportrendszerbe, illetve már zajlanak a tárgyalások egy 2023-ban indítandó profi ligáról. Siff, semmiség, NBA- és NHL-franchise-ok tulajdonosaival tárgyal, hogy ugyan már, szurkoljanak le három-ötmillió dollárt a tíz csapat egyikének felügyelete végett. Nekik ez aprópénzt, az amerikai kézilabdának viszont túlélést jelent.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik